Temetőben begóniákkal

Mára 30 fokot mondtak. Ki sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok.
Pláne, hogy anyám tegnap du. aszongya a telefonban, hogy két nap alatt el kell intézni, hogy a begóniák kikerüljenek a temetőbe. De mindehhez semmi konkrétum. Szegénykém beszél összevissza. Öcsém el szokta hozni a virágot, de anyukám csak akkor szedheti le, ha öcsém tutira megy aznap hozzá. Hát vagy ezt nem tudta, vagy nem tudom, mi volt vele, mert amikor javasoltam, hogy hát hívja fel és mondja meg, hogy mi van (még a műszakját is tudta, tehát belefért volna), akkor "hát ő nem hívja", meg majd megkérdi kis Szilvit, nem menne-e ki vele... na, erre bedühödtem: hát mondom, pont az a lényeg, hogy neked ne kelljen menned, mert Te nem bírod már a temetőzést tömegközlekedéssel! Hiszen ha ki kéne kísérni, én miért ne lennék jó?
Nem értettem, hogy mi a probléma öcsémmel, vagy kis Szilvi, aki még anyák napján se köszöntötte, most miért pont őt gondolja, hogy elkísérje, mikor örülünk, hogy itt a háznál eltotyog magának?
És ráadásul ő hívott, de abbahagytuk, mert csörgött a vonalasa.
Félóra, semmi. Visszahívom, 5 perc értetlenkedés, akkor meg aszongya, hogy 10 perc van a sorozatából, hadd nézze már meg. Jóvan, mondom, nézze. Én úgy veszem, hogy utána akkor visszahív és tisztázzuk, hogy lesz kivive a begónia. Annyit azért megtudtam, hogy az előbbi vonalas csörgés kis Szilvi volt, és -- nahát! -- most_ megy_ hozzá_ szalonnát sütni! Nyilván Mollyval. Aztán persze egész nap nem hív...
Alig bírtam aludni.
Reggel felhívom: nem veszi fel -- biztos kint van a kertben.
Erre hív olyan 11 körül, hogy öcsém most indult el, hozza a virágot. Jó, hogy megtudom. Az eszébe sem jut szegénykémnek, hogy semmit nem fixáltunk le, hogy összevissza beszéltünk, hogy elbeszéltünk egymás mellett, és még amit kitaláltam, hogy ma_ reggel_ odamegyek_ hozzá, leszedjük a virágot és én_ onnan_ egyenest kiviszem busszal és trolival a temetőbe. Hát nem lehetett, mert ugye, feszt akadályoztatva volt a megbeszélés.
De az természetes, hogy én itthon vagyok és akkor már viszem is... aszongya: nem fontos ma, ma csak tegyem vízbe, majd holnap kiviszem. És holnap mennyivel lesz jobb? Akár nekem, akár az idő?
Ráadásul ez a begónia nem egy tartós virág. Oké, ami még bimbós, de nagyrésze már jól kinyílt, az jó, ha estig nem fog lehullni! Úgyhogy nincs mese, menni kellett! Összekészítettem a kerti szerszámokat, flakont, Szilvi becsavarta vizes papírtörölközőbe a száraikat, nagynehezen leltem valami cuccot, amibe ilyen dögmelegben mehetek és még rám is jön... de majdnem mezítláb mentem, mert két-három többéves papucsom is megadta magát, a papucscipőm lukai egybeszakadtak, meg ilyesmi. Hát komolyan mondom, már alig tudok az utcára kimenni, az epeműtétem előtti időszakig, míg meg nem kaptam a Miluritot és a Roxerát, addig még fogytam is. Életemben csak 9 hónapos terhesen ütöttem a 60 kilót!
Azóta meg, meg az epeműtét utántól annyit híztam, hogy ezt még nekem fel kell dolgoznom. Pénzem nincs új ruhatárra, ez szörnyű. Mikor panaszkodom, mindenki kiröhög, hogy bele kell törődnöm, hogy én sem fogok örökké lányos alkatú maradni, és anyám is aszongya, hogy örüljek, hogy 57 éves koromig az voltam.
Szilvi is aszongya, hogy örüljek, hogy egyáltalán... meg hogy sokan huszonéves korban szülnek egy gyereket, és utána elhízva is maradnak egész életükre. Vagy mondjuk, 40 körül kezdenek elhízni. Hogy én mit vagyok úgy oda, még mindig tudok úgy öltözni, hogy normális alkatú legyek. Meg különben is, van egy 7 éves unokám -- és ilyen alapon lehetne már 4 is akár, két gyerektől. Egy nagyanyának nem kell bombázónak kinéznie. Na mindegy, engem azért elkeserít.
Mert most a sok, különböző betegségekre szedett gyógyszer? A változókor? Az epeműtét? Az, hogy másfél éve egy slukk cigi sincs? Mert hogy enni nem eszek többet, az fix. És épp ezért elkeserítő, mert legalább foghatná az ember arra, hogy zabálok, és azért hízok, mint a disznó. És akkor azon lehetne segíteni. De így?
Próbáltam már tornázni is, de minden részem fáj, alig bírok mozdulni (ugye, a Milurit nem véletlen a köszvény ellen, a csontritkulás, lumbágó, a törött, erőtlen, béna váll; a legkisebb mozgástól -- mondjuk, 3 lépcsőfok! -erős szívdobogás és légszomj... ó, hagyjuk a qrva tornát, ha csinálom, csak rosszul vagyok, nem eszem, mégsem fogyok vissza legalább 60 kilóra, ha már az állandó 55 nem megy).

Fél 1-kor, a legnagyobb hőségben elindultam a buszhoz, azokon meg még sóherság miatt nem indítják be a klímát, meg lehet dögleni.
Negyed kettőtől 2 órahossza temetőzés volt.
Apám sírja mellett egy tujánál ilyen pipacs nyílt:

Apukám, nagyanyám, keresztanyám sírja volt a rendbeteendő, locsolandó, bár nagyanyámén csak a kis rombusznyi földes rész, azt ki lehet bírni...

Locsolásokkal jártam egy csomó kört a flakonokkal, majd elosztogattam a begóniát a vázákba.
Ők hárman a mi sírjaink, akiket nekünk kell rendbe is rakni, nemcsak virágot vinni.

 
Ezenkívül Jucikánál cseréltem ki a két vázának elbarnult virágait tiszta vízre és raktam bele 1-1 szálat, Katóka néni csodálatosan rendezett frissen beültetett sírjánál szúrtam a fehér virágok vázáiba 1-1 begóniát. Rajtuk kívül Zolihoz mentem még el egyedül a másik oldalra, ahova flakont is vittem és követ is gyűjtöttem, mert mindig eltüntetik, amit viszek. Ez egyébként Jucikánál is így van, csak most nála az eredeti két vázát tettem rendbe, mivel nem friss virágok voltak bennük).

Már porzott a vesém, így ittam egy deci magammal hozott teát, ezután anyám felhívott, hogy na, csak kijöttem-e. Vagy negyedórát vártam a buszt, így legalább hamar eltelt, sőt, még a buszon is középre másztam egy ülőhelyre, ott fejeztük be a beszélgetést.
Tény, hogy a félreértések még mindig nem világosak, hogy mi volt ez a zűrzavar most itt a begónia, temető, öcsém, unokahúgom, virágok hozzám való elhozása körül. Anyám nem vágja, hogy infó kellett volna, mert valami miatt mindig abba kellett hagyni a sok mellébeszélést (másik telefoncsörgés, sorozat, unokahúgom ottléte), ahelyett, hogy ha kevés idő van beszélni, a LÉNYEGre tértünk volna.
És hát nem nagyon értem én ezt: unokahúgom januártól alig várta, hogy áshasson már végre, aztán felássa anyám kertjében annak negyedét, amit kellett volna. Az anyák napja, mintha részükről nem is lett volna. De azért odajön szalonnát sütni, meg most minden szabad idejét egy új társasággal tölti a Keletin, és ennek következtében Molly folyton oda van cseszve anyámhoz... Gondolom, ezért maradt annyiban az ásás is, ezért nem volt felköszöntve anyám sem, és anyámnak a szalonnasütés miatt lett mindegy a telefonálás, hogy én tudjak már valamit arról, hogy mikor kell mennem a temetőbe.
Csak csodálkozom, mert azért anyám konkrétabb szokott lenni.
Lényeg, hogy végre túlvagyok ezen is.