Felvétel a radiológiára

Korán keltem, mert nem akartam már tovább húzni a klinikára menést.
Nem vidított éppen fel a 13 fok és eső, mert most nekem probléma, hogy mit vegyek fel, valamint az ernyővel való kínlódás sem hiányzik. Nem a szokásos női kényeskedés, hanem egyszerűen minden kinőtt ruhámat rendszeresen elhordtam a Máltaiba, így katasztrófa, ha fel kell öltözni utcára.
Az előző életem végén hordott farmernál három számmal kisebb gatyát már 20 centire tudom eltartani a derekamtól, továbbá a fenekén és combján legalább 10-10 centiket össze tudok fogni. Még szerencse, hogy Szilvi vett egy olyan övet, amely végig van verve lyukkal, így azt végtelenségig tudom magamon húzni, bár már másfélszeres az öv rajtam, a csat után bújtatott övvég majd' a hátamon ér véget... :D A blúzok különösebben nem érdekelnek, mert amúgy is mindig a bő, laza felsőt szerettem... bár ez most már túlzás, hogy úgy néz ki rajtam mindegyik, mint egy széllel bélelt sátor. Arra jutottam, hogy még szerencse, hogy az ember lába nem megy össze, mert a lábbeliméretek nem változtak. Kértem Szilvit, hogy adjon már azokból a gatyákból, amiket nem hord, de elfelejtett keresni... na mindegy, majd. Az a helyzet, hogy nem akarok farmert venni amiatt, mert most ennyi vagyok, hiszen úgysem maradok így.
Lényeg, hogy nagy keservesen elkészültem, összekészítettem mindent, macskákat, almokat lerendeztem, majd örültem, hogy némi vízzel be tudtam venni a Nitromint retardomat -- ennyi --, és kimentem a buszhoz. Elméletileg közel van ez a megálló, most mégis rohadt távolinak tűnt. Hiába, az izmok a nem-evéstől és attól, hogy nincsenek használatban, meglehetősen legyengültek. Nyolcvanévesnek éreztem magam, amíg elvánszorogtam a megállóba, miközben végig rettegtem, mert úgy éreztem, összecsuklik alattam a lábam. A lépcsőnél erősen kapaszkodom a korlátba... Fellépni valahova is elég szenvedés, nem is szólva lépcsőkről!
A buszon szerencsére ülhettem, szándékosan kivártam az iskolások tömegközlekedési idejét.
Klinika.
Ez is jó volt, ahogy háromszor-négyszer annyit barangoltam, mint amennyit kellett volna -- de egyszerűen nem akartam megtalálni a radiológiát... Visszamentem a bejárathoz, megnézni a térképet, de ott is rosszat néztem ki -- mindegy, ment az erőm és az időm a vakok javára...
Végül is megint visszamentem, kezdtem elölről, és befordultam balra a gyermekklinikánál, pavilonoknál, és természetesen a főúttól jóval beljebb megtaláltam egy szép nagy, fehér épületként.
Jelentkeztem a recepciónál. Elkérték az irataimat, és minden, betegségemmel kapcsolatos papírt. Több centi vastag már az, ami február óta összegyűlt! Ezt mind odanyomtam.
Mondta a hölgy, hogy neki ezt át kell válogatni és lemásolni a fontosabbakat, s azokkal fogok majd jelentkezni az orvosnál. Foglaljak helyet, majd szólítanak. Na, erre vártam legalább egy órát. Megkaptam a cuccomat, valamint egy stóc másolatot, ráírva a rendelő és a doktornő neve -- ezeket adjam majd be a 2. rendelőbe. Foglaljak helyet.
Kb. negyedóra múlva valaki bement a rendelőbe telefonálva, a kezébe nyomtam a másolt köteget, hogy legyen szíves már bevinni -- mert egyébként óraszámra nem nyílt az ajtó, meg is lepődtem, hogy úristen, meddig bent van egy-egy beteg...
Ehhez képest még egy óra eltelt, mikor egy hölgy behívott. Kiderült, hogy a doktornő elment ebédelni, ő meg addig megcsinálná a gépben a státuszomat. Könnyebb is volt így, mint csupán a papírok alapján, mert én is emlékeztem a dolgokra, dátumokra nagyjából, meg hát nincs minden a papírokon. Egy félórás adatfelvétel után várakozzak kint, míg majd visszajön a doktornő.
Ezalatt egy szintén várakozó hölgy nagyon közlékenyen beszélgetésbe elegyedett velem. Kiderült, hogy ő már csak kontrollra jár vissza, ugyanez a baja volt, túlvan a sugáron is már. Őtőle tudtam meg, hol van a CT, hol adják a sugarat. Valamint azt, hogy a doktornő nem szereti a kenőcsözést, amíg meg nem ég valaki, abszolút natúr, kence nélkül kívánja a kezelést tartani. Ha megég az ember, kiír valamit, ami pl. ennek a hölgynek semmit nem ért. Említette viszont a Panthenol habsprayt, ami meg használt. Ő úgy csinálta, hogy a sugárkezelés után már az öltözőben befújta magát vele...
