Lomtalanítás

13-ára lomtalanítást hirdettek. Sajnos, az ember igazándiból csak akkor használja ki normálisan, ha valóban olyan feleslegesen helyfoglaló cuccai vannak, melyek nap mint nap útjában állnak, s tulajdonképpen már alig várja a lomtalanítást. Mert ugye mindent a szemetesbe sem lehet ledobálni...
Mióta Szilviék itt vannak, 2 régebbi tévét néztek ronggyá. Az egyik a Danié volt, amit itthagyott, lévén, hogy ő nem tévézik (tényleg abszolút nem, keresztanyánk garzonjában is ottmaradt a tévé -- sajnos, amúgy az sem jó már, mert annyira sötét, hogy alig lehet látni rajta valamit --, de Dani kiköttette mind a vonalas telefont, mind a kábelt. A netet viszont be).
Szilviéknek viszont azt kell mondjam, létfontosság a tévé, úgyhogy meg kellett próbálni javíttatni.
A Danié, mely olyan jó tizenpár éves már, relatíve megkímélt állapotban volt, mikor Szilviék 3,5 éve ideköltöztek; lényeg, hogy agyonnézték. No, akkor az előző lakóhelyén, Mezőberényben volt egy plusz felesleges tévé, amit akkori párja kapott kerti munkáért, ahol eleve ezt már leselejtezték. Mikor Szilvi eljött, azt is elhozhatta, mert állítólag őmiatta fogadta el, hogy a konyhában is nézhesse Szilvi... Szerencsére működőképes volt, úgyhogy további majd' 2 évig azt nézték itthon, míg aztán az is bemondta az unalmast.
Náluk nem megy olyan lazán a nem-tévénézés, úgyhogy pár napon belül Szilvi fel is hívta a megszokott tv-szerelőnket, aki még aznap el is vitte mindkét tévét -- amit utoljára használtak, arra azt mondta, hogy na, az aztán békebeli! (Még a távirányítóján is összesen 2 gomb volt működőképes... kézzel kellett rajta a legtöbb mindent manipulálni, de az lett volna a legkevesebb...)
Szegény pasi kétszer szaladt le 1-1 tv-vel. Szilvi mondta, hogy neki az a lényeg, hogy EGY működőképes tévéjük legyen, hát ebben bíztunk is, hogy így lesz.
Két nap múlva volt megbeszélve, hogy Szilvi délután telefonál neki, és akkor ő megmondja, mi a helyzet, javítható-e, vagy mindkettő, és mennyibe kerül.
Erre mit ad isten, még az esedékes telefon előtt, úgy dél körül egyszercsak kaputelefon: a szerelő volt, meghozta a tévét. Természetesen a Daniét tudta megjavítani. A békebelihez valami sorkimenő vagy mifene kellett volna, amit már állítólag ahhoz a fajtához nem is lehet kapni, meg különben is rohadt drága lenne... De... csak felcipelte azt is! Pedig ha megvárta volna a telefonálást, mondta volna neki Szilvi, hogy nyugodtan tartsa meg akkor esetleg alkatrésznek vagy akármi (azt mégsem mondhattuk volna neki, hogy legyen az ő gondja a lomtalanítás! :DDD -- de szemetek vagyunk...!). A Daniét nagyon olcsón csinálta, 3800-ért, és hiába borravalózott volna Szilvi, visszaadta az utolsó kétszázasig! Tényleg nagyon rendes pasi. Nem véletlen, hogy egymástól függetlenül én is, öcsémék is, öcsém által az anyám tévéit is ő javítja mindig. Pedig hát ha a kétszeri benzinköltséget meg a 4-szeri cipekedést nézem, nem is tudom, mi maradt neki.
Summa summárum, lett nagy bódogság elsősorban Bence számára -- de Szilvi is tévés! --, hogy hurrá, van tévé (az alatt a pár nap alatt néha hozzám jött be meséket nézni ovi után, amíg nem volt tévéjük).
Tehát ezt a tévét a mi zsúfoltságunkban már tényleg felesleges volt tartani, tárolni.
Innen aztán jöttek az ötletek: elsősorban Szilvi rengeteg cucca... pl. az erkély telepakolva, ahova már augusztusban lesz 4 éve, hogy ki se teszem a lábam, annyira nincs értelme... mert takarítani sem lenne hely. És azok a műanyag akármik, amik kint a déli erkélyen tűrték az odatűző 60 fokot nyáron meg a mínuszokat télen, komolyan, elég volt pl. a vedreket, lavrokat, műanyag virágtartókat megfogni, már hulltak is szét. Szétégette őket a nap.
Első lépés a macskák kiiktatása volt a szobából, hogy tudjak dolgozni az erkélyen. Ez nagykeservesen sikerült, mint a Flinstone családban: egyiket kizavartam, berohant a másik -- ez játszódott negyedóráig --, majd végre-valahára kirekesztődtek. Előre bevittem, amire gondoltam, hogy szükségem lesz: felmosó apparátus, seprű, lapát, szemetes, zsákok.
És elkezdtem beszedegetni... áááá.... borzasztó volt. Maga az egész erkély állapota! Nem beszélve arról hogy tele volt csikkel, mindenféle ledobott szeméttel, többek között még zsíroskenyér is volt beesve az erkélyünkre, mely feketéllett a hangyáktól! Aztán az üres vagy félig földes virágcserepekben darázsfészket találtam, melyből kizúgtak a darazsak! Az idegroham majd rámjött, hiszen én allergiás vagyok a csípésükre... de úgy tűnt, odébb álltak! Volt ott mindenféle ismert, de neve-nem-tudom rovar, bogár; tényleg iszonyat!
Éppen csak használt óvszerre nem bukkantam (á la memoire B. Peti).
Míg a cuccoktól igyekeztem kiüríteni az erkélyt, hova máshova, mint a szobámba; így meglehetősen aggódtam azért is, hogy ezáltal bekerülnek nemkívánatos lakók is, a szemeteken kívül.
Miután belomtalanítottam az erkélyt, összesepregettem. A vastag portól nem látszott az erkély padlózatát borító linóleum színe. Sepregetés után felmostam -- egész megnyugtató volt a 30 éve megviselődött, ám kivehető zöld mintás színeket látni. A vízre viszont elkezdtek visszajönni a darazsak! Úgyhogy zabszemfóbiám volt egész idő alatt, mert abbahagyni ilyenkor ezt már nem szabad. Miután a víz elfeketedett, macskakiiktatási szempontokból zárt ajtós kommunikáció által Szilvivel kicseréltettem a vizet, rakattam bele felmosószert, valamint kiadogattam azokat a cuccokat, melyeket majd le kellene vinnünk -- egy teljes gyerekkádnyi cucc, két zsák műanyag virágtartó földdel vagy anélkül, törött akvárium, felesleges biciklisárvédő, kilyukadt belső, egy szatyor reklámújság, két kiégett neoncső, meg a jó ég tudja még, mi minden. Ő addig az előszobában ügyködött, összébb rakosgatta, egybelegózta a dolgokat, mert előjöttek aztán ezeréves rossz ventilátortól kezdve leégett vízforralóig, vagy 10 pár használhatatlan cipőig, foltosra mosott kabátig, kinőtt gyerekmotorig tényleg minden.
Lemostam az erkélyen maradt, direkt méretre kivágott deszkaasztalt, meghagytam egy hatalmas cserepet, melyből kipusztult anno egy nagy kaktuszunk, hagytam nyilván körben a virágládákat, melyek a macskák óta nem játszanak szerepet, és nagyjából lemostam az erkélyvasakat is. Elméletileg 17 fok volt kint, de a pólón keresztül égette a hátam az odatűző nap. Ott legalább 30 szokott már ilyenkor lenni -- nyilván azért van nyáron 55-60 fok, mert akkor nem 17 van eredetileg, hanem 35. Ez a déli fekvésű hetedik emeleti, ráadásul kicsi erkély emberi fogyasztásra tényleg alkalmatlan, ott időzni szenvedés. Tényleg csak lomot tárolni lehet rajta... Ettől függetlenül évente többször felmostam, míg Szilviék ide nem költöztek és miattuk be nem lett töltve.
Végre, ha nem is használhatjuk helyiségként, de legalább most már nem ég a pofám, ha kinézek az ablakon rája. Hányszor gondoltam, hogy úristen, a szomszédok ha nyilván átlátnak az erkélyemre, mit gondolhatnak...? Jobb bele nem gondolni.
No, ezek után erkélyajtókat biztosítottam, macskák gyanakodva szaglászgatva bejöhettek. Minden lom kint volt a közlekedőben... Szilvi sem tétlenkedett, úgyhogy rövidesen elkezdhettük lehordani déli 1 óra körül a cuccot. Előbb némi idő eltelt, mire Szilvit meggyőztem, hogy igenis, MOST kell csinálni. Mert ő ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy ő csak sötétben, hát nehogy már lássa valaki! Mondtam neki, hogy pont most van az az időszak, amikor a legkisebb a mozgás a házban. Odavannak az emberek dolgozni, aki meg nem, az ebédel stb. Ráadásul emlékeztettem rá, hogy főleg az ő cucca, nem kívánhatja tőlem, hogy én szívbajjal, reumával, minden szarral 10-szer forduljak őmiatta, mert őneki mindig annyira rettenetesen fontos, hogy ki mit mond. Hangsúlyoztam, hogy bazmeg, LOMTALANÍTÁS van. Nézzél szét, két lépcsőházanként állnak a kupacok. Nem teleportálódtak, mindenki ezt csinálja. Ha nem most, akkor reggel, délelőtt, délután, este! És az is rohadtul nem mindegy, hogy este hogy is akarná? Majd fél 9-től, amikor sötétedik, Bencével együtt le és fel 3-an? Hát az baromira ésszerű lesz! Bence ugyanis nem maradna fent egyedül 2 percre sem. Hiába 7 éves, egyszerűen nem lehet egyedül hagyni egyáltalán. Nemrég mondtam, hogy még a vécébe, szemetesbe is jön utánunk, ha a lakásban más nincs... Áááá....
Mindegy, én jól lefőttem, tehát muszáj volt lezuhanyoznom, és átöltöztem, de csak itthoniba: nagy póló, szabadidőgatya. Szilvi meg felöltözött, mintha mondjuk, a városba menne! Őrület. Pedig ő itthon amúgy is úgy van felöltözve, hogy akár a boltba is lemehetne nyugodtan.
De legalább meggyőztem, hogy MOST lomtalanítsunk.
Nem akartam állandóan lakásajtót nyitogatni-zárogatni, ezért kitaláltam, hogy hordjunk mindent ki a lépcsőházba, és úgy fordulgatunk a lifttel. Tulajdonképpen 3-szor lifteztünk le és fel, míg mindent levittünk.
A legelső levitelkor senkit a világon nem láttunk -- első pillanatban. Aztán, mintha a föld alól jött volna, megjelent egy cigányember, majd a másodiknál egy másik, a harmadiknál mindkettő. És akkor persze nem voltak megelégedve, mert akkumulátort mér nem vittünk, dik má!
Később az ablakból többször moziztunk, hát láttuk ám, hogy a halom, hiába hordják-hordják az emberek a cuccot, nem növekszik, sőt, fogy. És néha egész 6-8 tagú cigánycsalád tanyázik a cuccok között. Kiborogatnak mindent, s az a felháborító, amikor, mert nem kell, úgy hagyják. Beleszakadnának biztos, ha visszaraknák a zsákokba, dobozokba, vagy nem férne bele az idejükbe.
Ezért szoktam le arról is, hogy amikor főleg szombatonként jönnek énekelni az ablak alá, hogy "dobálják leja zóóóóóócskaruháááááát, naaaaaccsáááááááágááááák!" (Szolmizálva: dó'-láááá-láááá-lá-lá dóóó'-lá-lá-lááá szóóó-szóóó-láááááá! -- ritmusa: ti-tá-tá-ti-ti tá-ti-ti-tá tááá-táááá-táááá) -- és ledobáltam időnként 1-2 reklámszatyrot, hát, annyira szemtelenek is csak ezek tudnak lenni, hogy kint a nyilvános placcon kiborították a szatyrokat, kritizáltak-végigfogdostak mindent, majd mondjuk, felét otthagyták, szanaszéjjel! Áááá, dehogy rakták vissza legalább, vagy dehogy rakták legalább egy kupacba! Nem! És továbbá az én pofám égett, ha nem akartam, hogy a házfelügyelő vagy valaki megszóljon érte engem vagy bárkit, akkor le kellett mennem összeszedni! Szóval hálátlan, borzasztó szemtelen népség -- én pedig aztán tényleg nem vagyok rasszista; de ezeknek ha a kisujjad nyújtod, az egész karod tűbül szakítanák ki, és még az én q... anyámat.

Este pedig, mikor Dani ráért, akkor feljött, és lecepelte a végképp megromlott tévét. Én is mentem vele ajtót nyitogatni. Természetesen azonnal ott termett egy 4 tagú cigánycsalád, egyszerre ránk kiabálva, hogy nem lesz más? Mondtuk, hogy nem, mi már napközben túlestünk ezen.
Láttuk, hogy a mienkkel együtt 3 tévé is ott áll. Sőt, fentről néztük, hogy talicskán hoznak valamit -- azt hittük, valamelyik lakó most lomtalanít, ááá, dehogy; egy cigány pár volt, akik körbejárták a tévéket, és a végén, ami a talicskán volt (úgy látszik, az is egy tévé volt), lerakták, és helyette felrakták a mienket!! :DDD Pedig lehet, jobban jártak volna, ha az eredetit tolják haza...
Tény, hogy mikor hajnalban kimentem macskát etetni, még mindig ott volt a halom (valamikor délelőtt jöttek a lomtalanítók), de egyetlen tévé sem volt már ott! Gyakorlatilag amit mi vittünk le, ahogy láttuk, szinte mindenünk eltűnt, kivéve a törött műanyag ezeket-azokat. A kiskád elsősorban ment, az már az első 5 percben. De a cipőknek és a kiégett fénycsöveknek is nagy sikerük volt...

A nap betetőzéseként még tegnap megbeszélve Danival le akartam lomtalanítani a 12 éves rádiós-2 hangfalas CD-jáccómat. Mert már vagy 8 éve úgyse hallgatható. A CD-tok önálló életet él, nyílik-záródik, a rádió nem hallgatható, mivel Haramia anno frissen elrágta a kis szar drótantennáját. Hiába hívtam embert megforrasztani, nem ért az semmit. Utána még erőltettem, csak félórát kellett bactatni a drótot felfelé a polcvasakon, hogy valami rádió hallható legyen... S mivel még dolgoztam és erre nem volt időm, hagytam a fenébe.

Közbevetésül a rádióról:
Nem mondom, hogy nem hiányzik egy normális rádió. Nem vagyok képes felfogni, hogy miért van az, hogy nagy részük ilyen kis halavány drótantennás kiszerelésben gyártódik. A munkahelyi kis órás asztali rádióm is itthon van, annak a drótját a macska sem rágta el, mégis mindig kínlódtam a beállításával a munkahelyen, emlékszem... azonkívül azt is jó régen, '97 karácsonya előtt vettem a Metróban, direkt az új munkahelyre '98-tól, s végig meg is szolgált ott. Akármennyire potméteres volt már, akármennyit szarakodtam a drótantennájával, valamit hallgatni kellett... No, az még mindig az éjjeliszekrényemen van, mert ha van kedvem a potméterrel szarakodni (hol ordít, hol elhallgat, ez a lényege) és a drótot megfelelően fordítani, akkor végül is elképzelhető, hogy 1-2 adót tudnék hallgatni. De nincs kedvem folyton ennyit kínlódni egy rádióval!
Mindig eszembe jutnak a jó öreg ún. "világrádiók", melyeket tényleg csak be kellett dugni a konnektorba, oszt évtizedekig világvettek! Akkora volt egyik-másik, mint egy komód. Ilyen volt anyáméknak is anno, akkora, hogy garantáltan bútordarab. Mert apukámnak mindig mindenből az volt a VALAMI, ami NAGY. Az mindegy, hogy esetenként a kicsi többet ér, mert modernebb, jobb, praktikusabb -- de emlékszem, bármit vettünk, elsőrendű szempont volt, hogy jóóóóó nagy legyen...
Mikor már keresettel rendelkeztem, igényem volt asztali rádióra. Pedig akkor még nem voltak ezek a cérnaantennásak, hálistennek, de azért a világvevőkhöz képest kapható volt tisztességes, modern, lapos, hosszúkás rádió. Be kellett dugni, asszem, max. fémantenna volt hozzá, oszt szólt, akárhol! Nem kellett ablakközel, semmi. Apukám, mikor meglátta -- pedig esküszöm, a mai asztaliakhoz képest majd' félméter hosszú volt, ellenben csak 10 cm magas, ráadásul PIROS műanyag borítással! --, legyintett egyet, mert nem volt elég komoly és jelentőségteljes.:))) Az mindegy, hogy a szobám még 10 nm sem volt összesen (és később abban laktunk hárman -- ebből ketten 5,5, hárman 3 évig), és elég hülyén nézett volna ki egy olyan rádió, ami nagyobb az akkori Junoszty tévémnél.:)))

Na, visszatérve; ezt a CD-set is Danival akartam levitetni, de ő azt mondta, hogy inkább hazaviszi, hátha tud vele valamit kezdeni. Ő, ugye, anno a régi jó lemezjátszómat is elvitte, mindig dicséri, hogy micsoda jó két hangfal van vele, és használja is. Mondtam, hogy sok sikert, de ha mégse kéne, akkor innentől majd már az ő gondja lesz a lomtalanítás...