Ami pakolásokkal jár, valamint az ajándékok lefotózásával, mert itt a galérialépcső segítségével príma jó lehetőség van erre.
Úgyhogy kipakoltam mindent, ami az én ajándékaimat illeti -- ezen azért is célszerű hamarabb túlesni, mert utazásra készen kell mindent praktikusan összepakolni, másrészt a képeket a gépeink memóriakártyájáról István csak utána tudja (illetve akkor van értelme) feltölteni gépre, majd utána nekem pendrájvra. Így otthon nem a kártyáról töltök, hanem pendrájvról.
Szóval itt vannak az ajándékok:
Négy plüssállatkát sikerült kapnom a pennys akcióból, amiből -- mivel beszéltünk róla -- kb. kettő erejéig volt tippem, úgyhogy nagy meglepi volt a sárkányfarkú selyem kék szörny és az egyszemű.
Kettő darab kézimunka, öt db hajfesték, három db felnőtt színező, egy blúz, egy cipő impregnáló sprayvel, egy 8 gigás memóriakártya, 12 db dvd. Ami nem látszik, az a fülbevaló, ja, és kaptam 2 db szerencsesütit is!
Kicsit részletekben:
Ezek után még rólam is készült a plüssdegekkel néhány kép "természetesen". Roppant változatos képek.:)
István leszaladt a kínai kajáshoz ebédért, majd kajáltunk, miközben megnéztük a tegnap esti A szultánát.
Ekkor kaptam a második szerencsesütit. Itt mindkettő:
A savanyú levest majdnem mind megettem, a hagymás csirkéből rizzsel adagnak ezek után jó, ha harmadát bírtam megenni. Volt még savanyúság is, abból, sajnos, nem tudtam már enni.
Miután mindent összepakoltunk, tényleg csak a készülődés volt hátra, úgyhogy háromnegyed hatkor ilyenkor indulni is szoktunk... Trolival mentünk, mert volt némi szemerkélés és hideg szél, nem is kicsi.
Az állomásnál gyakorlatilag annyi idő maradt, hogy vettem egy szendvicset és egy nápolyis szeletet, de mindezt majd otthon ettem meg, mert a vonaton úgy be voltam egy négyes, asztalos helyre belülre zsúfolva a sok cuccal, hogy örültem, ha nem zsibbadok halálra, moccanni sem nagyon bírtam.
István feljött velem elpakolászni a cuccaimat, de már eleve három ember ott ült, nekem belülre kellett tennem a hatalmas szatyrot a földre, oda, ahol a lábamnak kellett volna lennie. Na, ez volt a rejtély utána, ezt megoldani. Mert az ilyen szatyor nem mehet fel a csomagtartóra, oda a hátizsák ment, az oké. A kézitáska az ölemben volt végig, de azért tudtam olvasni, rejtvényt fejteni, csak épp egyéb moccanásokra képtelen voltam.
Istvánnal így nem nagyon tudtunk sokat beszélgetni még, elbúcsúztunk, leszállt, nehogy fennmaradjon. Majd az indulásig telefonáltunk és integetgettünk.
A vonat Kőbánya-Kispest előtt 50 percet vesztegelt. Állítólag meghibásodott valami irányítóműszer, és feltorlódtak a vonatok. Ki kellett várni, míg minden vonat időben eltakarodik előlünk... Ez igen húzós volt. Nem beszélve, hogy pont ekkor történik ez, amikor az eddigi leglehetetlenebb szinte a pozícióm. De kibírtuk.
A késésből max. 10 percet sikerült lefaragniuk Debrecenig.
Otthon mi más várt volna, mint eső és szél, úgyhogy egyértelmű pár éve már, hogy nem mászkálok két, félóránként járó tömegközlekedési eszközök közt bóklászva és cipekedve (ez kb. azóta van, mióta a monitort cipeltem és a sok cucc miatt taxival mentem, s ez oltári szerencse volt, mert ahogy otthon kiszálltam, már le is szakadt a monitoros szütyő füle. Nem tudom, mi lett volna, ha a városban való éccakai császkálás-cipekedés közben szakad le, mikor így még felvinni is nehéz volt egyedül az összes cuccot akkor).
No, azóta megyek taxival hazafelé, azt hiszem, gyakorlatilag ez az összes taxizásom, és már nem találkozunk oly sűrűn, hogy évi két alkalommal ezen takarékoskodjunk.
Ezekből az emlékekből él az ember a következőig...
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése