Anyámhoz mentem. Alig poroszkálva direkt, a cuccok se voltak nehezek, mégis úgy kideglettem. Ez a meleg is túlzás, ami most van. Anyám szerint már holnaptól jön valami hűvösebb -- bár ezt mi nem sokszor szoktuk észrevenni, hogy ha mondjuk, két napig pár fokkal hűvösebb van... Azt bírom, mikor valósággal természeti katasztrófába rangsorolják, ha netán előreláthatólag jön valami hidegfront vagy mondjuk, nyáron eső (melyek közül vajmi kevés, mi hozzánk is elér), valósággal vészmadárként huhogják a neten -- holott fele esetben szinte észre sem lehet venni pár fok lehűlést onnan kezdve, hogy évszakhoz képest nem igazán normális még a nyári meleg.
Odafele nem is igazán volt kedvem most lecuccolgatni és fotózgatni.
Jókat beszélgettünk, fotózgattam a kertben, etettünk kutyákat. Anyám leszedte a sóskát, meg is pucolta, hogy majd főzzem meg levesnek. Megfőzte a lefagyasztott pótsonkát, miután megkérdezte, hogy hogy állok a sonkával, nem sokalltam-e még be belőle húsvét után. Mondtam, hogy az már régen volt, én sonkára főtt tojással bármikor kapható vagyok. Főleg, hogy anyám csinálta céklával ettem.
Virágzik a birsalmafa! S az orgonák is.
Tele volt a kert a hajnali, valamint a most déli 5-10 perces esőtől csigával, az úton pedig nem láttam egyet sem. Sajnos, anyám elfelejtett szólni, így mikor épp belemerültem az első pár észrevett csiga fotózásában, hátraléptem egyet, és már reccs is...:( :( Szerencsétlen. Nem pusztult el, de ki tudja, repedt házzal mennyi esélye lesz még. Nem győztem őket félrepakolni az útból. Mire a kert végéből jöttem visszafelé, persze ugyanúgy figyelni kellett, mert minduntalan mászkáltak az úton keresztbe...
Nekem ezek a friss, üde virágzó gyümölcsfavirág-kezdemények tetszettek nagyon; elég nehéz is úgy fókuszálni a géppel, hogy ezek a vékony kis micsodák legyenek élesek.
De fotós szemmel kihagyhatatlan egy ilyen fejszés tuskó is, valamint megkapóak a friss hajtások mindenütt.
Anyám még pakolt a sonkából, a főtt tojásból, ideadta az üveg céklát meg egy kb. harmadtepsi meggyes piskótát; aztán lassacskán elbúcsúztunk, milyen jó, hogy már nem sötétben kell hazabandukolnom.
Hazafelé azért már párszor leraktam a kaskámat, mert a sötétlila orgonáknak (olyan nincs anyámnak) nem nagyon tudok ellenállni...
Útközben mindig sok-sok kutyával szoktam találkozni. Így pl. már anyámtól elbúcsúzva az utcafronton elköszöntem a szomszéd kutyusoktól, elsősorban Hajastól, aki odalapul a kerítéshez, és várja a nyaka, háta masszírozását, vakargatását, dögönyözését... Szegények, nem sok fizikai szeretetet, érintést kaphatnak... pláne, hogy a gazdájuk ott sem lakik. Hajas viszont órákig eltűrné ezt...
Több ebbel és vagy három cicával is "kommunikáltam" közben, de ez a cukifalat a simizésen kívül (amivel azért roppant óvatos vagyok) még fotózni is hagyta magát:
S témalezáróként még néhány, útba eső lila orgona:
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése