2017. július 19., szerda

Haramiát szurira

Műtét utáni nap hajnalán meglepődve észleltem, hogy Haramia nyüzsög. Sertepertél a tálak között. Adtam neki a kedvenc DM-es tálkás zseléséből, hihetetlen, de úgy falta, hogy talán kölyökkorában láttam így enni Haramiát! Én azt hittem, hogy esetleg majd nehézségei lesznek evésnél, mert hát mégiscsak feltúrták az egész szájbelsejét. Aztán logikusan rá kellett jönni, hogy a borzasztó rossz , gyulladt ínyben dekkoló fogcsonkoknál való evés sokkal lehetetlenebb, mint a kitakarított, fertőtlenített, rendbetett szájjal evés.
Valósággal újjászületett a macska. Hajnalban dorombolva jött az ágyamba, járkált rajtam keresztbe-kasul -- ilyet már nagyon régen nem csinált. Élénk, jön-megy, nem alszik annyit, almozik is rendesen -- macskások tudják, hogy a gazdinak a "csobogó pisi" nagy öröm (mondjuk, szerencsére ezzel eddig sem volt probléma).
Délután Dani kicsit a frászt hozta rám, mert lefixáltuk többször, hogy 4-kor indulnia kell, tehát előbb jöjjön ide, hogy még hordozóba is tegyük Haramiát, mert negyed 5-re szól az időpont.
Csak mikor a háromnegyedes csetem válasz nélkül maradt, akkor élve a gyanúperrel, 50-kor rátelefonáltam -- hát kiderült, hogy délelőttös műszak után hazaérve simán elaludt... Így aztán eleve negyed 5-re ért ide! Én már hót ideg voltam, elkezdtem Haramiát kioperálni a rejtekhelyéről, és berakni a hordozóba, ami igen nehezen akart sikerülni... de ezzel is előbbre voltunk. Nyilván nem lesz ebből égbekiáltó baj, nem fogják őket hazaküldeni, de azért van az időpont, hogy legalább mi igyekezzünk betartani. Így fél 5 körül ért oda a rendelőbe, ahol egyébként szerencsére nem előzte meg egy órás vizsgálat, hanem behívták, és pár perc volt az egész. Ránéztek, kapott egy szurit, jöhetett is Dani vele el.


Hazafelé dolga volt a Számtech boltban, ahol valószínűleg még nem volt hordozós macska, így nagy kuriózum volt a kis öregasszony...:)
Lényeg, hogy saját magának vett tápegységgel, taszterrel és egy hordozós macskával tért haza. Nagy kő esett le a szívemről.
Dani aztán még lement a piacra, és (kicsit engesztelésül a késésért is szerintem) hozott dinnyét, amit bizonyos időszakokban szinte egyediként tudok enni, mikor mást nem. Kis darabot nyestem le belőle, mert nem fér a hűtőben nagyobb. Megbeszéltük, hogy holnap tényleg próbál nem elkésni -- egyébként állítólag benyomta az ébresztőt háromnegyedre, de nem jött össze... Úgyhogy szerencse, hogy rátelefonáltam.
Még két nap múlva lesz, de felköszöntöttük Danit, én is, Szilvi is.
Adtam neki alomra is pénzt. Örültem, hogy ilyen jól zárult a dolog, és főleg, hogy Haramia jól van.
Egészen késő estig eszegetett. Kétszerre teszem ki a tálkásat neki, és éjfélig így megevett 3 darabot! Remélem, felszed azért pár dekát majd, mert eszméletlen sovány, horpadt a hasa és a feneke.
A BK és a Szulejmán volt a nap "lecsörgése".

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése