Tavaszi fotózás

A Munkanélküli központ után nem volt annyira kedvem azonnal hazamenni, inkább mászkáltam a Piac utcán és a Főtéren. Még közel sem nyíltak ki a pompázatos, tulipános virágágyak, de azért volt mit fotózni.
Az a szenzációs, hatalmas tulipánfa, nem messze a Szabó Lőrinc-szobortól... hát az valami káprázatos. Na, azt sokan fotózták, de én különösen sokáig...

   

Hát sokat kellett válogatnom a fotók közül, mert nem tudtam, melyik ujjam harapjam. Végtelenségig tudom a virágokat is fotózni. Ez az, ami ellazít, ami oldja nálam a feszültséget, amitől a jövőkép, amit túl pesszimistán látok, kicsit derűsebb lesz. Ami egy kis lelket, reményt önt belém.
Mert ha ilyen szépségeket teremthet a világ, évről évre, újra és újra, akkor lehetek kicsit, kis időre naív is, hogy azt gondolhassam: nem lehet, hogy olyan gonosz legyen az élet, hogy jószándékú, pozitív, segítőkész és elvileg még hasznos embereket eltapos... (Jó, nem vagyok hülye. Sajnos, tudom, hogy igen, lehet olyan...:((( És egyáltalán nem érdem szerint kapjuk a gondtalanságot, jólétet, de a bajt, csapást sem...)

* *

István végül is MA kapta meg -- 1 hetes "utazás" (??? vagy mi????) után a postakész, aranyos matricákkal telepakolt borítékot, amit húsvéti ajándéknak szántam. És Szilvi adta fel néhány ugyanilyen másikkal egyetemben, melyek közül még a székesfehérvári is megkapta két nap alatt -- a helyiek pedig már másnap megköszönték.
Szinte hihetetlen, de nincs feltépve, állítólag nincs megviselve, nem látszik, hogy újra lenne ragasztva.
Csoki, drazsé és ünnepi dupla, matricás "szájjal festett" képeslapot tartalmaz. Szép az egész kinézete.
Én már beletörődtem, hogy ugyan már, nekem miért is sikerült volna ez, elvégre Istvánnak fel van törve egyébként is a postaládája. Elvan így vele évtized óta simán... De egy ilyen látványosabb küldemény kihozhatja a rosszat emberekből, még ha egy számlát nem is igen lopkodnak el tőle... mert ő mást nemigen kap.
Mindenesetre ez nekem annyira nem hiányzik, sz@r volt az egész, több napig ebből a szempontból. Már maga az, hogy lábbal tipródott a meglepetés. Így már nem az igazi, így szinte semmi. Mert alapból is semmiség, ennek akkor lett volna igazi értelme, ha legalább meglepetés! Úgyhogy nem túl sűrűn fogok tudni efféle módon sem meglepetést adni.