Mimike temetése anyámnál

Ma nagy szerencsénk volt az időjárással: nem esett az eső. Szilvi találomra üzent szombaton anyámnak keddet, hogy akkor fog elmenni Mimit eltemetni. Azóta is esett az eső, és ma hihetetlen, de nem. Oké, attól még 10 fok volt, de az minket sosem zavar, ahhoz fel lehet öltözni, sőt.
Eleinte nem tudtam, hogy én is megyek, bár gondoltam rá, hogy éppen következne mennem, csupán azért nem tettem, mert szombaton Dani volt anyámnál, és elvitte mindazokat, amiket el kellett volna mostanra vinnem: maradékok, kimaradt sűrű leves, szaft, két nagy szatyor kenyér és -héj, üvegek és dobozok. Pénteken meg egyféle maradékot (rizset apróra darabolt fasírttal és felvágottal) küldtem le a gimis cicáknak Szilvivel, mikor ment a suliba a gyerekért. Szóval ez a menés most akár ki is maradhatott volna, és anyám is úgy tudta, hogy Szilvi megy. Szilvi viszont megkérdezte ma, hogy tényleg, én nem mennék-e?
Úgyhogy könnyű Katát táncba vinni alapon nem sokat teketóriáztam, csak el kellett készülnöm és kivárni, míg elkészülök minden szertartásommal.

Mivel ugye, a kisgépnek annyi, ezért a nagygépből ki az akksikat (mert amúgy bizonytalan: mindig frissen kell feltölteni, hogy működjön, akkor is, ha NEM lemerülve használtam utoljára), és maradt 1 órám töltésre. Nem töltött fel rendesen, de most ezért nem akartunk még órákat várni. Visszaraktam és beállítottam rajta a paramétereket...
Útközben a szelektáltnál megszabadultunk a rengeteg flakonunktól is.
Szóval már 11-re oda is értünk anyámhoz, és már az utcán hallottuk, hogy épp fát vág... no comment. Azt is kell... tegnap itt volt öcsém, szombaton Dani, de nem szólt nekik...
Ott töltöttünk kellemes 4 órát (+1 óra gyaloglás).

Először kínlódgattunk a konyhai neoncsővel, mert pislogott... állítólag öcsém egy-két mozdulattal működőképessé szokta tenni, de most anyámnak az istennek nem sikerült. Nekünk sem, pedig a középső helyre újat is akartunk rakni (mármint neoncsövet, ui. volt itthon), de nem volt a tartók végein valami, ami megtartja a csövet... Így aztán a végén a 3., az eddig kiiktatott vastagabb cső lett a nyerő. Azon tekergetett Szilvi találomra, és végre pislogás nélkül "felgyulladt".
Beszélgettünk, odaadtuk, amiket akartunk -- én vittem neki kétféle cukortartót és a befizetett csekkjeit, Szilvi édességeket, egy rúd kutyaszalámit és Bence egy elsős fotóját, melyeknek örült anyám.
Aztán kiderült, hogy nem lesz káromra gyakorolni a régi jó fényképezőn, mert teljesen elszoktam tőle, minden szempontból más, kicsit nehézkesebb, viszont előnye is van: nagyobb zoom.

Anyámmal közben elkészítettük a szomszéd kutyák nagyvájdlingnyi kajáját, s míg az kissé melegedett és összeérett (kenyér, pár szelet feldarabolt kutyaszalámi, víz, olaj, só, cukor; az itteni hétvégi lebbencsleves-maradéka); ezután Mamu a főzést fejezte befele -- hát gondoltuk, eltemetjük Mimikét.
Anyám is kijött petrezselyemzöldért a kertbe, és ha már ott volt, Kleofás mellett kiásott egy kis sírhelyet a madárnak. Most nem volt nehéz ásni, hiszen napokig esegetett az eső.

Alá-fölé diólevelek kerültek, majd közé szalvétába, papírba hajtva Mimike.

Szereztünk fejfát is, Szilvi megírta, s közben megerősítette a Kleofásét is.

Anyám közben hozott oda körömvirágot és egyfajta lila apró virágot; Szilvi meg otthonról díszítésként tobozt, valamiféle termést (ezeket Bencussal gyűjtötték, mert az iskolába kellett főleg), a fejfák mögé álló dióleveleket rakott, és berakta eléjük a virágokat is.
Még arra is volt gondja, hogy mécsest és gyújtót hozzon otthonról...
Sőt, még Kleofásnak is jutott egy kis mécses...

Közben végig ugattak a másik szomszéd rotijai, valamint átjött ugyanonnan a fekete, de sajnos, nem szelíd cica...
Ezek után megetettük a szomszéd kutyákat, most ketten Szilvivel.
Természetesen enni is "kellett", ahhoz képest, hogy csak Szilvit várta elvileg anyám, főzött egy családnyi kaját: rizset ettünk sült csirkével, uborkasalátával.

Anyám közben még a cipőnket is levétette velünk, és letisztította a kerti sarat róluk. Hihetetlen egy asszony...
Szerencsére a tévéje közben már jó lett, mer'hogy igen megviselte a közel egy hét, míg nincs tévé. Öcsém vett neki új modemet/boxot/adaptert, fogalmam sincs, hogy hívják, de a 8 ezer Ft kiadás nem hiányzott neki! Beszéltük is, hogy mindig, de mindig elromlik, rossz lesz valami.
Három körül eljöttünk, mert egyrészt félóra az út, és félóra kell, míg elrámol-átvedlik Szilvi az iskolába menéshez. Természetesen anyámtól megkaptuk szinte az ebéd teljes maradékát... meg egy zacskó tisztított diót... na, az is van rengeteg!
Jó kis út, jó kis, megnyugtató időtöltés, séta volt.

Ez egy ház utcafrontján van, az előkerten túl, a Gyepűsoron. A kisgéppel nem tudtam hatékonyan lefotózni, ezzel most sikerült...
Már majdnem hazaérve a házunk sarkánál álló aranyfát fotóztam le ma utoljára.