61 éves volt április 12-én! Semmi közelebbit nem tudok a körülményekről, de egyből az apám jutott eszembe. Ő volt ennyi idős halálakor, ő, akit akkor már nem láttunk fiatalnak, holott most már tudom: a Zsóka-korú emberek még igenis, nincsenek abban a korban, amit öregkornak nevezünk, még egyáltalán nem az a kor, amikor távoznia kell valakinek e világról! Ez borzasztó... főleg belegondolva, hogy 65 év a nyugdíjkorhatár!!
No jó, ő '54-es lévén elvileg 63,5 éves korában elmehetett volna nyugdíjba... de még azt sem érte el!
Ez egy friss tablóképe -- tanárként természetesen...
Ő volt az egyik példaképem, a sok példa közül az a költő, akinek versei lelkivilága, haikui, érzései, hangulatai és kifejezésmódja annyira megigéztek, hogy egyszerűen ihletet kaptam az írásra. Illetve annak folytatására -- hiszen a netes időszaknál sokkal régebben írtam már.
Az Index Fórumán találkoztunk, megkértem, hogy irodalmi topikomba rakhassak fel általa írt verseket. Egyáltalán nem zárkózott el, kedvesen, örömmel fogadta.
Sokat búvárkodtam versei után, tanulmányoztam honlapjait, melyet férjével együtt vezettek.
Sokat tanultam tőle is, bár azokon az amatőr irodalmi oldalakon, ahol minden beküldött vershez kaptunk akár hideget, akár meleget (és időnként a "hideg" azért jóindulatú, hatékony, formáló kritika volt), ő nemigen volt jelen. Azóta tudom, hogy nem feltétlenül kell az embernek kitennie magát irodalmi oldalaknak, mert főleg manapság, ha pénze van, sajnos, bárki kiadhat bármit -- épp ezért... na, én nem bántam meg, hogy pár évig elég sok ilyen oldalon "megmutattam magam" és képet kaptam, érdemes-e. Évekig és rengeteget tanultam azokon az oldalakon. Na meg ha valahol meg akarja, be akarja magát mutatni az ember, mármint azt, hogy mit tud, érdemes-e csinálnia, akkor valami megmérettetés -- szerintem -- szükséges.
Mikor már profi valaki, akkor már nem okvetlen. Ez onnantól érződik, amikor az ember eléri azt a szintet, hogy már csak kizárólag jót kap még a "nehéz emberektől" is, biztatást, tiszteletet, indíttatást és némi felnézést; s egyben azt is látja, hogy úristen, milyen gyengék is vannak itt időnként.
Nekem a legnagyobb biztatás a neves, már rég befutott, híres, többkötetes költők véleményezései voltak. Akik egyébként iszonyú szigorúak, a világért sem mondható -- hiszen semmi okuk nincs rá --, hogy egy amatőrről akkor is jót mondjanak, ha az nem az. Sosem lettem volna olyan bátor csak úgy kiadni bármit, még ha 10 könyv megjelentetésére futotta volna is, hogy valami irodalmi szakértővel ne nézessem át a cuccaimat -- pedig a nyomdászati-szerkesztési-tipografizálási-szöveggondozási-korrektori dolgokban nekem erre, szakmám és 36 évi gyakorlatom révén nincs is szükségem (és nem is engedtem volna ez utóbbiban semmiféle átnézést).
Az elején nem feltétlenül lehet újként, egy oldalon okvetlen tudni a különbségekről. Az ember azt hiszi, ha már moderálják, ha már felteszik, akkor biztos jó a vers. Pedig nem, bár ez igazándiból oldalfüggő. Vannak oldalak, ahol egyáltalán nem jelennek meg még amatőröktől sem rossz versek. És vannak oldalak, ahol simán visszadobják azokat az egyáltalán nem rossz verseket, amelyeket más oldalakon nagy elismerésekkel illettek...
Tőle máshogy tanultam, mint ezeken az oldalakon az ezerféle véleményből, melyeket ugyanúgy elolvastam mindenki más verseinél is, hiszen azokból ugyanúgy tanul az ember.
Egyébként a versírásnál az is tanító jelleg, ha rengeteg verset olvas az ember, sokat foglalkozik velük. És hát persze nem árt néhány dolgot tudni, elolvasni, utánajárni versírási szabályoknak, még akkor is, ha vannak költők, akik mindennek fittyet hánynak, s írnak rím és ritmus nélkül. Én kedvelem a JÓ rímes verseket, de néha mélyebben kifejezheti magát az ember az ún. szabad versformával. Viszont -- és ez nem csak az én véleményem -- a szabadversnél is KELL lennie valamiféle ritmusnak, némi rímnek. Nála volt.
És én úgy tartanám helyesnek, hogy ha valaki, akinek pénze van és a megjelentetés nem akadály, akkor is legyen kötelező szakértővel átnézetni megjelentetés előtt azt, amit kiadni akar. Hogy a korrektorról már ne is beszéljünk. Mert ez utóbbi hiánya pláne egészen elképesztő, ahogy a legelemibb helyesírási hibákat halmozzák... és apám, megjelenik! Meg.
Zsóka nagyon szépen írt. Tisztán, kifinomult érzésekkel. Mind tartalmilag, mind verstanilag egyik legjelentősebb kortárs költőnket láttam benne.
A másik meg: ő is fotózott. Természetfotói láttán az ember egy bizonyos nézőponti alapot kaphatott elraktározandóba, sok mindenre...
Természetesen a fotós oldalakon való tagságom sem volt haszontalan, mert elmondhatom, hogy egyáltalán nem "nagy valami" gépeimmel azért azóta rengeteget tanultam, okultam, s megtanultam kezelni pár kép-utókezelő programot is, amelyek azért apróbb gép- vagy egyéb hibákat képes kiküszöbölni (pl. belógó felesleges, oda nem illő dolgot kivenni) -- tehát igazán sok elismerést kapok így is, és sokszor kérnek tőlem tanácsot, ami megint egy büszkeség; hát akkor Zsóka!
Zsókának szerintem profi gépe is volt, de azonkívül nagyon jó szeme és rálátása is a dolgokra. Csodás fotókat készített.
A versírás és fotózás együtt... kép egy emberről, akivel személyesen, szóban sosem beszéltünk, legfeljebb írásban, de mégis olyan, mintha ismerném.
Egy rendkívül értékes, kiváló ember távozott közülünk.
Szabolcsi Erzsébet:
A csend
A csend hiány. A szó hiánya, a zaj hiánya, a cselekvés hiánya.
A csend erőt adó hiány, a magamra utaltság ösztönző ereje.
Más a belsőbéke csendje, s más a természet zajgó, zsongó csendje.
Más a feszültség csendje, s az alkotó munka csendje.
A csend néha harsog, néha süket és süketté tesz.
A csendben megszólalnak a belsőhangok, s a fogékony fül számára zenévé olvadnak össze.
Éjszaka csendje, hajnal hallgatása, örökös némaságra ítéltek kétségbeesett próbálkozása.
Beteg emberek lázas csendje, forró szerelmesek piros csendje.
Csönd. Némaság. Üresség. Halál. Világegyetem.
Elszakadt magnószalagok hirtelen csendje. Elválások döbbent némasága.
Áramszünet miatt félbeszakadt hangok hangtalansága.
Kimondatlan szavak bennemrekedtsége. Vihar előtti szélcsend.
Félelem remegő csendje. Hóesés békés csendessége. Csendes éj.
Illatos szerzők csendes selyme. Pillangók néma röpte.
Álmodozások bársony csendje. Az egymásra találás ünnepélyes hallgatása.
A csend jó. A csend béke. A csend nyugalom. A csend minden.
Élt:
1954. 04. 12.--2015. 10. 20.
Nyugodj békében.
A Gyertyalángon is gyújtottam érte gyertyát.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése