Nehéz nap

Ma is esett egész nap.
Nem tudom, lesz-e még őszi lombozat, mikor majd nappali világosság lesz nappal, őszi napsütéssel meg minden -- fotózás céljából.
Meg lassan megint menni kéne macskakaját feltankolni a Tecsóba, de ernyőtartási lehetetlenség híján valahogy nincs kedvem pacalra ázva cipekedni, csak figyelem, hogy hány napom van még, amíg nem muszáj.
Amúgy belegondolva ma úgysem tudtam volna menni.
Tény, hogy úgy egy hete beindultak az ízületeim, és hiába minden gyógyszer, most már nemcsak a gerinc-, hátfájás dominál és a csontritkaság miatti erőtlenség, hanem van egy állandó jobboldali derékhasgatásom is. Ami most NEM lumbágó, hanem "egyszerű", de nagyon konkrét derékfájás.
Ennek ellenére már múlt hét végén elkezdtem aggódni a mai nap miatt és javulásban reménykedtem afelől, hogy ki tudok takarítani alaposan és végig tudom csinálni az elő- és utómunkálatokat rovarirtás okán.
Hát, javulás annyira nem történt, hogy vasárnap még misére sem voltam képes elmászni. Kenem én már kétféle reuma- és fájdalomcsillapító kenőccsel is a derekamat, hátamat, térdemet, oldalamat... Sőt, időnként a nyakamat, vállamat is. Lassan egybefüggően béna leszek.
Esküszöm, ma még a tolószék is többször eszembe jutott, csak elnéztem a lakást, hogy ugyan hol tudnék én elférni egy tolószékkel. Még a járókeret is elég komplikált lenne.
Főleg, ha ki van nyitva a szárnyas teregető... a gépig is oldalvást kell közlekedni.
Délben ugyanis Dani hozta a mosnivalóját, elég rendesen volt. Adtam érte neki egy jó adag hétvégi főzvényemet: sertéspörköltet nokedlivel. Mondta, hogy be is viszi, mert most megy délutánra melózni, és majd ott ez lesz a kajája...
Nekem nem szokott tizedannyi cuccom sem lenni, hiszen itthon vagyok; ő pedig 3 műszakba, biciklivel jár stb. Szóval azzal az én pár cuccommal mindig bevárom az ő cuccait, amit általában olyan 2 hetente hoz el, és az olyan két tele gépnyi. Szilvi hétvégén szokott magukra mosni. Szegény mosógép, tényleg minden sikeres mosás után megsimogatom...
Kora délutántól kora estig ment a gép, két tele és egy fél dobbal -- ez 3 teregetést is jelentett; de miközben ez ment, csináltam az előkészületeket a rovarirtáshoz úgy, hogy minden részemet fájdalmasnak éreztem. Hajlongás, cipekedés, jövés-menés. Konyha: mosogató alatti szeméttartós szekrény kipakolása (tisztítószerek) két kosárba. Kitörlés, újrapapírozás alul.
Több kiló reklámújság szatyorba, levitelre. Egyúttal bútorok letörlése. Bútorokról szükségtelen holmik kidobása, majd linófelmosás kétszer-háromszor úgy, hogy közben feszt húzgálni a húzhatókat. Macskatálak, műanyag alátét felrakása, kimosása, hamarabbi szárítása törléssel, közben azon a részen többszöri súrolás, ugyanez a tűzhely oldalánál; ott a kosarak szoktak lenni, melyeket most a vegyszerekkel telepakoltam és felraktam az ülőkére, hiszen a szemetes helyének szekrénye nyitogatása és fújogatása szokott lenni az első. Végigmosása a kétszemélyes konyhai ülőpad és az íróasztal mögötti keskeny helyen, ahol a radiátor közé valahogy beférek a felmosóval és úgy végigtoszogálom... Már ekkor szét akart szakadni a hátam.
Ugyanezt végigcsinálni a két részből álló közlekedőfolyosón, alom fel, cipők el, lábtörlők mindenhonnan (4 db) fel a cipősszekrényre, s előtte az almos körüli sepregetés -- ez ugyanis a kis alom, amit Haramia használ, és egy diónyi pisiért annyit kapar, hogy több alom lesz a tálca környékén, mint amennyit benne hagy. Természetesen mindkét almozó érdekes módon folyamatosan használatban volt! Nyilván csak azért, hogy lépten-nyomon azokkal is foglalkozhassam, két macska, kaka-pisi külön-külön, két almozóban, és hogy állandóan félbe kelljen szakítani a munkámat, avagy nehogy unatkozni találjak.
Az előszoba utánra hagytam a két kis lukat: a vécét és a fürdőt, no de ezekből is ki kellett minden földön lévőt pakolni -- hova máshova, mint a fürdőkádba, lavrokba és vedrekbe, miközben járt a mosógép és még két gépnyi ruha a kád felébe volt szétválogatva...
Időközben tele lett a szemetes megint, Szilvit megkértem, hogy legalább ennyit segítsen már, hogy kiviszi...
Nem értem ezt teljesen, valahogy úgy van vele, hogy az én lakásom, biztos én tudom legjobban... pedig attól még segíthetne, hamarabb szabadulnék. Elvégre ő sem dolgozik, a kölök nincs itthon, és igaz, hogy ő vásárol be többnyire, s ha már magának, akkor én is rábízom az én dolgaimat, de eddigre ezen az iskolába vitel után rég túlesett, tehát ez nem kizáró ok, hogy sosem moshat fel... nem sikálhat budit... nem súrolhat tűzhelyet, mosogatót... no de nem akarok szidni senkit, ha nem lenne itt, akkor is nekem kéne megcsinálnom. Nagyon hamar megsértődik, és akkor nem szól (anyai nagyanyám volt ilyen), én meg ezt utálom.
Mindenesetre legalább magammal meg a macskákkal jól elbeszélgettem-elsóhajtozgattam közben, miközben telehordtam a kádat cuccokkal és felmostam a két kis luk járólapos padlóját. Ilyenkor egyúttal fel szoktam mosni a lépcsőházrészünket is, de csak azon a kis emeletnyin -- nálunk nincs folyosó, egyből a liftből ott a három lakás gyakorlatilag. Van takarítás hetente kétszer, nem is volt koszos, de megszokásból, ha felmosok, fel szoktam azt is.
A macskák eléggé sertepertéltek, mikor ekkora felhajtás van, nem tudják mire vélni. Mert nyilván egy szimpla felmosás is beindítja őket, de amikor ráadásul minden tárgy is máshova kerül, hát azt nehezen emésztik.
Közben macskabiztos kereszthuzatot csináltam, hogy hamarabb száradjon -- mert nehogy már éhen vagy szomjan haljanak a degek addig, amíg fent vannak az asztalokon a tálak...
Kinyitva a szárítót egy bő adag mosott cuccal máris bő félig lett, majd beindítottam a következő mosást. Annyival is kevesebb bazár van a kádban...
A fel-be-átpakolt cuccok úgy is maradnak, míg túl nem esünk a rovarirtáson, de azért a macskás dolgokat, lábtörlőket, kis almozót le kell rakni -- közben Szilvi hálisten kivitte a felgyűlt szemetest, benne a használt almos zacskókkal, melyeket tegnap kezdtem el, meg az összetaposott 2-3 flakonnal, ami most, édes istenem, hát nem fog a szelektáltba hordozódni!
Ezután felraktam főzni egy zacskó tortellinit, és délután 4-kor már reggeliztem is  pár kanálnyit belőle, gyakorlatilag ez volt az ebéd egyúttal. Mindent azonnal mosogattam is, hogy ne legyen fölös cucc, ha lehetséges.
Tulajdonképpen rendben is van ez, elvégre nem árt néha, ha nem csak mezei felmosás van, hanem átfogó takarítás, csak most már sokkal jobban fáj és esik nehezemre fizikailag, mint régen, hiába akkor még pluszban dolgoztam is, mégis meg kellett csinálni évente 2-4-szer (biztos attól függ, hogy mennyi panasz gyűlik össze a rovarosodásra; nálunk szerencsére nem szoktak lenni!). Egyébként az meg attól függ, hogy sok idióta nem engedi be őket, pedig benne van a közös költségben, tehát így abszolút ingyenes! Mondván, hogy náluk nincs rovar, ők nem engedik be... Rohadtul nem értek egyet -- és mások sem! --, mert akik meg rendszeresen és tudatosan beengedik őket, azok fogják megszívni, mert a nem beengedők, ha elcsótányosodnak, akkor azok aztán elárasztják az elméletileg védett lakásokat is. Ennek akkor van értelme, ha egyöntetűen mindenki beengedné a rovarirtót és mindenhol lezajlana az akció. De sokan ezt képtelenek felfogni! Valahogy kötelezővé kellene tenni.
Ezután kiteregettem a második mosást, beraktam a harmadikat, a kicsit.
