Porvihar

Jóanyám elhatározta, hogy ha kinyílik a nárcisz, aló mars számomra a temető. Ő már kizárt, hogy kimenjen, ez nyilvánvaló.
Úgyhogy vártam is már a dolgot.
Csakhogy a múlt heti 22 fokos időjárásnak hűlt helye: hétvégétől lehűlt az idő, és tegnap, azaz szerdán már alig volt 10 fokkal kevesebb, és mindez őrült nagy széllel. Fotókat láttunk innen-onnan netről stb., hogy az embereket földhöz teríti a szél, hogy tetők, emberes faágak, kitört fák heverésznek úton-útfélen. Valami Niklas (vagy mi) a neve ennek a szélviharnak.
Hajdú-Bihar megye nem volt közte az elvileg veszélyeztetett országrészek között, mégis pont itt lett akkora szélvihar, porvihar, hogy nem láttunk el a következő panelig!
Félelmetes volt. Az ég is, a levegő is... meg ahogy dübögteti a 31 éves ablakaimat a viharos szél, szinte átfúj rajtuk... a zárjuk a bezárástól a kinyitásig kb. pár millimétert tesz meg, annyira gyenge lábakon áll. Mert nyilván nem voltam képes kicseréltetni azokat még akkor sem, mikor dolgoztam. Ez az egykeresős, ám kétgyerekesség előnye! Se szemüvegünk, se fogunk, se ablakcsere... hogy ne írjam tele az oldalt, mi minden csak álom marad, melyek pedig nem lennének luxuskategóriák (tehát nem ház vagy nagyobb lakás, nem autó, nem légkondi vagy új berendezés és nem 60 éves; nem nyaralások, utazások).
A képek már akkor lettek csinálva, amikor már elláttunk valameddig... de tényleg minden tele volt a debreceni 60-80 km-es porviharral...