2016. november 9., szerda

Lft.-ügyintézés és nyugdíjpapírok

Bencééket fotózták, elég pofátlanok, de már egy levelezőlap nagyságú képért 320 Ft-ot is elkérnek.
Mindenesetre kértem én is kettőt és anyámnak is egyet, hogy majd Szilvi válasszon nekem is, mert úgyse tudunk papírképeket csináltatni, mióta itt laknak és mindketten ebben a státuszban vagyunk. Azok a papírképeink vannak, amiket az oviban-iskolában csináltak a gyerekről.

Szilvi Tescózott, még nem jött haza, mikor én már elhúztam 10 körül. Mondanom sem kell, egész álló nap esett az eső... Ilyenkor a legrosszabb hivatalos papírügyeket rendezni, mert mindig a vizes esernyővel kell foglalkozni, meg hogy az iratok el ne ázzanak.
Egy osztálynyi gyerekkel mentem 2 megállót egy busszal, hogy aztán leszálljak a Tecsónál és ott várjak meg egy városba menő buszt (mert ez a 22-es volt, amelyik nem arra megy).


Jött is a 24-es, amivel nagyon hamar kikötöttem a Városházán.
Ott szerencsétlenkedtem félrevonulva, míg a vizes esernyőt beraktam egy reklámszatyorba, szárazra töröltem magam, és előkészítettem az iratokat.
A lifthez-lépcsőkhöz vonulás előtt már elfelejtettem a tavalyi óta az újításokat, hogy iratok kellenek, mire adnak egy kártyát, melyeket bizonyos helyekre tartva szabad csak előttem az út.
Felvonultam lifttel a negyedikre, és ott is a folyosóajtók előtt használni kellett a kártyát, hát mit ne mondjak, a biztonsági őrnek kellett segíteni, annyira nem láttam, hol és mit kell hova tartani...
A "megszokott" szobában a két, már ismert hölgyhöz kerültem, az egyik meg is ismert engem, holott tavaly nem ő foglalkozott velem, hanem a most vele szemben ülő...
Átnézte és elvette a cuccokat, mondta, hogy rendben van, megkérdezte, Szilvitől miért vették el az aktív korút... aztán mondta, hogy majd értesítenek, de nem kell vele csinálnom semmit. Valamint mondta, hogy jó, hogy jöttem, mert most kaptam volna az utolsó 3000 támogatást a fűtésbe.











Ezzel végezvén átmentem a Nyugdíjintézethez, ahol Gy. Pistitől (általános iskolai évfolyamtársam) mint biztonsági őrtől kértem kifejezetten olyan papírokat, amelyen nem csak öregségi, nem csak nők kedvezményes kori, nem csak még egy harmadik fajta cuccos beikszelendő, ami nekem egy sem jó, tehát olyat, amin kifejezetten a szolgálati időmet szeretném megtudni. (Persze, kiderült, hogy attól még ugyanolyan papírt kaptam... na, majd mindegy, legfeljebb az a beikszelés az akció napján kiderül.)
Szóltam még, hogy ez a papír kevés, EGY darab munkahelynek van benne hely, valamint EGY fő gyereknek. Így kaptam a munkahelyek számára még két papírt, a gyerekek számára is még egyet.
Mondta Pisti, hogy ha sikerülne megcsinálnom holnapra, és 4 körül jönnék, akkor már nincs senki.
De persze nem nagyon sikerült. Még az idei TKKK-s egyszerűsített munkákról szóló papírok nincsenek lemásoltatva, bár amúgy elhatároztam, hogy másnap igyekszem mindennel végezni, ami a cucc-összekeresést és kitöltést illeti.
Ezek után fotózgattam az esőben őszi fákat, a Nagytemplom mögötti emlékkertben, ernyő alól.
Később bementem a Halközbe a kis kajáldába, ahol elvitelre vettem kajákat, és a Széchenyin vártam buszt.
A Tócósba érve ott sem voltam rest az esőben fotózni az avart, olyan szép volt...






Ja, és már a múltkor konstatáltam, de a mai nap végképp meggyőzött róla, hogy sajnos, a zöld, kis pillekönnyű ernyőmnek annyi. Mindenféle "vasak" lógnak ki belőle, a varrások szétfoszlottak, a bordák bicsaklanak, felhúzódzkodik a bordákon az anyag... Hát, nagyon sajnálom.:((( Vissza kell térnem -- legalább van mihez, mert ezt a zöldet Szilvitől kaptam, hogy nekem is előnyös, mert feszt hordok ernyőt -- az automatámhoz. Az kissé nagyobb és nehezebb, de szintén összecsukhatós, csak... repülős.:)


Otthon kimostam és kiteregettem Danira két géppel, betartott estig...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése