Anyámnál

Anyám telefonált, hogy megyünk-e. Szilvit nem tudtam ígérni, mert nem volt valami jól éppen, de én mindenképp.
Úgyhogy ilyenkor úgy szoktam, hogy egyből úgy készülök, öltözök, pakolok, hogy ne mindent egyszerre kelljen; aztán majd meglátjuk, mennyi a cucc és ki jön, ki nem.
A szokásos két hordozó sikeresen megtelt, göngyölegek, száraz kenyér, a gyógyszerek, receptek, 3 tasak felvágott. Ezek olyanok, melyeket -- mivel ő vásárol be nekem, pénzt adok, elszámol hetente --Szilvi beszerzett számomra, de mivel így megcsappant a befogadóképességem, nem vagyok képes enni, így lejártak 4-7 napja, de még fel sincsenek bontva! Kidobni sajnálnánk és vétek is, hisz' prágai sonka, csirkemellsonka meg valami partisonka azért nem kettőhúszas kóbász, úgyhogy örvendetes módon eszembe jutott, hogy hát az anyám kosztos macskáinak ugyan miért ne lenne jó. Ki is derült, hogy nem volt hülye ötlet...

Végül is jött Szilvi, és igen jól érezte magát egyéb nyűgei ellenére. Nem volt dögmeleg sem, épp jó; bár reggel vihar volt, de ez csak jót tett a melegnek, most nem maradt utána monszun.
Anyám nokedlit csinált paprikás csirkenyak-far-háttal, amiből még én is tudtam termelni, bár nem annyit, mint szerettem volna. Szilvi viszont többször is szedett, és még estefelé is evett nokedlit szafttal... jó étvágya volt, meggyezett, málnázott, csokifagyizott, kávét ivott, piskótát evett.
Én ettem pár szem málnát, utána délután már a kávé is nagyon nehezen ment.
De még ez csak a keserű pokol eleje volt.

Egyébként anyám abból állt ki, hogy folyton jött valami reménykedő macska, és ő meg újra és újra feltöltötte mindkét tálat.
Ha jól számoltam, 3 macskusz jött, felváltva, meg legalább fejenként kétszer-háromszor; de pont a kedvenc nem, aki már a lakásba is bejön és anyám pocakolja, játszik vele. A többi nem szelíd, csak az -- sajnos, pont az nem jött.
Úgyhogy a megkezdett konzerveken kívül még e délutánon az egyik felvágottamat is befalták. Ez utóbbit egy kis csont-bőr, girhes, nagyszemű szürke...
Mi sem tudtunk közelebb menni fotózni, de azért lett egy pár kivehető.
A 2. fotón a fekete nem ugyanaz, mint az elsőn, és nem is annyira koromfekete... ő asszisztál, a kis girhes éhesebb volt, az a nagyobb feketés pedig nem látszott gazdátlannak.

Anyám aztán jól meggondolta magát, és váratlanul elkezdett piskótába krémet gyártani, ami majd egy óra hosszat tartott... Már le sem tudtuk beszélni, pedig iszonyat hosszan kavargatta azt a krémet! De minek, mikor már volt egy tepsi meggyes piskóta? Kiderült, hogy már meg van sütve a három vékony lap piskóta, hogy majd krémet rak bele. Én mondtam, hogy jó lett volna valami lekvár is, az egyszerűbb... de hát mindegy.
Summa summárum, mire minden meglett és anyám csomagolt nekünk, mi meg elpakoltunk, lett vagy fél 9, mire elindultunk haza...