Halottak napján

Keresztanyám-nagynéném ma lenne 87 éves.
Mindig élcelődött ezen, hogy milyen dolog is ez már: halottak napján születni?
Ehhez képest 82 éves korát betöltve, már 5 éve decemberben elhunyt.
Sokszor végiggondoltuk anyámmal: pedig mennyire, de mennyire vigyázott magára. Az ország lakosságának szerintem töredéke az, aki ennyire vigyáz magára. A legnagyobb kánikulában is ott volt nála a -- sosem lehet tudni-alapon táska mélyére dugott -- harisnyanadrág, mindig volt nála egy-két "köce" (így hívtuk a sok mellényét, kardigánját). Anyám, a húga ennek pont a tökéletes ellentéte...
Kicsi korom emlékei közé tartozik, hogy mikor valamiért keresztanyámra voltunk bízva, mindig 5 percenként kérdezte: nem fázunk-e. Hőségben is.
A háziorvoshoz is szerintem őnála nincs, aki rendszeresebben járt volna. Nem csupán, ha beteg volt, vagy ha gyógyszert kellett kiíratni, de a legkisebb panaszra -- ment. Mondta is a háziorvosunk: Mária néni, na, ő aztán JÖN! (Mindez annak kapcsán, hogy anyám meg én csak akkor megyünk, ha halálunkon vagyunk...)
És lám, mégis, milyen furcsa a sors. Ő ment el leghamarabb a négy testvér közül.
Sokat beszéltem anyámmal telefonon, és megállapítottuk, milyen jó, hogy nem ma van tegnap. Azaz Mindenszentek, a temetőjárás napja -- ugyanis ma szörnyű idő volt. Feltehetőleg nem ég már egy mécses sem... és nagy szerencsénk is volt, nemcsak nekünk, de minden temetőlátogatónak.
Halottak napján itthon ég nálunk gyertya, bár igen nehéz kivitelezni a macskák és a zsúfoltság miatt.
Ma is, mint sokszor más napokon is -- rá emlékeztem.