Ekkor már Szilvi is elment a gyerekért, nekem meg egyszerűen összeomlott a tartóvázam: le kellett feküdnöm kicsit. Nem beszélve arról, hogy ez ugye, fizikai meló, és rendesen végiglihegtem az egészet. Nálam ez úgy van, hogy végig kapkodom a levegőt, mert az nincs elég ilyenkor. Nyilván a szívesség miatt van.
A jobb karomról már volt szó, hogy még 50%-os sincs, nem tudom 45 fokra sem oldalra felemelni. Szóval nehéz ám így!
Pedig isten az atyám, hogy bár megtehetném a délutáni pihegést, mert munkanélküli vagyok, de soha nem szoktam! Sajnálom rá az időt! Nekem mindig muszáj valamit csinálnom, és nem szoktam tétlenkedni, unatkozni. Még ha kimondottan fekvőbeteg vagyok, sem.
De most, ha csak 10 percre is, de muszáj volt valami erőfélét a csontjaimba-izmaimba (vagy amik nőttek helyettük!) gyűjtögetni. Persze nem tartott sokáig, mert rájöttem, hogy szédülök, miért is? Kávét nem ittam. Továbbá a déli gyóccer...
No, mire ez lezajlott, Szilviék hazajöttek, akkor meg elkezdtek nagy konyhahasználattal táplálkozni. Én mondtam, hogy igyekezzenek már, mert tele pakolták az asztalt, én meg direkt egy napig takarítottam a rendért; meg hogy morzsa se legyen, ha lehet, mert azt is utálom, hogy felmegy a macska és lehordja a morzsát... Mondom, így be sem fog jönni a szerencsétlen rovarirtó...
Ráadásul 5-7-ig van rovarirtás, már 5 óra elmúlt, és soha nem szoktunk sokáig várakozni rájuk. Jött is fél 6 körül -- addigra Szilviék hálistennek behurcolkodtak és rendet is rakott.
A pasi megcsinálta, amit kellett, aláírtam, poénoskodott egy sort a macskák miatt, majd ezen is túllettünk csupán azért, hogy most meg pakoljak vissza mindent... a vécébe, fürdőszobába az ominózus kellékeket, a sok tisztítószert a mosdó alá, közben beszaladtam a kimosódott 3. gépnyi cuccal valahová még kiteregetni... aztán vissza, hogy a konyhában is megcsinálhassam a ki-be pakolásokat, és mindent visszarakjak a helyére.
Már a lábam is reszketett -- nemcsak a végére.
Mindezt pár éve még meg se írtam volna. Pedig akkor is megcsináltam. Néha négytagú család mellett, de mindig két gyerek mellett, munka mellett, hajnali kelés mellett és itthoni munkák mellett, ami kétféle volt: a számítógépes, valamint a házimeló; állatok ellátása mellett, vásárlás, posta, gyógyszertár, orvosjárás, szülői értekezlet stb., stb. mellett -- simán. Most is csak azért írtam ebből egy bejegyzést, mert döbbenetes, ahogy pár év alatt mennyit romlik egy bizonyos kor után az ember egészsége, állóképessége... ez iszonyú és félelmetes! Előre le vagyok targiázva. (Bocs, csak humorizálok: szóval letargiába estem.) Hogy fogom én ezt a továbbiakban...? Legalább stagnálni fog még pár évig, vagy hogy lesz? Vazze, azért illene ennyi gyógyszer mellett, hogy legalább ne fájjon a mozgás. A járás, az odébb menés pl., minden munka nélkül is. Ez őrület és nem  hiszem el...:(((
Az utcán sem lépek már fel (vagy le, de leginkább fel) padkára, ha látom, hogy kis kerülővel meg tudom oldani anélkül! Vagy a kádból is nehezemre esik a kimászás... Na, ezek azok, amiket jópár évvel ezelőtt mondtak: anyám meg keresztanyám, és én nem hittem el. Kedvesen megmosolyogtam a dolgot.
Pedig igaz!
Oké, nem lesz mindenki, pláne egyszerre csontritkulásos, reumás-köszvényes, ízületi gyulladásos és angina pectorisos, szívritmuszavaros, másodlagos zöldhályogos, törött-rosszul forrt nulla jobbkaros és még mondhatnám a hülyeségeket. Az lehet, még 80 évesen sem fogja ezt az állapotot megismerni... úgyhogy ne keseredjen el senki, ez is szubjektív.
Pont a kuriózum miatt keseregtem ezt el, mert hol másutt, ha nem a saját blogomban...