2019. február 12., kedd

Megrendelés, kiállítás

Felkelés után egyből készülődéssel töltöttem az egyébkénti reggeli teendőimet.
Összepakoltam a szelektáltba viendőket is.
Késő délelőtt indultam, előbb a szelektált gyűjtőnél szabadultam meg a cuccoktól, aztán a buszhoz vettem az irányt.
45-össel felmentem a Kossuth utcára, és pár méter után már be is léptem a Digi szolgáltatóhoz, ahol már egyből sorra is kerültem a sorszámnyerés után.
A lényeg, hogy megrendeltem a szolgáltatást, új bekötést két tévére, plusz net, wifi, telefon.
Megkötöttük a szerződést! Telefonszám-hordozást nem igénylek, bár kezdettől fogva egy számom van, de a rossz tapasztalatok után inkább lemondok róla és hozzászokom az újhoz; hiszen lényegében alig használom a vonalas telefont. Sőt, titkosítást is kértem. Így elvileg csak véletlenül találhatnak rám zaklató, tukmáló telefonokkal... legalábbis remélem.
Első három hónapban 3000 Ft lesz a fizetnivalóm, és utána is csak 6000. Ez azért lényegesen jobban hangzik, mint a mostani, mely már évek óta sokkal több. Egy év hűséggel, de én amúgy sem akarok és nem is szoktam ugrándozni, tehát ez nem zavar egyáltalán.
Megemlítettem Dani nevét is, hogy őt szeretném egyik szerelőként -- át is rakták az ő csoportjába a cuccomat.
Érdekes módon közvetlenül utánam folyamatosan érkeztek az ügyfelek, és meglepődtem, hogy mindegyik nálam is idősebb nő volt, és elég sokat szerencsétlenkedtek már a számválasztásnál is, meg hát a hangos lamentálás, a dolgok eredeti kommentálása... Nénik találkozója. Koromat tekintve sajnos, akár jómagamat is beleértve...😁
Mivel Dani azt mondta, teljesen változó és igényfüggő, mennyi időre vállalják a munkát, tudtam, hogy pár naptól kb. 2 hétig is terjedhet; de őszintén meglepődtem, mikor akár már "holnapután" is lehetővé tették a választást. Tehát 14-ére! Mivel nekem aznap munkásügyi központi raportom lesz, így tovább toltuk, 15-ére, péntekre. Nagyszerű. Igen hasznos hét lesz ez is úgy globalice...

A jól végzett munka örömével nem igazán akarózott egyből hazamenni. Így aztán, mivel szerepelt a terveim között egy kiállítás, az Ifjúsági Ház felé vettem az irányt, a Simonffyra, ahol a kavicsképeset is láttuk Erikával.
Minden rendben ment, nem volt zárt program a teremben (mert itt arra is kell mindig figyelni, sok egyéb program is lefedheti az aktuális kiállítások látogathatását, de úgy emlékeztem a netről, hogy most "szabad a gazda". Ráadásul egyedül voltam, úgyhogy kényelmesen volt időm mindent akár többször is végignézni. Ha egyedül vagyok, úgy szoktam végigmenni a kiállításokon, hogy előbb végigmegyek, úgymond, kutyafuttában és végigfotózom a képeket-tárgyakat. Erre azért van szükség, mert ha percekig ácsorgok egy-egy kép előtt, a gépet nem célszerű képenként ki- és bekapcsolni, viszont ha végig be van kapcsolva, az akksi nem bírja ki. Tehát előbb végigfotózom, amit szeretnék, utána pedig elrakom a gépet és kezdem elölről. Akkor kedvem szerint belemélyedhetek bármibe.
Rendkívül jó egyébként, ha lefotózom a kiállításokat, mert otthon, amikor előkészítem egyenként a fotókat, majd albumba rendezem őket, többször is élményt adhatnak. Egyébként az ember agya nem káptalan és elfelejtheti a legremekebb képeket is -- így viszont nem. Számtalanszor előfordul, hogy otthon a velük való foglalkozás alatt újra jön a "jééé!"-érzés.
És milyen jó az, amikor több éves kiállítási (digitális) fényképalbumokat nézek végig, és újra átélem az egésznek a hangulatát! Egyébként, bizony, ez baromira nem csak kiállításokkal van így, hanem minden, de minden eseménnyel az életünk során. És persze ugyanígy van a papírképekkel is, de hát akkoriban nem nagyon volt rá lehetőség, hogy több tekercs filmmel menjünk egy kiállításra... Egy hatnapos utazásra én magam úgy mentem, hogy naponta 1 tekercs (ha lehet, nyilván 36 kockás) film volt csupán szánva, mert a gatyánk ráment így is, mire az ember előhívatta. Még úgy is hallgathattam... és körülöttem soha senki nem volt, aki ennyit fotózott volna, ergo finoman szólva is megmosolyogtak... bár nyilván miért lennék kuriózum, valószínűleg léteztek mások is ezzel a szenvedéllyel. Mindenesetre a régi papír alapú, többségében nagy alakú albumaimat (250 darabszám körül) nézegetve ugyanúgy előjönnek a régi emlékek, az akkori hangulat.
Na.
Lényeg, hogy Menyhért Dóra Arcok és érzelmek című kiállítását néztem meg. Szerintem nagyon jól tettem.💙


Buszhoz menet bementem a Hal köz kajáldájába, ahol vettem 3 kis sülthekk-darabot, valamint egy Dubarry csirkemellet rizzsel. (Ez az egész 1445 Ft volt, még mindig megéri itt kaját venni.)
Viszonylag hamar jött egy 45-ös, számomra a legközelebbi járat.
Otthon elpakolásztam, majd bekajáltam a csirkemellből, céklával. Este pedig a két kis darab sült halat ettem meg magában.


Feltöltöttem és megcsináltam a fotókat, majd a kész albumot is felraktam; van, aki így is szereti megnézni a kiállításképeimet.

Istvánnal telefonoztunk, Danival cseteltem. Mondtam, hogy pénteken lesz a nagy nap, nehogy megbetegedjen nekem akkorára...
Megnéztem az esti szokásos nézendőimet, éjjel a sorozatomból két részt.
Ez is igen eredményes napom volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése