Egyik az volt, hogy hétfőn újra elmenjek anyámhoz, ez tulajdonképp a negyednapja lesz, hogy kitört rajtam a lumbágó, de muszáj elmenjek, mert anyámnak rosszulesne, ha feleslegesen díszítenék a kertjét a krizantémok, hiszen legalább annyi hasznuk legyen, hogy a temetői kiadások ennyivel is kevesebbek lesznek... valamint elsősorban persze az, hogy szépítsék a szeretteink sírjait!
Bizony, láttam, hogy egy-egy ilyen kiscsokor is már 300 Ft körül jár a temetői virágárusoknál...
Még így is, hogy előre vesszük, ahol olcsóbban beszerezhetők, a mécsesek -- Szilvire bízva nyugodtan az ilyesmit, hogy hol, mi az olcsóbb --, így is legalább 3000 elment mécsesekre. Pedig ezekből a legflancosabb is az a kisfajta üveges, fémtetejű mécses volt, melyből vettünk fehéret és pirosat, aztán vettünk műanyag falú szintén tetőset, mécsesnél magasabb műanyag falút, mely tető nélküli, és hát a teamécsesek.
Ezentúl még kint a temetőben a csokrok mellé hosszú szárú, szép nagyfejű krizantémokat is szoktam venni. A kiscsokrokat meg azzal fizetjük meg, hogy anyámnak le kell szednie, csokrokba kötnie, nekem meg elgyalogolni és hazagyalogolni két óriás szatyorral (plusz a magam nem könnyű táskája).
Mert ugye, testvéri népeknél három kocsi is van a családjukban, de... ami nem műxik, az nem műxik.
Öcsémnek nem mániája a temető. Sógornőm kimegy természetesen saját autóval, és letudja 1-1 szál virággal azt a két sírt: a szüleiét és apámét már "múlt hét végén" -- ennyi neki a temető. A gyerekeik meg szerintem szintén baromira odafigyelnek az ilyesmire.
Ezért ÉN másztam el újra anyámhoz. Vittem a befizetett csekkeket és a közben "termett" száraz kenyérhéjakat, hogy ne menjek üresjáratban.
Anyám már százon felül van az elrakott befőttekben, most is csinált vagy húszat azóta, mióta 4 napja itt voltam... valamint, ugye, hetekig több mázsa almát reszelt le öcsém cefréjének... (aki legalább hálából kivihette volna őt a temetőbe!, vagy egyszerűbbet mondok: netán elhozhatta volna hozzám az anyám által kicsokrozott virágokat! EGY lépcsőházban lakunk, nem mintha ennek látszata lenne...).
Nem tudok abba beleszólni, hogy mondjuk, anyám ne féljen szólni! Nem tudok, mert én sem merek. Olyan hamar plafonon van, hogy nehogy miattunk kapjon már valami gutaütést! Ő csak akkor segít, ha magától támad fel benne a lelkiismeret. Felszólításra -- ugyan, mit felszólítás!, alázatos kérésre -- más a reakció.
Rideg, hideg, szeretetlen, igazságtalan és barátságtalan arrafelé minden.
Anyám sült almát is csinált, de azt nem tudtam megkóstolni, viszont pakolt belőle otthonra.
Anyámnál húsleves főtt kacsaszárnytőből, mely isteni volt. Ha még nem laktam volna jól a levestől, akkor volt utána levesben főtt krumpliból és répából köret a főtt kacsaszárnytő mellé.
Egyébként ott volt reggeli bejelentkezés után kisebbik unokahúgom is Mollyval. Molly egyszerűen majd' megőrült a jövetelemkor. Komolyan attól féltem, hogy az örömtől lesz valami baja. Egekig ugrált, és bár unokahúgom is próbálta higgasztani, és én is az elémrakott nagy szatyrokkal próbáltam kivédeni az örömrohamokat, így is úgy "mejjbeugrott" Molly a világos kabátomon, hogy még egy óra múlva is fájt a helye. Hát erről nem tehet a szerencsétlen, hogy nekem ott ez nem hiányzott, úgyhogy ahányszor mellém jött vagy odaállt imádni, én is simogattam és beszéltem hozzá.
Unokahúgom, becsületére váljék, vágott fát anyámnak és fel is rakta a felvágottakat. Ő egyébként konditerembe jár, nagyon sportos, erősebb, mint sok férfiember. Még csak nem is lélegzett gyorsabban a műveletsor után. Ahhoz képest, hogy én meg vánszorogni alig bírok a lumbágómmal... bár én fiatalkoromban sem voltam sportos és erős.
Jól elbeszélgettünk egyébként, kihagyva a családi kínos dolgokat, főleg róla volt szó. Ő is munkanélküli már 5 hónapja, és csodák csodája, ő sem igazán tudott elhelyezkedni, pedig eddig neki mindig sikerült! Szabad, független, fiatal, és állítólag dögivel van állás az eladó-pénztáros szakmában, ugye... és ő megy is utána rendesen, személyesen is. Mégsem.
Egyébként úgy tűnik, hogy ami a privatizáció után kezdett nem fontos lenni -- tehát az, hogy régen az embert annál inkább értékelték és megbecsülték, minél kevesebb helyen dolgozott, mivel ez a munkaerő megbízhatóságát és "minőségét" jelentette! --, ez ugye, a privatizáció után megváltozott. Kezdett divat lenni a sok munkahely, mert talán ez az ember kapósságát is jelentette. Ekkor másztam bele én is a csőbe és hagytam ott a nyomdát... nem kellett volna... de akkor ez ment; a kisebb, alakuló cégek többet fizettek, a nagyüzemeknél meg elbocsátások folytak. Szóval, ez az utóbbi felfogás, hogy jó szemmel nézik a sűrű munkahelyváltást, ez mintha már kezdene változni. Most megint nem igazán számít előnynek. Unokahúgomnál is rákérdeztek már többször, hogy megmondaná-e, miért volt ilyen sűrűn munkahely-váltogatása. 28 évesen már iszonyat sok helyen dolgozott, és feltűnően kevés volt benne az, amelyik netán pár hétnél többet is kibírt. Neki lényegében Anglia is egy röpke próbálkozás volt, vagy 4-5 hónapnyi talán, de ahogy visszagondoltunk a szösszenetekre, inkább ráfizetés volt ez a családnak. Nyereség az tutira nem, de semmi...
Szóval egyedül a Meki az, ahonnan kétszer is önként jött el relatíve hosszabb idő után, de valahogy már furcsa ez a töméntelen elbocsátás is; talán az ő stílusával, modorával van valami. Most úgy néz ki, harmadjára is mégiscsak a Meki lesz a munkahelye tán, pedig pár hónapja hallani sem akart róla. A nyáron piedesztálra emelt amwayezés, amit annyira, de annyira nyomott volna, és abból akart meggazdagodni, arról egy ideje egy rohadt hang nincs...
Így tehát most már nem derogál visszakéredzkedni a Mekibe. Múlt héten még nehézségeket hallottam anyámtól ezzel kapcsolatban, hogy állítólag nem veszik vissza, mert leszavazták vagy mi... De most úgy néz ki pár hét után, hogy mégis, hiszen pont kéne munkaerő. Na hálisten.
De legalább látja a családja is, hogy nem kellene Szilvit (az enyémet) letojni és semmibe venni, mert ha ilyen nehezen megy függetlenként is a munkakeresés, akkor Szilvinél mégiscsak fennáll a gyerekét egyedül nevelő anyaság, basszus. Nem ugyanaz a kiindulóhelyzet. Ha egy fiatal függetlennél fennáll, hogy sehol nem hívták vissza, holott nemcsak neten, de személyesen is ment jelentkezni -- akkor miért kell Szilvit ócsárolni... na, ezt soha nem fogom megérteni. Valamint az, hogy a fiatal egyedülálló, sportos, strapabíró leányzó több 12--14 órás műszakba NEM megy el Molly miatt, akkor miért oly nehéz felfogni, hogy Szilvi ugyanezt mégiscsak egy GYEREK miatt nem képes elvállalni?
Ja, és mindketten megkapták pl. a toborzást, amit unokahúgom lesz@rt, Szilvi pedig elment rá, gyerekkel! Ez az oltári nagy különbség alapvetően jellemző egyébként egyik és másik család hozzáállására -- mindenben.
A különbség, hogy nekik van pénzük, stabil helyzetük -- nekünk meg nincs, csak kiszolgáltatottságunk. Így aztán természetesen velünk mindent lehet, és ők a diadalmasok.
Egyébként közben Imre bácsi is idehozott tegnap bordó krizantémokból, mely anyámnál most nem lett. Anno anyám adott belőle Imre bácsinak is, nála lett, anyámnál meg kihótt. De Imre bá a Katóka néni (volt neje, anyám barátnője-szomszédasszonya) sírját pedánsan rendben tartja, nem tudok oda úgy kimenni, hogy ne lenne az a sír tökéletes! Szóval nem volt szüksége a bordó krizantémra, ezért leszedte és anyámnak adta. Így abból is lett 9 csokor!
Indulás előtt anyám összerakta a két nagy, földig érő szatyromba a virágokat, jól tele is lettek: 29 csokor lett összesen. Utána már nemsokára indultam, már így is sötét volt rám végig.
De kibírtam anélkül, hogy belémállt volna megint a lumbágó, pedig a Kishegyesi úti zebra közepénél pont eszembe jutott. Mondom, ide kéne állítani egy mécsest...:)))
Otthon ezzel persze nem ért véget, kivettem a nagy lavórt és a szennyesvedret, s megpróbáltam úgy kipakolni az összes csokrot, hogy ha öntök bele csőrös locsolóval annyi vizet, legalább az aljukat érje a víz. Szóval azért volt ezzel még otthon is dolog, csak utána tudtam lenyugodni, és akkor már éreztem, hogy majd beszakad az egész hátam. De az legalább nem lumbágó, "csak" a megszokott jóféle hátfájás...
Így nézett ki otthon kipakolás után a konyhaasztal, amit Honesty természetesen asszisztált végig...
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése