Húsvét másnapján

Húsvét másnapján anyukámhoz mentünk.
Még mindig képes összehozni egy ünnepi ebédet az összes velejárókkal egyetemben.
Hideg volt, de itt-ott felhős, szeles napsütés. Valamivel 12 előtt indultunk Szilvivel; Dani pedig korábban, hogy tudjon valamit segíteni. Az asztalnyitáson kívül a sok jövés-menéssel járó terítéstől is megkímélte így a nagyanyját.

Útközben is sokat fotóztam, bár Szilvi sem a legideálisabb partner, mert folyton cikinek tartja. Még akkor is, ha nincs kint senki a környéken sem... mert ugye, mi van, ha a házból valaki meglátja és kijön. És akkor mi van? Megdicsérem neki, hogy milyen gyönyörű a virágja -- szerintem még örömet is szerzek vele.
Mondtam, hogy majd, ahogy az évek-évtizedek telnek, lassanként talán ő is háttérbe fogja szorítani ezt az életmegkeserítő "ki mit szól" kérdést. Nem azt mondom, hogy nekem nem számít, de amikor semmi rosszat nem tesz az ember, semmi kárt vagy kuriózumot nem művel, nem tudom, miért kellene folyton majrézni.

Nekem most nem volt szívem a szomszéd kutyákat váratni, anyukámnak volt elég dolga, úgyhogy most ahogy hoztam, úgy osztottam szét valahogy a két kutya között a maradékokat.
Vagy 10 fasírtot kettévéve, egyszerre adakoztam a két állat felé, így nem rövidült meg egyik sem; s a nagy pitli köretmaradékot is igyekeztem gyorsan kétfelé szórni... Valamelyest csak jelentett nekik, mert innentől már nem sokszor láttuk őket.

A délután folyamán hálásak voltunk, hogy nem esett eső, és jó néhányszor körbeparádéztuk a kertet, ahol megint újabb dolgok nyíltak ki, pedig csak egy hete, hogy itt voltam.

Aztán finom ebéddel tömtük magunkat degeszre, jókat beszélgettünk. A menü tyúkból és kacsaszárnytőből készült Mamu-féle, jó zöldséges, grízgaluskás aranysárga húsleves volt, amit mi Danival erős paprikával még fenségesebbé tettünk. Volt majonézes krumplisaláta, melyet Szilvivel feldíszítettünk tojással, én hoztam a kertből friss petrezselymet és zsenge sóskát, hogy még színesebb legyen. Volt sült tyúk és rántott husi, és sült krumpli is. Valamint számomra megnevezhetetlen, ám mennyei tortaféleség.

Később Dani olyan fél 6, mi Szilvivel pedig fél 7 után szedelőzködtünk, és indultunk hazafelé. Nekünk 7-re haza kellett menni, mert hozták a gyereket (így is hamarabb értek, mint mi -- bár Szilvi direkt szólt, tehát jöhettek volna 1 busszal később, mondjuk). Dani pedig próbára ment, ő biciklivel seperc alatt otthon termett valószínűleg.

Hazafelé volt elég cuccunk, siettünk is, úgyhogy különösebben már nem fotóztam, de azért még Mamu kertjéből és az idefele útközbeni két pazar tulipánfás fotókból teszek fel...

Otthon, mikor felmentünk, Bencus egész rakás húsvéti csokitermést, játéktermést mutatott be, és bizony, megvolt az egyetlen, szabályszerű locsolásom is (meg Szilvinek is) verssel, mindennel.
Én borítékot adtam némi locsolópénzzel, hogy majd az anyja megveszi, ami kell neki.