2016. november 27., vasárnap

Szürke vasárnap köszöntéssel

Mivel Dani hétvégéken is, legalább szombaton nagyrészt dolgozik, ezért vasárnap ért rá este átjönni, hogy felköszönthessük és odaadhassuk ajándékainkat.
Én pólót, tusfürdőt, dezodort és egy Dankó vörösbort vettem neki, s hogy ünnepibb (főtt) kaját egyen, egy üvegben húslevest, valamint két dobozban csirkemájpörköltöt tarhonyával adtam neki, hogy ő tudja, mikor éhes (én már rég nem tudom követni a műszakjait, mindig akkor tudom konkrétan, ha épp rákérdezek a héten). Van, hogy hazamegy és megeszi egy részét, a többit magával viszi a munkahelyre.
Ja, és hát a fő ajándékom: az eredeti róla készült rajzot fényképtartóban, képként vihette magával. Kíváncsi vagyok, hova rakja fel -- nála sokkal több hely van még a falon. Amúgy örült neki és úgy tűnt, büszke is volt rá. A napján a képpel FB-on köszöntve még a barátnője is elismerését fejezte ki, mert épp ott volt.:)
Szilvitől kapucnis vékonyabb pulóvert kapott és vastag zoknikat.
Közben ő is még most hozta el a Szilvi-napra szánt párezrét, ami Szilvinek nyilván mindig jól jön -- ez már hagyomány, ő tudja a legjobban, hogy az ő helyzetében kettejüknek mire van éppen szüksége.
Jól elbeszélgettünk, majd kicseréltük a ruhás zsákokat: ő vitte a tisztát, hozta a szennyest...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése