József Attila 1905. április 11-én született, s ez a nap -- mint szerintem szinte mindenki tudja -- 1964 óta a Költészet napja. Rendezvények, programok sorozata, irodalmi estek, író-olvasó találkozók, versmondó maraton, különböző vadonatúj ötletek megvalósulásai zajlanak ilyenkor az egész országban.
Idén pl. olyan van -- melynek megvalósulását számtalan fotó bizonyította ma a FB-on --, hogy versszerető emberek, írók, költők vagy tényleg csak irodalomkedvelők papírlapokat ragasztgattak fel oszlopokra, fákra, akárhova, melyekre versek voltak felírva. Nagyon kedves (és hasznos), pozitív ötlet!
Én két versével ünnepeltem e napot a FB-on, bár rengeteg kedvencem van tőle, azért vannak csúcsdöntők.
Az első vers, amivel külön a napot köszöntöttem, az Eszmélet volt. Ezt most nem másolom be, mert valóban hosszú, bárki megtalálhatja neten. Ezzel vezettem be:
A mai nap a Költészet napja...
Én ezt választottam e nap köszöntésére, bár tudom, nem rövid és nem túl optimista. De talán pont azért, mert nincs túl sok optimizmusra való okom.
És este közölte az Eszmélet c. versemnél Nórika, ki szintén irodalmár, sőt, irodalmi doktor, hogy ő is ezt választotta, szintén még a délelőtti órákban. Meg is néztem, tényleg! Abból a nem kevés választékból! Ez azért jelent valamit...
Aztán másodikként én is feltettem az oldalamra, a következőképpen és bevezetéssel:
A leggyönyörűbb szomorú...
Ez a legkedvesebb J. A.-versem a sok közül (úgy általában nagyon szeretem). De ez... különleges, fantasztikus, hihetetlenül gyönyörű! Mindig, ahányszor csak olvasom, újra és újra elbűvöl...
És ez a részt:
"A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok."
- annyira, de annyira hihetetlen, hogy VALAKI ki tudta találni, ilyet tudott írni, hogy ezredjére is elbőgöm magam. Néha csak úgy megyek az utcán, eszembe jut ez a rész, és alig tudom megállni, hogy nyílt utcán ne bömböljek...
József Attila:
Lassan, tünődve
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
Szubjektív meggyőződésem, hogy e vers harmadik versszaka a világirodalom leggyönyörűbb képi alkotása...
Ez a vers egy másikkal együtt szerepel egyébként a József Attila összesben, a kettőnek van együttes címe is: Reménytelenül. Szegény, nagyon beteg kollégám ezzel a címmel tette fel. Maximális empátiát éreztem...
Ugyane kollégám engem is köszöntött a Költészet napján a saját oldalamon. Meg is lepődtem. Ezt nem is ismertem. Illetve olvasnom már tutira kellett, hiszen József Attila összesen nemegyszer végigmentem már szedésileg, szerkesztésileg, korrektúrailag; csak nem emlékeztem rá.
Kellemes "Költészet napját"!
Nézi kedves ibolyáit,
rajtuk andalog szeme.
És ha köztük lel nyilottat
azt letépi kis keze.
Úgy szeretnék kérni tőle
ibolyákat, -- nem lehet!
De ha adna, mindhalálig
hordanám szivem felett.
(József Attila: Nézi kedves... -- 1921 tavasza, a zsengéiből válogatva)
 |
És aztán valahogy... engem is elkapott. Rímelő haikuversszakok formájában. De én szokásomhoz híven csak a saját verses blogjaimba raktam fel, illetve egy haikus csoportba, nem nyilvános FB-ra. De megy majd a Poetra is, csak ott még várom az előző megjelenését.
Jószay Magdolna:
Haikusor
József Attila emlékére
Kóbor kutyaként
vadul szaladgál a szél
a város körül.
Vacogó kis szív
hangtalan reszketve a
semmi ágán ül.
Szelíd csillagok
merengve figyelik őt,
mind köréje gyűl.
Könnyű a test, de
súlyosabb most a lélek
a sínek körül...
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése