A botanikus kertben

Szóval kivételesen nem hagyott cserben tájékozódási emlékezetem, ahogy elmentem az egyetem mellett végig, átmenve egy úttesten kicsit arrébb, ahogy emlékeztem is, megtaláltam a Botanikus kertet.
Ahogy elnézem, nemcsak az én ötletem volt ez a program, lényegében elég sokan mászkáltak a területén. Nem sokszor maradtam egy-egy úton magamra. Voltak családok, akik ezt a programot választották vasárnap kora délben-délután, voltak külföldiek, voltak fiatalok, akik elüldögéltek a tó partján, a padokon.

Szépen ki van építve a fősétány, mely az obszervatórium felé vezet, ebből balra és jobbra mintegy utcanévvel ellátott kis fatáblák jelzik a melléksétányokat.
A bejárat környékén sziklakertes terület van kis szökőkúttal, valamint tájékoztató táblák, padok, és környékük szemetesekkel rendesen ellátva.

A fősétányról először balra tértem le, amerre a tavat jelezte a tábla. Ott helyezkedik el egy kis tisztás, melyen szintén padok vannak, s Fazekas Mihály és Diószegi Sámuel füvészkerti szobra áll.

Egyébként a füvészkert 190 éves múltra tekint vissza. Őse a jelenlegi Déri múzeum területén állt, mely városrészt akkor Pap tava néven illettek. Először a Református Kollégium felügyelete alatt állt, majd mikor a tudományegyetem kivált a kollégiumból, akkor az új botanikus kertre a város hatalmas területet adományozott a Nagyerdőn. Soó Rezső egyetemi tanár nevéhez is fűződik az a sok munka, melynek a botanikus kert rendezése és rendszerezése volt a lényege.
Kallós Ede szobrát, mely az első magyar füvészkönyv szerzőit ábrázolja, 1940-ben állították fel a már meglévő tó partjánál.

Ami azt illeti, a mai nap folyamán 520-540 fotót készítettem, majdnem betelt az előtte hála a jó istennek leformatált memóriakártyám! Itt, a botanikus kertben melóztam a legtöbbet. Még órák elteltével sem fájhat úgy egy korosabb amatőr, ám elhivatott fotós egyetlen testrésze sem, hogy ne hajlongjon, ne döntsön, ne nyújtózkodjon percenként sokszor akár, ha a cél úgy kívánja.
A tó után visszatértem a fősétányra. A sétány mellett is sokat fotóztam, és le-letérve kisebb, tölgyesekbe, örökzöldesekbe vezető ösvényekre (ezeket nem járva végig, csak kicsit beljebb menve) legfőképpen akkor, ha valami megörökítendőt véltem távolabbról felfedezni.

  

 
Több ilyen kikorhadt fa is szolgált élőhelyül a rovarvilág védett tagjainak, de hiába fürkésztem csendben, sokáig, sajnos, nem volt szerencsém egyetlen hőscincérhez sem.
Így érkeztem el lassacskán az obszervatóriumig, útközben és ott fotózgatva.

 

Az obszervatórium után következett a pálmaház. Az még nekem is mindig újra és újra döbbenetes dolog, olyan hatalmas növényeket látni abban az üvegházszerű magas épületben, pedig nyilván többször is láttam ilyet; ezt is és nem csupán itt.
Eszeveszett kattogtatás kezdődött. Csak szűk körbejáró hely volt, még szerencse, hogy azért a látogatók nem rekesztettek Dunát, mert azért nem lehetett volna zavartalanul fotózni akkor...
Itt is elmondom, hogy rákattintás esetén minden képnél él az, hogy nagyméretűben látható a tartalma, úgy sokkal életszerűbb.

 

 

 

Ezek után át lehetett menni egy terjedelmes üvegházba, melyben iszonyat rengetegféle kaktusz díszeleg.
Sokan virágoztak is közülük, sokan pedig monumentalitásukkal vívták ki az ember csodálatát.
Azt hiszem, itt cseréltem harmadjára töltött akksit a gépbe... nem lazsnakoltam, az már egyszer biztos...

   

 

 

 
Mindeközben teljesen lefőttem, megkönnyebbülés volt kimenni a "csupán" 25 fokos kinti "hűvösbe"...:))))
Kis kerülő mellékúton át jutottam vissza a fősétány közepe körül. Találtam útközben egy cseresznyevirágzó fát, meg japán birset is.

 

 

 

Ezt már a botanikus kerttel szemben fotóztam, mert nagyon tetszett, ahogy a piros leveleken átsüt a napfény.
S a liliomokat, pitypangokat is az egyetem mögötti utak mentén találtam.

A villamos szerencsére 2 percen belül jött, még szerencse, hogy hullafáradtan le tudtam rogyni benne. Hát bizony, valami győzedelmes elégedettségféle volt rajtam, pedig fájva reszkettek a lábaim, hátam beszakadt és rohadt melegem is volt. Ja, és természetesen 3 óra lévén még nem ettem ma gyakorlatilag semmit.
A Mekiig mentem, ahova betérve vettem elvitelre egy BigMacet és egy sajtburgert. Egyiket hazaérve mintegy ebédként, másikat vacsorára ettem meg -- kész. Egyébként volt tegnapról főtt kaja is, de nem tudhattam, hogyan is áll, hisz nemcsak én "lakom".
Jó sokáig sültem a teljes gázzal pont a buszmegállóra sütő napon, míg végre jött egy busz. Azalatt fotóztam néhány dekoratív ablakot és oroszlánfejes épületdíszt, addig is telt az idő...