Hétfőn már beindult mindenféle output.
Egy ideje akartam már írni, hogy még érdekes pluszdolgok jelentkeztek 1-2 hónapon belül: az eddig alig foglalkoztató és gyérnek mondható, orvosilag nem is kezelt allergiám rettenetes módon jelen van, és elég felállnom vagy megmozdulnom, hogy elcseppenjen az orrom. Ez ilyen vízszerű cucc, de akkor is borzasztó, hogy zsebkendő nélkül egy lépést nem tudok tenni. Sajnos, elő is fordult többször, hogy nem vittem magammal egyik helyiségből a másikba, és már mire kapcsoltam, elcseppent az orrom. Ez szinte állandósult.
Másik az ekcémám kiújulása. Jó, nem olyan ocsmány mértékben, mint pár évvel ezelőtt, hogy alig bírtam magam kikezelni, sőt, nem is magamnak sikerült végül is, hanem a bőrgyógyászaton kiírt kenőcsök segítségével, valamint a mannaszappannal. Persze úgy múlt el, hogy látványában igen, de én azért mindig éreztem az ekcéma nyomait. Ezért állandóan krémezni kell(ett) a kezem.
No, most ez fokozódott. Szerintem, ha két napig nem nyomnám kismértékben a kencét, újra megjelennének azok a bőrrepedezések.
Ezenkívül a látásom is látványosan romlott.
Ez utóbbit nem tudom hova tenni, de az előző kettő az feltétlen kapcsolatban van szerintem az immunhiány növekedésével. Nem tudom, mit lehetne tenni így, hogy gyógyszert sem tudok bizonyos időkben szedni, mert már a látványától is hányok.
Szilvi vásárlása alkalmával mellékeltem neki a csekkjeimet (eddig 4 db), melyek már megvoltak.
Utaltam a közös költséget.
Megjött a postás a fht.-mmal, sőt István támogatása is.
Elég gyalázatos állapotban voltam, de mindenképp össze kellett magam kanalazni, mert a bérletet le akartam már rendezni.
Úgyhogy lementem a Coopba, vittem a hatósági igazolást az aktív korúságról és ennek jogán járó nyugdíjasbérlet-jogosultságról, valamint egy fényképet, amit hála a magasságosnak, leltem a széria utolsójaként, meg hát személyi iratokat. Nem volt senki a hölgynél, reménykedtem, én sem nagyon torlasztom majd fel a sort magam után... de nem így lett, mert a hölgy igazolványt szerintem ritkábban készít, mint bérletet ad el, úgyhogy igen lassan, akkurátusan ment a dolog. Egy évre megint megcsináltattam tehát az igazolványt, vettem bérletet is, ez kereken 4000 volt.
Közben hátam mögött már várakozott pár ember, s a mögöttem álló nő szeme, ha ölni tudna, már nem lennék életben... Na de ezt nem ő fogja eldönteni. Valószínűleg neki is lejár időnként a bérlete, csak ő biztos nem parázik azon, hogy hányan állnak mögötte olyankor.
Nivestim, Clexane.
A Nivestimtől néha lázam is van. Ezt a melegben is megérzem a hidegrázás miatt... Éjjel is ilyenkor ki-be takarózom és hányom-vetem magam -- ez meg az ízületi és csontfájdalmak miatt van. Nem veszek be rá semmit, mert nem tudok, de tudom, hogy akár 3x1-2 Panadol extra is bevehető lenne. Nekem még így is könnyebb tűrni, mint bevenni a gyóccert.
Istvánnal cseteltünk is, telefonált is, majd vízszintességi jogalapon megnéztem a Hasznos holmik c. dvd-t.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése