Péntekre esik elseje, de sebaj! Bencééknek évnyitó nélkül, már pénteken megkezdődik a nagytáskás bevonulás, első iskolai nap. Ez elég érdekes amúgy, a legtöbb helyen láttam ünneplőt, a neten is évnyitós-ünneplős gyerekek voltak lefotózva mindenütt -- Bencééknek nem volt évnyitó.
Amúgy is észlelem évek óta, hogy milyen mértékben leamortizálódott már mind az évnyitó, mind az évzáró. Még emlékszem nemcsak az én, de a gyerekeim évnyitójára: Himnusz, Szózat volt, zászlófogadás, jelentés, igazgatói beszéd, műsor. Jó, a zászlófogadás és annak ceremóniája korfüggő, oké. Annak idején akár egy órát is kitöltöttek ezek az események. No jó, nem ragaszkodunk hozzá! Az utóbbi években viszont már se Himnusz, se Szózat, se beszéd, műsor pláne. Egyből fel kell menni az osztályokba, és a tanár azzal nyit, hogy "hurkapálca?" De komolyan, ezt most Szilvi mesélte, már azonnal kezdték beszedni a beadnivalókat. Mit hogy Himnusz!?
Egy netes ismerősöm -- soha nem találkoztunk, irodalmi oldalak által ismerős -- érdeklődött pár hete a betegségem iránt, meg hogy hogy vagyok. Mondta, hogy nagyon szeretne segíteni valamivel, és elmondta, hogy van neki egy saját magának szánt, de aztán "nem volt rá szüksége" Flavin nevű gyógyszer, amit szívesen átadna nekem. Én a baj kezdetén természetesen a sok, kapott link, ötletek nyomán megnéztem a Flavint, konstatáltam, hogy ez nekem rohadt drága -- még akkor a 7-8000 Ft-os egyhavi adag gyógyszert látva --, és egyértelműen lemondtam róla azzal együtt, hogy olvastam, mennyire jó és hatékony ez a szer. Meg sem néztem anno, mi minden, mennyi variáns és kiszerelés kapható még e név alatt!
Szóval én azt gondoltam, egy ilyet akar nekem küldeni, hát szabadkoztam is, hogy roppant drága, nem engedhetem meg magamnak stb. De hogy ő szívesen, meg hogy szeretne valamivel segíteni. Oké, teltek a hetek, sok dolga volt, unokázott és egyéb gondok, őszintén szólva már azt is gondoltam, úgyis elfelejtődött.
Erre írt tegnap, hogy feladta a cuccot.
Fél 11-kor csengetett a csomagos postás és felvehettem egy cipősdoboznyi csomagot. El nem tudtam gondolni, egy kis műanyag tégely gyógyszerrel miért ilyen nehéz és hogy ekkora a göngyöleg!
Kicsomagoltam, és hát szemem-szám elállt: ez egy 250 ml-es, gyönyörű dobozos szirup! A szép dobozban a Jagerre emlékeztető alakú üveg. Nagyon gusztusos, dekoratív cucc!
De igazából akkor lettem paff, mikor rákerestem a neten. Teljes oldalt találtam egy csomó Flavin-cuccal, és konkrétan ez, amit én kaptam, 150000 Ft. Nem, nem írtam több nullát!
Naponta 10 ml az alsó határ, amit javasolnak szedésre.
Kimásoltam a flavin.eu oldalról:
A növények, gyümölcsök, gyógyfüvek használata egy-egy betegség megelőzésére, kezelésére és gyógyítására a XIX. század közepéig szinte egyeduralkodó volt az orvostudomány terápiás lehetőségei között. Ez a gyógyszeripar felemelkedésével megszűnt, ám szerencsére az elmúlt 20-30 évben az emberek újra kezdik felfedezni az organikus szerek hasznosságát a korszerű terápia eszközeként.
A Flavin77 Prémium Life egy olyan különleges magas minőségű készítmény, amely tervezésénél két dolgot vettünk figyelembe. Elsőként kiválogattuk a gyógynövényvilág élettani szempontból leghatékonyabb fajait, majd éveken át tartó kísérletek eredményeképpen sikerült azokat nano méretűre őrölni. Ezáltal az emberi test számára jótékony esszenciák felületaktivitását egymilliószorosára növeltük. Ezáltal a hatóanyagok (vitaminok, flavonoidok, aminosavak) felszívódását óriási mértékben sikerült megemelni.
Mindemellett a Flavin77 Prémium Life az alap összetevőin túl még 10 olyan polifenolt tartalmaz emelt dózisban, amelyek pozitív élettani hatásait számtalan tudományos publikáció tárgyalja, ahol általában a beviteli mennyiség 1000 mg és 3500 mg között változott.
10 ml Flavin77 Prémium Life 2725 mg polifenolt tartalmaz!
Flavin77 Prémium Life alapvető összetevői:
Szűrt-tisztított víz, 77 fajta jelentős polifenol/flavonoid tartalommal rendelkező gyümölcsök, virágok, magvak, gyógyfüvek, fűszerek, gyökerek , levelek, Sylimarin, Myricetin, Glabridin, Antocianidin, Kvercetin, Rezveratrol, Apigenin, Hesperidin, Luteolin, Kempferol.
Gyümölcsök:
Alma, bodza, borókabogyó, citromhéj, csipkebogyó, fekete áfonya, fekete cseresznye héj, fekete ribizli mag-héj, fekete szeder mag-héj, galagonyabogyó, homoktövis, kökény, narancshéj, piros ribizli mag-héj, szilva, vörös szőlő mag-héj.
Virágok:
Akácvirág, árnikavirág, bodzavirág, galagonyavirág, hibiscusvirág, homoki gyopár, kamillavirág, kankalinvirág, kökényvirág, körömvirág, levendula, mórmályva virág, narancsvirág, orvosi hárs virág, sáfrányos szeklice.
Magvak:
Angelika mag, ánizsmag, cirok mag, csipke mag, édes kömény, fűszerkömény, kapor mag, kardamon mag, lenmag, lepkeszeg mag, máriatövis mag, mustármag, napraforgó mag, tökmag, vörös szőlőmag.
Gyógyfüvek:
Apróbojtorján, aranyvesszőfű, cickafarkfű, citromfű, fűzfakéreg, kukorica bajusz, lucernafű, meggyszár, orvos pemetefű, szagosmügefű.
Fűszerek:
Bazsalikom, fahéj, kakukkfű, koriander, oregano, rozmaring, szegfűszeg, zöld tea.
Gyökerek:
Cékla, csicsóka, édesgyökér, fehérmályva gyökér, ginseng gyökér, gyömbér, macskagyökér.
Levelek:
Borsmenta, csalán, gyermekláncfű levél, komló, nyírfalevél, orvosi zsálya.
Kiszerelés:
- 50 ml, 100 ml, 250 ml, 500 ml.
Ára: 150 000 Ft
Hüledezésem annál inkább is nagyobb volt, hogy a levelezésünkben konkrétan nem volt erről szó, hogy mekkora adag, pontosan mi és pláne, hogy milyen értékű a cucc.
Nagyon hálás levelet írtam az ismerősömnek, aki írta, hogy örül, hogy segíthetett és gyógyuljak meg...
No, ezek után még jött a postás a "gyesemmel", valamint Istványom segélyutalása is megérkezett, minek következtében utaltam is a közös költséget.
Olvasás, netezés, Survivor, BK.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése