Felvett nem rejtett szám

Rendszeresen nyomogatom kifele a Rejtett szám és Nincs szám kijelzésű hívásokat. Az első különösen irritál: ki a franckarika az, akinek akár naponta többször is, de egyszer minimum van pofája hívogatni rejtett számról? Miért gondolják ezek, hogy minden ember olyan bamba, hogy ezeket is felkapkodja, mert annyira imád telefonálni? Hát én rühellek telefonálni, és főleg nem a Rejtett szám és Nincs számról vannak szép emlékeim -- ezek mind olyanok, akik nem is ismernek, legtöbbször nem is engem keresnek, hanem akinek a nevén a készülék van, tehát oly mindegy nekik, hogy ki veszi fel, csak valakit be lehessen palizni valamire.
Na de ha van rendes, kijelzett, ám ismeretlen szám, az sem garancia arra, hogy ismerős hív és csak engem keres, mert csodálatosmód velem akar beszélni. Nem. De legalább bevállalja a számát! És ha felveszem -- mert tényleg hívhat olyan, aki nincs benne a névlistámban, akár munkaügyben, akár valamilyen rendelőből vagy hivatalos ügyintézési helyeinkről -- a kártyás telefonom száma van mindenütt megadva. Ergo fel kell vennem. Mindig tele vagyok gyomorideggel, de hát ugye, a kötelességtudat, hisz' nem rejtett szám!
És ha hiszi valaki, ha nem -- az esetek 90%-ában ezek a hívások is ugyanolyan tukmálós telefonok, mint fent jelzettek! Csak éppen bevállalják magukat.
De legalább ezeket a számokat egyszeri csalibekapás után le lehet menteni olyan néven, hogy Takarítógépes. Biztosítási. Termékbemutató = tm. Vacsorameghívásos tm. Kirándulásos tm. Egügyi tm. Tanfolyamos. Nyertem. Üdülés. Wellness. Ebédes tm. Stat. felm. = statisztikai felmérés, 2 percre ígérve, ám 15 perc. Lehetőleg olyasmikről, amiket nem használok, nem tudok, fogalmam sincs. És ezeket ugyanúgy kinyomhatom, mint a rejtett számosokat.
De mindig van új szám... hol vonalas, hol mobil. És Manóka felveszi, mert kötelességtudat. Mert nehogy elmulasszak valami munkaüggyel kapcsolatosat.
Jelentős magabiztossággal felvértezve szoktam felvenni, és az esetek nagy részében rövidre igyekszem zárni a tukmálási hadműveletet. Mielőtt a hosszas tényálláshoz hozzákezdene, humanitásból ELŐRE elmondom, ha van alkalmam, hogy nézze, munkanélküli vagyok, nincs pénzem semmire. Ha valaki ezt képes felfogni, megkímélheti magát a további litániától. Pl. hogy ecsetelhetné egy eladandó márkás, pazar minőségű áru ezernyi előnyét -- minek, mikor hamvába hótt a dolog; ehelyett elköszönhetne és kész.
De lám, még engem is, a megrögzött tiltakozó szkeptikust is meg lehet vezetni. Mert nem mindig van rá alkalom, hogy előre szóljak anyagi képtelenségemről és mindenféle dologhoz, amihez pénz kell, negatív hozzáállásomról. Most pl. rábeszélt egy hölgy pompás bambuszzoknikra. Nekem tényleg csak ez hiányzott már! Minden 5-6 mondata után jött az én egyre szerencsétlenebb hárításom, védekezésem...
Mert nem jelentett semmit a csóróságom, hiszen ez ingyen van, és hogy a bambuszzokni...! Húúúúúú...! Meg háááááá...! Majd meglátom, és higgyem el, az ő férje több éves garnitúrákat hord már úgy, hogy egyetlenegyszer sem keletkezett hiba az áruban! És az első két pár ingyííííír, értsem már meg! Csak postaköltséget kell fizetni! És képzeljem, csupán csak persze a postaköltséget. (Ami, jelzem, két pár zokni esetében itt most 1190 Ft... s ha egy kicsit is elgondolkozom, én nem szoktam magamnak 600 Ft-os zoknit SEM venni. Nekem jó szokott lenni a piacos is, feléért, vagy még kicsit kevesebbért!)
Közli a hölgy még azt is, hogy ezt nem lenne értelme kihagyni, hiszen ha ingyen van, akkor bármikor lemondható a további zokniküldés. Ugyanis ez sorozatküldés, 4 havonta az ember kap 3 pár bambuszzoknit, s akkor már kb. 6000 Ft-os tejeléssel jár. A csekk mindig benne lesz a küldeményben.
Na, én nem akarom ám ezt! Mint mondom... kezdem újra a hölgynek. De újra mondja, hogy ám ez az első ingyenes, és ha a szerződéskötés megtörtént, az első küldeményben található részletes leírás-szerződés stb. alapján a benne lévő mélcímre írok, és akár azonnal leállíthatom a további küldést.
Kell ez nekem? Jaj, istenem, más ezt hogy a fenébe csinálja??
És akkor csodálkoznak, hogy utálok telefonálni, ki nem állhatom a csörgést, és a napközbeni vonalascsörgést már fel sem merem venni, mivel azon nincs még kijelző sem, és onnan is csak ezek dőlnek. Holott elvileg 4 éve nem vagyok benne a telefonkönyvben, direkt!
Na, itt jön be még nálam is, hogy ha szabadulni akarok, akkor jobb, ha belemegyek. Befizetem az 1200-at, kapok két qrvajó bambuszzoknit -- ez kell a munkanélkülinek, hurrá! Enélkül gyerekkoromban körbe-körbe kergettek az asztal körül! Még az is eszembe jut, hogy nem baj, majd ajándéknak Dani névnapjára elteszem. Arra úgyis minimum ennyit szánhatnék, veszek hozzá még valamit, oszt megvan. De nem jó, mert ez 35-39-es méret. Hát akkor esetleg majd Szilvinek. De ő meg itt lakik, és tud az egész ceremóniáról... áááá, hogy a franc törné ki! DE ha nem veszem fel a telefont, hív másnap meg másnap meg másnap meg mindig.
Megadom magam.:( Fájó szívvel bediktálom az adatokat, ami a nevet, lakcímet illeti.

Ahogy ígérték, 1 hónapon belül itt is van a küldemény.
Csávó felkapuzik, ami annyira búg, hogy egy szót nem értek belőle. Csak annyit, hogy menjek le valami küldeményért, de ezt is többszörre értem meg. Jó, veszem a kulcsom, indulok, de észlelem, hogy a lift meg már jön fel azelőtt, hogy megnyomtam volna a hívót.

Hát, futár csávó mégiscsak feljött, mondta, hogy sajnos, nem fért bele a postaládába a küldemény, ezért kapuzott. Látszik is, hogy a szép, kemény borítású lapos csomag nagyobb, mint a postaládanyílás, és kissé agyongyötört. De szerintem tök felesleges volt ez a nehézkes, komplikált kaputelefon, ugyanis, ha már a postaládát próbálgatta, bent volt a házban. A postaládától egy ajtó és egy méter a lift. Nem, ő ahelyett hogy azonnal feljött volna vele, újra kiment a kaputelefonhoz (arról az oldalról van a rossz szerkezet, ami búg, mint a traktor), és engem akart lehívni. A végén mégiscsak lám, lám, valakivel nyilván be tudott jönni újra és feljött a cuccal.
Kibontom a csomagot, oké, van egy szép fekete és egy szürke zokni. Ki sem mertem nyitni a celofánokat rajtuk, hogy hátha vissza kell mégis küldeni, ha lemondom a további szolgáltatásokat vagy valami.
Tüzetesen átolvasom a mellékelt papírokat.

Mélcím nincs, csak weboldal. Beütöm a weboldalt: ez az oldal nem érhető el.
Még jó, hogy az embernek évtizednél több gyakorlata van a neten, aztán addig bogarásztam, beütögettem a cég nevét, mire lettek is találatok angol nyelven. Mindenesetre megkerestem nagynehezen a magyar "konzulátust", majd arra kerestettem... Lényeg az, hogy előjött az oldal egy idő után, végre, magyarul. Mondom, innen nem lehet hiba, két paramétert kérnek. Az ügyfélszámot és egy internetes kódot. Ennyi kell elvileg a bejelentkezéshez. Megcsináltam vagy 10-szer legalább -- nem tudtam bejelentkezni. Error és error. Hát vazze, ezt bezzeg nem tukmálták rám a zúduló bőséges információkkal, hogy ott kezdődik, hogy e-mailcím egyáltalán nincs is megadva, csak weboldalcím. Arra hiába megyek, olyan nincs. Aztán keresse a paraszt, mondjuk, Szatymazröcsögén, hogy "innet hogyír" tovább.
Hát én is elgondolkoztam egy darabig. Elég egyszerű oldal volt, lényeg, hogy bejelentkezés nélkül ugyan, de elkezdtem nyitogatni a füleket. Eleinte tök feleslegesen, mert nem lettem okosabb, de aztán egy részletesebb infótárra leltem, melynek már a harmadik oldalán, benne a szövegben elrejtve megtaláltam egy ügyfélszolgálati e-mailcímet! Hurrá, hurrá, hozsanna és halleluja! Már elképzeltem, hogy nem fogom tudni lemondani, és életem végéig kapom a szépséges bambuszzoknikat megállás nélkül.

Persze innen is még lehetett volna akárhogy, pl. megírom a frappáns és udvarias, ám egyértelmű további szolgáltatások lemondólevelét, de mondjuk, visszajön a mél -- amivel már régebben sűrűn találkoztam -- valami Mailer Daemon vagy ilyesmi jelzéssel, na onnantól már netes tekintetben paff lettem volna.
Lényeg, hogy nem jött vissza a mél, 2 nap múlva megkaptam a tudomásulvételt, hogy megszüntették a "további megrendelésemet".
Hát ennyi a történet, ezért van míszem az idegen telefonoktól, amiket pedig nem lehet kiszűrni!
De hiányzik ez az embernek? Ahelyett, hogy normális munkahelyek lennének, és nem ilyenek jönnének létre ezerszám, az egyre szegényebb potenciális megrendelőrétegek túráztatására.
Félreértés ne essék: itt most nem vonom kétségbe a termék kiválóságát, vagy a cég (tán svájci) tisztességét, korrektségét stb.
Még mindig tisztább ügy, mint sok más egyéb termékbemutatós ceremónia az ajándékokkal, ebédekkel, vacsorákkal, kirándulásokkal, üdülésekkel függővé és lekötelezetté tett -- sokszor tényleg a legegyszerűbb, legnaivabb rétegbeli -- emberekre való rámenősségekkel.
Azt is elismerem, hogy aki az ilyen üzleteket köti, nyilván anyagilag sem mindegy neki, hányat sikerül megkötnie, s ezért mindent bevet. De ha a szerencsétlen delikvens elmondja, hogy munkanélküli egyedülálló havi 22800-ból, ennyiből már illene értenie...
(Én erre nem vagyok képes, még töredékére sem -- pedig ilyen rábeszélős-telefonos állásom még nekem is lehetne, ez az egy, ahol nem számít a kor. De én az ilyesmivel a hideg vízre valót sem keresném meg, s így járnék nemcsak a termékbemutatókkal, biztosításokkal, ingyenes egészségügyi félnapokra citálásokkal, mindennel. Ingyen meg, nem győzném hangsúlyozni, én is tudok magamnak bőven munkát adni.:))