November 7.

November 7.
Mindig eszembe jut, hogy meddig ünnepeltük mi ezt, ebbe nőttünk fel. Iskolaszüneti nap volt. Előző nap ájulásig tartó, több órás műsorok a NOSZF-ról, amit előbb azért nem értettünk, hogy ha októberben volt, miért ünnepeljük pont nov. 7-én, utána meg azért nem értettük, hogy konkrétan miért kell ezt NEKÜNK ünnepelni. De a történelemórákon és amúgy is annyira az agyunkba rágták, hogy ami a szovjeteknek ünnep, az nekünk is az, hogy belenőttünk is úgy fogadtuk el, mint azt is, hogy mi sem természetesebb, hogy ünnepekkor a házakon kint van a magyar zászló is és a vörös. Mindig. Legalább 30 éves koromig.
Még emlékszem a kiskori rajzaimra-rajzainkra is, ahol a mezei házak padláslyukán két irányba hajolnak a zászlók: egy magyar és egy ruszki zászló... Ezek után igazán nem volt meglepetés, hogy évente végighallgattuk a Téli palotát, az Auróra cirkálót, a Patyomkin páncélost, meg énekeltük mint állat, a Rablánc a lábon nehéééz vót kezdetű dalt. Amúgy visszagondolva, sosem gondoltunk bele ezeknek a mozgalmi daloknak a szövegébe, és nem is tartottuk őket egy pillanatra sem röhejesnek. Pedig hát... mostanára már annyit röhögtünk rajtuk, hogy úristen, mennyi ész kellett, míg kitalálták ezt a töméntelen mozgalmi nótát!
Ráadásul, amennyire emlékszem, mivel énekkaros voltam és rengetegszer, rengeteg ilyet énekeltünk, szerettük is énekelni, mert több szólamban nagyon szépen szóltak. Tényleg!
Mikor még a nyomdában dolgoztunk, többször is énekeltünk a szintén énekkart megjárt csajokkal hülyeségből ezeket a nótákat. De mindig röhögésbe fulladt... pedig jó volt!:)))

Még szegény Cs. Imre jutott eszembe, akik 30-valahány évesen (közelebb a 30-hoz) meghalt, sajnos, alkoholizmus következtében. Pedig amúgy egy értelmes srác volt! Nos, ő november 7-én született. Mindig büszkén vigyorogva mondta ezt... mint ahogy azt is, amikor próbáltuk lebeszélni a rendszeres és töméntelen ivásról, hogy "fogok én még a ti temetéseteken táncolni!"
Hát, bizony, ez nem egészen így lett...:((

Ma Danival megbeszéltük a temetőbe való nem jövetelét. Mivel elkezdtünk csetelni, nem rejtettem magamba a neheztelésemet. Főleg, amilyen gyenge ürügyet hozott hozzá...
Mindegy, szerintem legközelebb nem így fog hozzáállni. Most is magától mondta, hogy majd ki fog menni egyedül, ha jobb lesz az idő... Már a belátás is fél siker.
Mindenesetre tudtam, hogy itt a szennyes ideje, úgyhogy nehogy az legyen már, hogy "nem meri" elhozni, én szóltam neki, hogy azért elhozhatja...
Így mikor késő este elhozta, majd' éjfélkor ment el, annyit beszélgettünk, úgy általában mindenről