Én mindenesetre elkezdtem hímezni az egyik István-féle hímzést a délutáni rövid órákban, míg Szilvi van a gépnél.
Nem igazán gyötörtük magunkat főzéssel, egyrészt volt még maradék -- tegnap (csütörtökön) főztem egy nagy csomó spenótot, én speciel tükörtojással, de Szilvire rá volt bízva, milyen feltétet akar hozzá, sült virslit, bundáskenyeret, rántottát, ripropot stb., sokféle dolgot lehet, és szerencsére ő felnőtt korára nagyon megkedvelte a spenótot. Mondta is, hogy el nem tudja képzelni, hogy nem szerette ezt élete első pár évtizedében, mikor annyira finom. Dani sem szerette kiskorában, de kiskamasz korától egyik kedvence lett.
Úgyhogy nem nagyon kínlódtam instant levest leszámítva mással, meg voltam ma (pénteken) a Lidlben -- odafelé fotóztam, mert kisütött a nap --, és vettem pár szükséges dolgot, többek között pár tasak zselés Coshidát Haramia számára, főznivalót, egy doboz készkaját - elvoltam velük.
Folytatva a hétvégét:
Szombaton meg szoktuk nézni a Sztárakadémiát, vasárnap még a hajmosáson és a következő heti gyógyszerkiszerelésen kívül nem igazán csináltam mást, mint a hímzést.
Vasárnap este nagynéniék meghozták a gyereket.
Szilvi szokta átvenni, közben általában rohanás van a buszelérés miatt, de most le lett állítva Lacika, mert nagynéni úgy érezte, azóta, mióta a gyerek is el tudja mesélni a dolgokat, tisztább dolog, ha ő mondja el, mi történt...
Az volt ugyanis, hogy péntek este elvitték a gyereket, aki ott aludt, de közben megjegyzendő, hogy 6 hét után kiengedték a gyerek apját a kórházból, a pszichiátriáról. Alkohol- és drogelvonón volt (ami gyógyszerre való ivást jelent nála). Én magamtól is tudtam volna, hogy egy dolog a kórházból való kiengedés, és teljesen másik dolog a meggyógyulás. Nem beszélve arról, hogy vannak betegségek, amiből tulajdonképpen soha nem lesz az ember gyógyult, csak max. VAN akaratereje ellene.
Már a múltkori balhénál, még a kórház előtt tisztáztuk, hogy a gyerek NEM alhat az apjánál, NEM tartózkodhat nála felügyelet nélkül, mivel sok minden kiderült! Piál a gyerek mellett, napközben úgy van vele, hogy ő alszik, és rábízza a gyerekre, mit csinál, valamint, hogy szóljon neki, ha az ablak előtt látja, hogy nagynéniék átjönnek... Micsoda biztonság! Mi meg itthon vagyunk nyugodtan...
Látszólag mindenbe bele is egyeztek. Ez is nekem köszönhető, a rengeteg sms-nek, amit váltottunk nagynénivel... Mert Szilvi nem mer határozottan és szigorúan megmondani valamit. Oké, tényleg sok mindenben ki van szolgáltatva így, hogy munkanélküli... de azért amit nem szabad, nem szabad; és én meg merem nekik mondani, és foganatja is szokott lenni -- egy darabig...
Nincs az a bíróság, aki most is pl. igazat adott volna nekik, ha netán addig fajult volna...
De nem, érezték ők, hogy sárosak. Meg lett ígérve, hogy csak náluk lesz a gyerek, apjával csak felügyelettel találkozik (hiszen rendszeressé vált már, hogy a gyerekkel együtt, szédülve indul el bevásárolni az 1-2 félliteres vodkát, ráadásul háromszor annyi gyógyszert is szed, mint kéne... és ezt is a gyerektől tudtuk meg, mint már annyi mindent).
Most az történt, hogy kijött apa a kórházból, és másnap reggel fél 7-kor átment a gyerekért, mert a nagynéniék elmentek vidékre tormát szedni! És erről csesztek beszámolni a gyerek anyjának! Állítólag tök jól volt az apja, minden rendben lévőnek látszott. Csak azt nem tudom, hogy ha nem lett volna semmi baj, akkor is, nem mondták előre, ezzel hogy számoltak volna mégis el?
De természetesen: LETT valami.
Nagynéni minden kaját előre megcsinált, nekik csak át kellett menni kajálni.
És mi történt? Apuka összeesett az utcán, epilepsziaroham. Rángógörcs, szájhabzás, annak rendje-módja szerint. Mint anno már a gyerek 6 napos korában rohama lett az apukának... Meg azóta ki tudja, hányszor! Nem azért, mert ez neki valami krónikus alapbaja, á, nem. Idegrendszeri betegség, amit az alkoholizmus hozott elő.
Gyerek kétségbeesik, jajgat, segítségért kiabál. Szerencsére arra járt egy bácsi, majd még valaki, és hívták a mentőket. Mentők bevitték apját és gyereket a kórházba...
Apa addigra magához tért, de ilyenkor nem szokott rá emlékezni, mi volt...
Kórházi vizsgálatok és várakozás, mert nagynéniék a tormafődre természetesen nem vittek telefont!
Úgyhogy mire befejezték és hazamentek ott, vidéken, akkor látta a sok nem fogadott hívást... Lényeg, hogy kiderült, hogy mi van, ezek kórházban vannak! Kész csoda, hogy nagynéni ezeket kibírja szívvel és ép ésszel, komolyan. De miért kell ilyeneket kockáztatni? Ha tudja, hogy tormaszedés van, egyszerűen NEM KELL elvinni a gyereket! Ilyen egyszerű! Nem kötelező! A bíróság egyébként is csak kéthetenkénti láthatást szabott meg, mi meg odaadjuk kérésre minden hétvégén! Mi a lószarért viszik el a gyereket egy kórházból, elvonókról frissen kijött apához úgy, hogy mi nem is tudunk róla?
Nagynéni férjének családja ez, ahol a tormát minden évben szedni kell. Na, ott véletlenül valamelyik ember nem iszik, aki be tudta őket hozni Debrecenbe, a kórházba, és utána hazavinni őket...
Hát, mi tagadás, nem lettem volna a nagynéni helyében! Apuka egyetlen mentsége az lehetett, hogy a kórházból teljesen gyógyszer nélkül engedték el. Az epilepsziagyógyszerét viszont talán nem kellett volna még elvenni!
Még utána ott volt egy napot a gyerek náluk. Ezalatt lazult a dolog borzalmassága, de azért vasárnap este olyan szélsebesen mondta mindezt el a nagynéni és látható lelkifurdalással és zaklatottan, hogy Szilvinek alkalma sem volt egyetlen kérdést sem feltenni stb.
Aztán nekem elmondta, és kölcsönösen teljesen ki voltunk akadva.
Teljesen készen voltunk.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése