Rossz nap

Késő délelőtt elgyalogoltam a Tescóba. Elsősorban az elosztókat akartam megnézni, közelebb ilyesmit nemigen tudtam volna venni.
Mi tagadás, kissé alacsonyabb árakra számítottam. Egyetlen márka volt, amelynek 6-os változata akciósan került 1000 Ft-ba. Nem akartam kapcsolósat venni, mert azokkal is időnként nagyobb a gond, mint sem -- ha elromlik a kapcsoló, az ember dobhatja el. Amúgy meg hát vannak nekem itt kapcsolósak, s megmondom őszintén: soha nem szoktam őket kapcsolgatni. Régebben úgy tűnt, a kapcsolósak drágábbak, de most közel sem állt fenn ez az eset... azaz abszolút nem volt releváns ár tekintetében a kapcsoló léte vagy nemléte.
Na mindegy, mivel már amúgy is szivattyú ez a hónap pénz tekintetében, nem ugrálhattam; a legolcsóbbat, az akciós hatost választottam, kapcsolóval...
Közben történt egy dolog, amit legszívesebben kihagytam volna. Az elosztóknál való elmélyülésem közepette egyszer csak mellettem termett egy hölgy. Nagyon kedvesen érdeklődött, miszerint van-e nekem Clubcard kártyám, hát már mér ne lenne, ugye, sok éve már ennek. És hogy hallottam-e már a bevásárlókártyáról -- nem --, mert hogy annak micsoda előnyei vannak, mindjárt nyitásnál jön a clubcardomra millió pont, és ilyen meg olyan kedvezmények... hú, már a fejem is zsongott; de hogy fáradjak oda a pultjukhoz, és pár pillanat múlva meg is leszünk, hogy legyen egy ilyenem.
A pultnál elkérte a clubcardomat, de később egyéb irataimra is szükség volt. Kiderült az is, hogy mégsem pár pillanat ez az egész, mert hopp, egy rahedli papír várt aláírásomra. Már kezdtem nagyon ijedezni, és forszírozni, hogy uramisten, miket kell nekem aláírnom, de a hölgy végig nagyon kedvesen mosolygott és lényegében minden papírnál egy mondatban ábrázolta a lényeget -- nekem ez akkor sem annyira jött be, legszívesebben visszakoztam volna, de nem tudom máshogy mondani, valahogy rám az ilyen helyzetek sokkolóan hatnak és nem igazán vagyok magamnál.
Való igaz, hogy a mosolygós előadás közben egy csomó szapora infó között elhangzott az is, hogy ha történetesen vásárolni akarok egy háztartási gépet, akkor ezzel a kártyával megtehetem, és kamat nélkül, részletekben fizethetem vissza. Én még ekkor sem vágtam, hogy akkor most tulajdonképpen rám sóztak egy hitelkártyát. Amit soha az életben nem akartam! Ugyan miért nem érdekel senkit, mielőtt hitelkártyát beszél belém, hogy nem vagyok hitelképes? Oké, ha megveszek valamit, ami elromlott és pótolni kell, de olyan hülye nem vagyok, hogy megvegyem, ha nem tudom miből visszafizetni!
Mindenesetre ez a dolog kis időre padlóra tett. Már ott a tescós időm hátralévő részében is zavartan éreztem magam, de igazából csak itthon fogtam fel, hogy rám sóztak egy tescós hitelkártyát, bevásárlókártya címen! Senki ne hitetlenkedjen, hogy "de hát miért nem mondtam nemet". Utólag már én is baromira tudnám!
Azért, mert ilyen szerencsétlen balek vagyok. Nyilván nem direkt keresem a problémát. Nem vagyok ügyes, túl udvarias vagyok, túl befolyásolható ezekben a dolgokban.

Egész délután és este a netet böngésztem ez ügyben, és hát bizony igen vegyes dolgokról szereztem tudomást. Történtek nagy bukták, eladósodások, főleg régebben... Azóta már revizionáltak a dolgokon, de akkor is. Azt gondoltam, vagy megpróbálom még a kártyakiküldés előtt valahogy "visszacsinálni" a dolgokat, vagy ha ezt nem lehet, akkor ha kiküldik, rögvest bemegyek a BP bankba és mindenképp megszabadulok a kártyától! Ugyanis az oké, hogy rajtam múlik, hogy hitelt veszek-e fel vagy sem, de a tökömnek nem hiányzik a többezer Ft kártyadíj, kezelési költség és egyebek! Hát hülye vagyok én? Az bizony... Egy balek, akire minden sz@rt rá lehet sózni. Egyébként mindig is az voltam, sajnos. Nem véletlen, hogy gyűlölöm az ismeretlen számos vagy pláne Nincs szám, Rejtett szám kiírású telefonhívásokat, és utóbbiakat egyáltalán fel sem veszem, mert nem vagyok az a karakán típus, aki rövidre zárja és udvariatlanul levágja a telefont. Nem. Ilyennek is kell lenni valakinek, úgy látszik...
Ha valamit nem akartam volna amúgy egész életem során, az egy hitelkártya volt.
Elhiszem, hogy biztos jövedelemnél, ami mondjuk, nem minimálbér!, külföldön, vagy akár itthon is megfelelő szituáltságú embereknél a hitelkártya egy tök normális dolog lehet. Bele lehet jönni a használatába és biztosan sok embernél jó szolgálatot is tesz és igen pozitív dolog.
Csakhogy én tudom a saját takaróm hosszát! Jómagam már olyan régen nem esek ebbe a súlycsoportba, vagy akár csak normál jövedelmű emberek kategóriájába, hogy már rég leszoktam az álmodozásról. Illetve csak számomra elérhető dolgokról vagyok képes álmodozni, mert immáron a korom, anyagi helyzetem és az egészségi állapotom a világon mindent behatárol. Ezen korlátok és határok között próbálom tudatosan megtalálni mindazt, amit még csinálhatok, akarhatok, elérhetek, megtehetek, és ami örömet okozhat.

El lett rontva az egész napom, meg még a következők is...

Otthon kicseréltem a két másik elosztó között lévő, ominózus "szakadt" elosztót, hogy legalább valami pozitív is legyen a napban.
Vettem egy adag kaját is még a tescós kínaiban, rántott halat sült krumplival, melyből a halat megettem, a sült krumplit meghagytam Szilviéknek, én nem vagyok sült krumplis...
Úgy látszik, hallal halat eszem, mert este meg ruszlit ettem.

Megnéztem a szokásos néznivalóimat, aztán tovább kajtattam a neten további infókért ezzel a szerencsétlenséggel kapcsolatban...
Alig tudtam aludni éjszaka.