Na mindegy, nem volt káros a vele való beszélgetés.
Közben beszólítottak, mikor megjött a doktornő. Rendkívül alapos tanulmányozásnak vetette alá a másolt iratokat, közben kérdezgetett is -- nagyon kedves volt egyébként. Látva a születési dátumomat, kedvesen felköszöntött, elővett egy doboz finom bonbont és megkínált.:)) Tényleg nagyon feszültségoldó, szimpatikus volt!
Lényeg, hogy 22+8 sugarat fogok kapni, nem tudtam megjegyezni, miben térnek el. Ez 30, minden hétköznap, szept. 25-től. Hat hétig fogok sugárra járni.
Szedjem az endokrin (hormon)-kezelésre a Letrozol Phace tablettát. A felsőim kicsit se legyenek kivágottak, használjak sálat, kerüljem az elkövetkezendő 5 évben mind a strandot, mind a szolit, mind a napsütést az utcán. Ne a folyosószintű tanácsokra hallgassak, ha égési sérülésem lesz, majd ő kiírja, ami szükséges. Gyógytornára is kell járnom! Melltorna.:) Nahát, ettől is kész lettem. Most, ha befejeztük, keressem is meg a gyógytornásznőt és beszéljek vele.
Holnap jönnöm kell, mert csinálnak egy CT-szimulátoros vizsgálatot, amelyen be is jelölnek. Erre azért van szükség, mert ennek alapján kell nekik 2 hét alatt kidolgozni a részletes sugártervet. Szóval nem csak úgy megy ez, hogy bemegy a paraszt az utcáról és nekiesnek a sugárral, ahogy az isten megadta, nem. Meg kell tervezni pontról pontra.
Elmondta, hogy a sugár ritka esetben negatívan hat az egészséges sejtekre... (hát ennek sem örülök, már tudjuk, hogy minden, ami nem jó és ritka, azt én simán begyűjthetem); valamint mivel nekem balról volt a műtét, ezért a szívre is rosszul hathat, a tüdőre is -- mindez pompás, tekintettel az angina pectorisomra és tachycardiámra, aritmiámra. Mondtam is, hogy nekem '94 óta hivatalosan is angina pectorisom van, de már '88-ban jelentkezett először, csak kellett 6 év a kardiológushoz jutáshoz a munka és két kisgyerek mellett.
A Letrozol Phace tablettának pedig iszonyatos mellékhatásai lehetnek, ezek közül majdnem kizáró kategóriájú a csontritkulás és szintén a szívbetegség. Nem tudom, figyelembe vette-e az onkológus főorvos, mikor felírta, mert a papíromon rajta van az osteoporosis és az angina pectoris is.
Úgyhogy elég vegyes érzések vannak bennem. Mindenesetre mit tehet az ember, nyilván aláírtam a sugárhoz a beleegyező nyilatkozatot...
Ezután felkerestem a gyógytornásznőt és beszéltem vele. Mondta, hogy nem kell mindennap gyógytornára jönni, csak heti 1-2 alkalommal, és általában összekötik a sugárral, ezért nem kell külön járni. Ő pont 25-én fog visszajönni szabadságról, majd akkor keressem meg, illetve adott telefonszámot is.
Végre 1 órakor eljöhettem. Ahhoz képest, hogy reggel fél 9-kor indultam, elég jól eltanyáztam itt.
Kifelé bementem a bejáratnál lévő boltba, vettem egy szalámis szendvicset otthonra. Persze nem ettem meg, majd másnap...
A 24-es gyakorlatilag hazáig visz, és jó, hogy ülni tudtam. Leszállva bementem a postára csekkeket befizetni, majd végigmentem a piacon, ami kész kirándulás volt... Majd felcibáltam magam a lépcsőkön a liftig.

Most én telefonáltam anyámnak, Istvánnak, mert este hosszú lesz a megnéznivaló (Survivor, BK, Szulejmán) időtartamilag, és még Dani is jön délutános műszak után a szennyessel, 11 felé... így is lett, úgyhogy az utolsó 10 percet nem láttam.
Ma is kaptam még köszöntéseket idővonalon és privátban is. Megcsináltam a szülinapi fényképeket, átküldtem Istvánnak és Daninak, mert még nem döntöttem el, töltök-e fel belőlük a saját idővonalamra. Ugyanis tökfedős képeket kell feltennem, ami engem cseppet sem zavar, de valakit nehogy megbotránkoztassak már. Mondjuk, jelenlegi ismerőseimnél nem vettem észre ez irányú ellenérzést...