Igazságok, ígéretek

Nagyon szeretem Wass Albertet. Gondolatainak, felfogásának, értékrendjének, jellemének nem amiatt vagyok teljes értője és befogadója, mert azelőtt más lettem volna, mielőtt őt olvastam; hanem amiatt, mert egyszerűen ugyanezt a jellemfajtát, neveltetést, értékrendet kaptam és tettem magamévá, mióta az eszem tudom.
Néha úgy érzem, minden szavát helyettem mondja ki.
Ezt most egy írótársam megosztása által találtam, meg is osztottam, de a megosztásaimra pár nap múlva már alig lehet rátalálni, mivelhogy elég sok (szerintem és mások szerint is) jó és pozitív dolgot osztok meg.
Ezek többnyire a következőkből állnak: embereknek, csoportoknak, családoknak és leginkább állatoknak segítségkéréses megosztás; többeket érdekelhető programfelhívás; születés- és névnaposok -- ha lehet, feltétlen -- köszöntése (nőknek képpel); különleges vagy bájos képek megosztása;  igaz, találóan jó, pozitív gondolatok, illetve a mindenképp megosztani való JÓ humor okvetlen megosztása. (Mert szerintem humor nélkül már nem is élnék...) Ja, és albumot készítek a különböző programjaim képeiből vagy természetfotóimból.
Szórakoztat a mindenféle jellemzést adó tesztek megoldása és néhány játék. Előfordul, hogy nevezek a macskákkal fotó- vagy szépségversenyre, és természetesen mindig mindenkinek próbálok megosztásokkal, szavazásokkal, tesztkitöltésekkel segíteni, aki kéri; sőt, régi ismerősök állatos segélykérő megosztásait is osztom, még akkor is, ha viszonzást meg elvétve kapok... de az állatok erről nem tehetnek. (Mondjuk, az én macskáim sem, hogy ők meg letojnak...!)
A bárkit megalázó megosztásokat, úgymint durvaságot, méltánytalanságot, szubjektív igazságtalanságokat meg elsősorban a politikát vagy a gusztustalanságot, szexet-pikantériát kerülöm. Nem tartom építőnek, mindenkinek magánügye, melyik témába hogyan és miképpen merül bele -- ma már igazán nem kell messzire mennie a net világában, hogy bárhova belemerüljön --, de minek kell osztogatni, ami intim, magánügy, szubjektív düh alapján szennyokádás, ócsárlás, polgárpukkasztás, figyelemfelkeltés, provokáció? S akkor is ez a véleményem, ha magánügy az is, mennyit óhajt mutogatni ilyen-olyan oldalából. Nekem nincs rá szükségem, nem tartom értelmesnek az ilyesmit osztogatni, és átrepülök az ilyen posztokon.
Nemrégiben (kikerestem a pontos idézés miatt, márc. 10-én) egy nagyon tiszteletreméltó úriember, írótárs üzente:
"Kedves Magdolna! Nagyon erős pozitív kisugárzásod van, melyet bizonyít a 84 közös ismerősünk is. Ezután jobban figyelek facebookos jelenlétedre. További hasznos szereplést a közösségi oldalon! Üdvözöl X. bátyád."

(Természetesen a "bátyád" kifejezés nem testvéri kapcsolatra utal.:)))

Szóval ma olvastam egy ismerősi megosztás alapján, ki ezekkel a szavakkal posztolta: KEMÉNY BESZÉD, DE IGAZ!

Ide másolom, mert különben elvész és nem találom meg. A fenti jelzett üzenet kikeresése is fél délelőtt tartott a sok megosztás között... itt viszont megtalálható lesz nekem.

Wass Albert:
Nagyapám tanítása

--Idefigyelj – mondta komoran --, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.
-- Idefigyelj – mondta. – Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
-- Értem – hebegtem megrendülve.
-- Dehogyis érted – csapott le reám a szava --, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek – akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.
-- A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám --, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél…

*

Abszolút igaz.
Ettől függetlenül én nemcsak az idővel kapcsolatos hiteltelenséget nem állom. Minden ígéret ígéret. Ígérni nem kötelező; miért van hát, hogy olyan könnyen ígérgetnek egyesek, mint egy köszönés, vagy még annyi se? Senki nem kényszeríti őket olyasvalamit ígérni, melyben akár csak egy százaléknyit is, de nem vagyunk biztosak. S ez vonatkozik állásígéretre, programígéretre, könyvígéretre, cselekedetígéretre, bármilyen csecsebecse eljuttatásának ígéretére, munkavégzésre, segítségre, bármire. Ha nem tudja megtenni, egyszerűen nem kell ígérni! A nem ígérés nem kötelez semmire. A nem ígérés nem fáj senkinek. A nem ígéréssel nem lopunk meg senkit, semmilyen téren. A nem ígéréssel nem leszünk rosszabb emberek.
Csak becsületesek, hitelesek, megbízhatóak maradunk, olyanok, akiknél saját szószegésük is saját belebetegedést okozna és jobban fájna, mint annak, akivel szemben megszegte a szavát.
De a legtöbb ember, aki ígért és nem teljesített, egy percig nem érez lelkifurdalást. Sőt, lehet, már az ígéret pillanatában tudta, hogy nem fogja betartani -- csak pillanatnyi hálálkodásra, csodálatra, rá való felnézésre vágyott. Megkapta, és ezzel jól végezte dolgát...
Én csak fixet ígérek. Tudom, nyilván vannak objektív okok, melyek lehetetlenné tehetnek ígéretbeváltást; mindenki tudja, hogy jöhet baleset, betegség, nagyon sürgős és fontos dolog közbe... vagy csak egyszerűen kimarad a járat. DE akkor is, ha ígérek valamit és bármi miatt nem tudom mégsem megtartani, minimum idejében, előtte szólok, normális, igaz, érthető magyarázattal -- és még így is lelkifurdalásom van, mert bár nem rövidítettem meg senkit, nem jószántamból nem jött össze valami, de NEM úgy a vakvilágba ígérgettem, hogy a saját szavaim elejére már a végén nem is emlékeztem.
Említeni lehet, hogy "talán, esetleg, ha..., majd szólok stb.", de ígérni? Semmiképp!