Anyámnál

Ma anyámhoz mentem, de előtte beszélgettünk telefonon is, nem kell-e valamit vegyek útközben stb.
Összepakolással, mélyreható ("el ne felejtsem") gondolkodással és készülődéssel telik ilyenkor a délelőtt, s dél körül indultam is. Szép napos, ám jó hideg idő volt egyébként.
Útközben megszabadultam a szelektált cuccoktól, de annyi volt a cuccom, hogy most nem vitt rá a lélek folyton letenni, hogy itt-ott azért a napos időben fellelhető szépségeket lefotózhassam. Mondjuk, túl sok minden nincsen, de szépek voltak a még fennmaradt levelek a fákon, ahogy átsütött rajtuk a nap... s időnként az ég is látványosságot nyújtott.
Mamunál viszont egyből csaptam egy kis kört (nagyot nem lehetett a sár miatt), hogy még relatív napsütésben tudjak némi színt fotózni a kert elején.

Kipakoltam a rengeteg száraz kenyeret, a dobozokat, befőttest, Szilvi által küldött édességet.
Utána rántott csirkeszárnyat ettem, mint aki soha nem evett. Volt krumpli is, de azt elfelejtettük kicsit.:))
Aztán ő elkezdett palacsintát sütni, olyat, amibe almát reszelt. Én meg, hogy hasznossá tegyem magam, lemostam a "kredencet". Mi tagadás, ráfért már. Gondoltam is, hogy mikor idejövök, ha csak lehet, ezentúl igyekszem mindig valamit lemosni. Ez a kredenc egyébként idősebb, mint én. Őskori kövület. Unokahúgom által hozott Amway tisztítóval mostam, nem a reklám kedvéért mondom, de amúgy tényleg elég jónak tűnik, bár nem vagyok nagy szakértője széles körben a tisztítószereknek, nekünk 1-2 féle szokott időnként lenni, oszt kész, tehát nem nagyon van összehasonlítási lehetőségem.

Ezenközben a postás is megjött anyámhoz a nyugdíjjal, ők bent voltak a szobában, én meg ügyködtem a konyhában -- két palacsintafordítás közben folytattam a kredencpucoválást.
Aztán kaja után bevonultunk, anyám pihent a tévé előtt, mindenféléről beszélgettünk, és irtó hamar besötétedett.

Anyám elosztotta a nyugdíját erre-arra. Kaptam támogatást, aztán Bencének kétezer Mikulásra, Daninak háromezer szülinapra, Szilviéknek karácsonyra nyolcezer azzal a kikötéssel, hogy csakis valami kombinált lámpát (azóta sincs csilláruk, illetve van, csak nincs, aki felszerelje és miből...) vegyenek belőle. Szilvinek az lenne az elgondolása, hogy olyan állólámpa, ami felülről világít és állítható, nagyobb fénnyel; és az oldalából, mint egy kis faág, egy kisebb lámpa mint éjjeli vagy asztali, szóval kislámpa is legyen. Az már kapható pl. a Praktikerben ennyiért is. Remélem, tényleg az lesz belőle, mert ez tényleg nem állapot, hogy egy darab kislámpa fényénél vaklálnak egész télen, amikor már 4-től muszáj valami világítás.
Összeszedtük a csekkjeit és a rávalót. A visszajáróból vegyek dezodort már neki.

Aztán, mikor már azt hittem, rég túlvagyunk ezen, kiderült, hogy aszongya anyám: ő azóta sem nyugodt, hogy én lebeszéltem arról, hogy születésnapomra adjon. Hát naná, hogy lebeszéltem, mikor havonta támogat, nem kicsivel! De hogy ő azóta sem bírt ebbe beletörődni, hogy mégiscsak én, mi hozunk neki annyi mindent, megoldunk dolgokat, amiket ő már nem tud, és akkor ő ad mindenkinek, csak pont a "jánya kerek szülinapjára nem", tehát nem volt mese. Egy óra vitatkozás után elfogadtam egy ötezrest, jézusmáriáztam is eleget. Már alkudni is próbáltam, hiszen tudjuk, hogy e szegény családban mindenféle ünnep fő/háromezer. De tényleg. Még az is csoda, hogy képes rá, hisz neki ott van öcsém és családja is. Meg az állandó favétel, bármilyen kicsi is amúgy a rezsije, de a fa olyan sokba kerül, hogy azzal kiegészülve neki is van annyi fizetnivalója, mint nekem, még ha csak kéthavonta is...

Aztán már ideje volt hazaparádéznom a sötétben, de nem találkoztam közelhelyzetben, hálisten, senkivel, és a lumbágó sem állt belém.
Otthon persze elfelejtettem felhívni, hogy megvagyok. Hiszen mikor sötétben bandukolok 2 km-t hazafelé, mondjuk, pláne pénzzel, mindig ideges; így úgy van megbeszélve, hogy felhívom.
De addig pakolásztam és Szilvivel beszélgettem, valamint szétszortíroztam, hogy "kinek, merre, hány méter", összzeszedtem a saját elsejés csekkjeimet is, összeadagoltam mindkettőnkét, hogy jó legyen... eltelt az idő.
Így természetesen ő hívott fel, nem győztem szabadkozni, de legalább megnyugodott, hogy senki nem ütött le útközben...:)