Koncerten

Mivel szombatról vasárnapra sikerült 2-ig fent maradni, mert elhúzódott a blogírás a lomtalanításról, s képtelenségnek éreztem a korai kelést a mise miatt, így úgy döntöttem, hogy vasárnap alszom rendesen, és majd az esti 6 órás misére megyek, mégpedig a Szent Annába. Így legalább tutira részt veszek a hetek óta hirdetett koncerten is.
Ugyanis, ha ződhajnalban, 4 óra alvás után felkelek, elmegyek ide misére, nem biztos, hogy főzés után délután még egyszer kezdem az öltözést, készülődést, hogy menjek este 7-re koncertre fel a városba. Már jártam így egy párszor, és bármennyire szerettem volna koncertre menni, nem annyira jön be már nekem ez a naponta többszöri kiruccanás.
Így aztán főztem csirkemáj-csirkeláb pörköltet makarónival, s miután délután módjával ettem, még "módjávalabb" ittam (hogy kibírjam pisilés nélkül!), elkészültem és kimentem a Széchenyire a 41-eshez találomra, ami odaérésem után azonnal (hihetetlen véletlen, de) jött is. Így aztán félórával korábban is felértem, mint 6 óra. Ezért túlmentem egy megállót, és tettem egy kört, a másik oldal felől közelítettem meg a templomot, ezáltal egy negyedóra ezzel el is ment. De amúgy sem mentem hiába, mert hisz' májusi litánia van fél 6-tól mise előtt!
Ezek után 6-tól kezdődött a mise, de addigra annyira, de annyira telt ház lett, hogy álltam végig alatta. Ugyanis nem szeretek leülni, míg sok hely van, mert én csak szélre tudok ülni. S akkor vagy folyton fel kell állni, ha jönnek; vagy egyszerűen beljebb tol az illető, na, attól meg nekem baromira fóbiám van -- ezért szoktam inkább fájós mindennel, de állni. Gondoltam, majd betelnek a padsorok, és majd egy szabad szélre leülök. Frászt, nem volt szabad szél. Még ahol álltam is, meg az egész tágas előtérrésznél, másik szárnynál, a belső bejárat előtt is tömegesen voltak emberek, valamint a 6 mellékkápolna is tele volt. Ezek pedig nem a koncertre jöttek 1 órával előtte, hanem direkt misére -- magyarul ennyien szoktak itt lenni egy vasárnap esti 6-os misén. Emlékszem is anno, amikor úgy alakult, hogy erre az időpontra és ide jöttünk...
Láttam egy csomó ismerőst is, akik főként ide szoktak járni, pl. Attilát, volt kollégámat.
A mise elején, ahogy monumentálisan megszólalt az a nem akármilyen orgona, végigfut az emberen egy leírhatatlan érzés, ami csak itt van meg, itt lehetséges. Fizikailag nem látszik semmi, csak egy olyan, egész testet elárasztó, hosszas libabőrzés, mintha egy mázsa havat zúdítottak volna az ember nyakába... nem kap levegőt és könnyek szorítják a torkát. Ilyenkor mindig azt érzem: igen, ide kellett jönnöm...
És ugyanezen az orgonán lesz majd a koncert műsorának  legalább fele is, a kórus és egyéb hangszerek mellett...

Amikor a misének vége lett és a búcsú-orgonaszóra vonultak ki az emberek, egyre kevesebben maradtunk, és többen érkeztek -- immáron tényleg a koncertre. No, akkor előre óvakodtam, és úgy az első harmad traktusában leültem szélre.
Tényleg nagyszerű, remekbe szabott, profi koncert volt, hálás közönséggel. Gratuláltam az oldalukon is, jó visszhanggal.
Majd' háromnegyed 9 lett, mire vége lett hosszas vastapsok után, aztán a legrövidebb úton indultam a legtöbb-busz-elérhetőségű megállóhoz, ami üres volt. Ebből le lehetett vonni bizonyos következtetéseket...
Mindenesetre vártam egy negyedórát, mire jött egy Tócósba menő, mindegy volt már, hogy onnan is bőven gyalogolni kell, mert ez a másik oldal, de legalább már majdnem otthon voltam.
Szóval szépséges volt, mindenképpen jól tettem, hogy így döntöttem.