Anyám hívott mára, hogy már csak azért is el kéne mennem, mert rengeteg a fényképeznivaló! Na, ha már ő is képes ezt így meglátni az én szemszögemből, akkor biztosan igaza van.
De vigyek egy kis száraz kenyeret is, ha van.
Talán 3 fokkal, ha kevesebb volt (23-24 fok), mint tegnap, de még így is majd megdögleni a mezei embernek. Azért az a 3 fok is jelentős volt!
Nem tudom, de hatalmas alkalmazkodást és erőt kíván tőlem ez a 10 fokokat ugráló hőmérséklet, ez azért mindenképp túlzás. Azt mondják, hogy a hidegfront árt inkább a szíveseknek... hát nem tudom. A hidegfront beállta talán igen, ezt még nem vettem észre. De a hirtelen és tartós meleg az meg számomra végig életveszély, ez biztos.
Ettől eltekintve tényleg szó nélkül és szívesen megyek anyámhoz, bármilyen idő van. Csak mostanában annyit mászkáltam, nyári melegtől kezdve februári hidegig; az ember azt sem tudja, hogy öltözzön; főleg, ha kevés a választék, akkor szinte mindegy... Szóval hogy tényleg mentálisan kell magam minden áldott nap összevakarnom, hogy össze tudjam magam szedni annyira, hogy el tudjak menni bárhova. Olyan nagyfokú gyengeség, vagy mi. A jobb vállam, ami a törés óta bőven nincs még 50%-os sem, hát az egy nagy nulla. Érzem mostanában, ahogy halványan lüktet a törés helye, de ez még agyamig sem jutna, ha lenne benne erő. De a jobb karom erő híján van. Lógatva még tudok benne cipelni, tenni-venni vízszintesen bármit, ami nem erős fizikai, de már emelni, nyújtani (ablakmosás, függönyfelrakás, felfele teregetés) -- na, ezek katasztrófák. Megcsinálom. Nem sűrűn, de az a ritka is nagyon nagy megrázkódtatás. A porszívót nem tudom toszogálni. Mióta eltört a vállam, annyira nem működik ez a fajta mozdulat (főleg ha normális "ellenkező" szívóerejű a porszívó), hogy eleinte Dani porszívózott, Szilviék ittlakta óta pedig Szilvi. Tőlük függ, mikor vagyok kiporszívózva, mert képtelen vagyok. Szólni nem szoktam, kérni sem, úgyhogy kivárok.
Ha már végképp KELL és nem akarok senkinek programot szervezni, akkor azt választom, hogy lavórból szőnyegtisztítós habbal, négykézláb kúszva végigsúrolom dörzsivel a padlószőnyegemet. Közben sűrűn szedegetve az eszközről a tömény macskaszőrt.:) Hosszadalmas, lefövesztő, végtelenül fárasztó, kisebesíti a térdem, szinte lehetetlenség utána (és közben) felállnom -- de ezt még mindig jobban megcsinálom, mint porszívózni, mikor nem megy semerre a kurva porszívócső, annyira rohadt gyenge a karom.
De tök jó, mert a könyököm is hót seb, az meg az ekcémától. A térdem meg nem attól, viszont az legalább elmúlik egy idő után.:)
Na, ennyit az efféléről.
Örömmel mentem el anyámhoz, összeszedve, amiket kell: száraz kenyér, göngyöleg, Szilvi küldte táblacsoki.
Tényleg annyira nyárba hajló tavasz van, hogy húsvét másnapja óta (alig egy hét) is rengeteget változott csupáncsak a megszokott utam is.
Ott meg aztán tényleg szemem-szám elállt: díszbe öltöztek a fák, tényleg ilyenkor a legszebb, a legtisztább, legrendezettebb a kert. Külön tetszik anyám roskadozó házának kert felőli része (ahol régen az én szobám volt), mely éles ellentétben áll az előtte látható virágzó részekkel.
Etettünk kutyákat bőségesen (most fotók erről nincsenek, de jóllaktak, ez biztos!, sőt, már mikor mentem, a szomszéd ház utcai frontjánál is megismertek, jöttek, s utána, mikor anyámhoz bementem, már ott is álltak a közös kerítésnél... Tudták, hogy lesz valami!:))
Remélem, azt mindenki tudja, hogy a bejegyzésben szereplő, kisméretű fotókra is rá lehet kattintani, ami által nagyban is láthatóak!
Ettem is finomat -- direkt az én kedvemért sütött ki tarját és csinált petrezselymes krumplit, házi szilvabefőttel mellé. Sőt, még fele-fele fröccsöt is ittam (fele vörös asztali bor, fele szénsavas ásványvíz):
Ja, és anyám bekavart egy fazék palacsintatésztát. Elkezdte sütni, majd valahogy elfelejtette. Hát bizony, az első az megégett, a szagra figyeltem fel. Mivel van egy rövid sorozat, amit ilyenkor néz, mondtam neki, hogy menjen nyugodtan, nézze, én meg addig sütöm. Így is lett. Mire belejöttem volna rendesen, már vége is volt a röpke sorozatjának. Ennek nagyrészét anyám odapakolta nekem hazavinni, valamint egy zacskó pogácsát is, amit Gyula-napra sütött öcséméknek és a munkahelyére...
Hazafelé még a lemenő nap fényében remekül lehetett fotózni. Mindig az utca másik oldalán megyek ilyenkor, nem azon, amelyiken jöttem; hogy hátha találok újdonságot fotózási alanyként...
Hááát, fotóztam még rendesen...
És már tényleg az utolsó szakaszon a naplemente...
S egy "repülőcsík", mely keresztülhúzza a villanyoszlop számításait... :D
Bejegyzések
Gyönyörűek a képek, Magdi!
VálaszTörlésHát ösmersz... meg egyébként is a fotózás a szívem csücsökje.:)
Törlés