Ami nem megy...

Végre hosszú idők után nyertes lett egy versem a listán.
Én úgy gondoltam, hogy az elején viszonylag jó nyeréssorozat után SEM rosszabbak a verseim, csak akkor az újdonság varázsa... vagy mit tudom én... mégiscsak anyagilag betámogatott tagságom miatt csúnya szóval élve az volt esetleg netán a "beetetés".
Utána sem romlott szerintem a színvonal, lásd, pont akkortól lendült fel időben igazán íráskedvem, mióta három olyan helyen szerepelhettem, ahol addig nem. Azóta egyből tudok megint írni, hosszú évek szünete után.
Sőt, ugye, több antológiában való részvétel, két saját új e-könyv... nem hinném, hogy rosszabb lennék, mint az elején. Mindegy, én már rég elkönyveltem és beletörődtem, hogy a listán számomra nem terem újabb babér, ezért kihagyott egy ritmust a szűm, amikor az Akrosztichon belső pályázatnál megláttam nyertesként a nevem. Erre 21 fő 51 verssel nevezett, jómagam is 4-gyel.
Majd ha megérkezik a nyeremény, akkor berakom a verset is.
Két nyertest választottak, az egyik én lettem. Hirtelen azt hittem, hogy tévedés, én nem szoktam nyerni.
Úgy gondoltam, szinte minden pályázatra a legtöbbet hozom ki magamból, és mégsem... hát, ott egye meg a fene. Így sem tudom, mi lesz a jövő évi tagsággal, mert én erre nem tudom befizetni a tagsági díjat, amit már szednek vagy egy hónapja. Tavaly sem akartam tag lenni pont emiatt, meg 8 és 9, 10 éve sem, amikor kértek, illetve szóba került. Pedig akkor még volt keresetem, most meg már nincs.
Szóval nem is igazán tudom, hogyan kell "nem tag"-nak lenni, mert itt aztán nem mindegy, hogyan és mikor szólok, mert bármilyen aranyszívűnek mondják a vezetőt, mégis nekem túl erős a bánásmódja, és nem is látom sok esetben indokoltnak és igazságosnak vagy kiérdemeltnek azt a sok lehordást, amiket kapunk.
Sokszor végig gondoltam: én nem tudok talikra járni, nem fogok tudni nyomtatott könyveket kiadni, amitől esetleg rámharapnak, és a belső zsűriskedés és elbírálások szerintem már csak azért sem megy, nem mehet pártatlan alapon, mert baromira nem mindegy, hogy XY-t 10, amazt 7, emezt 12 éve ismerem, évente többször találkozunk és bulizunk együtt, akkor tán nem fognak egy idegen, újra szavazni, még ha annak nem is rosszabb tán az írása!
Másik, hogy az éves pontszerzésekkel is el lettem számolva, két teljes nyerést nem számoltak el. Nem mintha tétje lett volna, mert a régebbi tagságnak, nyomtatott könyv megjelentetőknek sokszoros pontszámok jöttek ki, tehát én akkor sem rúgok labdába semmilyen díjnál, ha történetesen elszámolják azt a két nyerésemet. Csak hát, milyen az ember meg az igazságérzete...
Következő, hogy ugye, megjelent egy folyóirat az éves belső pályázatok nyertes verseiből.
Amiből nekem is volt 4, azaz négy darab. És hol van az igazság, hogy valakinek 4-6-8 verse és egyéb írása is megjelent, nekem meg egy sem? Azok a nyerések nem voltak ugyanolyan illetőségűek vagy jogosultak?
Szóval ilyenek cseszik a csőrömet, de legfőképpen, hogy nem igazán való nekem ez a függés ilyen pénztelen állapotban. Még csak október vége van, tavaly is úgy volt, hogy októbertől egész évben tartott a folyamatos felszólítás befizetésekre, sőt, szerintem még januárban is befogadtak bárkit, aki akkor fizetett be.
Mivel utazgatni ezentúl sem fogok talikra, nem fogja futni nyomtatott könyvre, nem érzek semmilyen különösebb kitüntető kegyet (legalább azt várnám el, hogy ameddig én értelmesen, normálisan, intelligensen szólok vagy kérdezek, akkor minimum ugyanazt kapjam vissza, ne cinikusan, tőszavakban, degradálva), akkor valójában vajon mennyire fontos nekem itt lennem. Így ünnepek előtt, név- és születésnapok előtt egyáltalán nem lesz pénzem tagdíjra.
Azt meg itt is ugyanúgy, mint a nyomdásztalin a vacsorámat, nem várhatom el örökké, hogy valaki sajnálatból befizeti helyettem. Sem a vacsorát, sem a listás éves tagdíjamat és még sorolhatnám, hogy mi mindent nem.
Én TUDOK lemondani, ráadásul sértődés nélkül. Van jópár év mögöttem ennek gyakorlatával! "Gazdagodtam" egy csomó olyan tapasztalattal, amit, ha történetesen végig tudom dolgozni a hiányzó 4 évet és már nyugdíjas lehetnék másfél éve, soha az életben nem tapasztalok meg! Ez rengeteg alkalmazkodást, toleranciát és alázatot igényelt és igényel folyamatosan, de már megszoktam 5,5 év óta!
Csak akkor mindenki más is fogadja el, hogy én_ nem_ tudok_ olyan szinten belefolyni a társasági életbe, mint ahogy kéne, ahogy kellene tennem. Mert NEM tudok tovább nyújtózkodni.
És azt szeretném, ha ezt végre mindenki mindenütt megértené, és senki nem sértődne meg.
Mert mindenki higgye el, nekem sem olyan könnyű x év után sem elfogadni, hogy itt kellett, hogy kikössek.