Esés

Mise után úgy gondoltam, kihasználva a kivételes vasárnapi bolti nyitva tartást, elmegyek a Lidlbe, és megveszem a sonkát.
Félúton járhattam, mikor egy nem túl népes lakótelepi belső, park melletti járdán, fogalmam sincs, miben, de hát sajnos, megint elég nagyot zuhantam.
Kicsit aggasztó most már, ebben az évben ez a második. Az első, ugye, az asztalról való hanyatt esésem volt, amit felfogott a forgószék és a kinyitott szárító; és nagy mázlista lévén nem tört semmim. Azért hetekig fájtak a csontjaim, izmaim (bár ezt nem nagyon mondhatom: szóval ami az izmaim helyett van).
Ez most olyan volt, hogy valamiben mégiscsak megbotolhattam, mert jött az a pár méter előrehajlott patadobbantásos "rohanás", mely alatt még akár esélye is lehetne az embernek arra, hogy helyreálljon az egyensúly. Középtájon azonban felmértem, hogy semmi esélyem: itt esés lesz, méghozzá a csillapíthatatlan lendületből gondolva igen nagy. Lezajlott az agyamban pár másodperc alatt egy csomó minden: mi lesz most és hogyan tovább...
Ráadásul jobb kezemben a fényképezőgép, mert aranyesőbokrokat fotóztam előtte.
Mikor már zúgtam elfele, ösztönösen kifelé fordítottam a jobb kezem fejét, hogy a markomban lévő gép lehetőleg ne sérüljön! Helyette a kézfejem kb. 8 bütykéről lement a plezúr és folyt a vér. A balnál meg a tenyerem sínylette a nagy repülést: végighorzsolódott kb. a fele. Nem vérzett éppen, de olyan lett, mint a gesztenye héja. Sűrűn tele kiálló bőrdarabokkal, enyhén pirosló csíkokkal.
S még egy jó hír: a Popika által karácsony előtt turkált és azóta is kizárólag hordott, vékonyabb farmer jobb térde alaposan kiszakadt. Alatta 20 Ft-osnyi vérző seb.
Ennek a gatyának egyébként annyi volt a baja anno, hogy a bal térdén volt egy jelenleginél kisebb szakadás. Egy ideig úgy hordtam, majd a Tecsóban vettem hozzá színben passzoló farmerfoltot, kivágtam egy jól takaró ovális darabot a két, féltenyérnyi anyagból, és forró vasalóval rávasaltam. Azóta is úgy hordom.
Na, mondom, az anyagból még van, otthon majd legalább divatosan szimmetrikusan megoldom a dolgot: oda is fogok vasalni egy "fótot". (Na persze nem találtam meg otthon, csak két napi keresés-kutatás után a farmerfoltot, de úgyse tudtam volna menni sehova, mert azért eléggé fájt minden részem.)
Szóval nagyon lassan tudtam az elesésből feltápászkodni, és roppantul féltem, rá tudok-e állni a jobb lábamra, mert ha igen, ez azt jelenti, nincs törés. Hát, fájt, fájt, de rá tudtam állni. Kb. 5 percig ott állhattam. El kellett döntenem, mivel félúton jártam a Lidl felé, hogy most akkor elsántikáljak mégis, ahogy terveztem, vagy hazasántikáljak. Az út talán a Lidl felé volt már rövidebb. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy szépen, lassan elbicegek mégis... ha már nem tört el. Útközben igyekeztem magam "rendbe tenni", a lyukas és átvérző térdem elé lógattam a szatyromat. Holnapra már úgyis jobban fog fájni, ezt már tudtam előre.
Nemcsak a jobb térdemről volt szó, megütöttem a jobb könyökömet is, meg úgy csípőcsontig fel az egész jobb oldalamat. Szerencsére a fekete kabáton nem látszott semmi.
Még egy érdekes adalék, aztán be is fejezem.
Míg az esés "szaladós" része volt, kissé távolabb, de ketten is jöttek utánam azon a járdán. Mikor eltanyáztam, és igen-igen nehezen tudtam felállni, simán elmentek mellettem. Nem tartoztak össze, pár méternyire követték egymást. Mégis, egymástól függetlenül két idegen ember úgy döntött, hogy levegőnek néz és inkább félre fordítják a fejüket, minthogy odajöjjenek megkérdezni, nem kell-e segítség; urambocsá' segíteni felállni. Á, nem. Ilyen hülye csak én szoktam lenni, meg még tisztelet a kivételnek, aki mégiscsak.
Oké, hogy röhejes, ha valaki elesik. De hogy szándékosan úgy menjenek el mellette, mintha hajléktalanul, egy demizson borral feküdnék rongyokban a földön? Ezek azért látták a folyamatot, sőt azt is valószínűleg, hogy jé, ez a nyanya fotózza az aranyesőbokrokat...
Szóval ismeretlenül is köszönöm ezt a fenomenális segítőkészséget, ismételten "nem csalódtam" a világban és az emberségben.
Viszont cinizmus nélkül köszönöm bárkinek is, őrangyalnak vagy akárkinek, hogy megvédett egy újabb töréstől. Ez már vészesebb lett volna, mert járásképtelenséggel járt volna. Ki szállított volna orvoshoz, meg majd kontrollokra, gyógytornákra? Mennyibe került volna a járókeret meg ilyenek?
Nem is találgatok. Az esésfóbiámnak pedig semmi esélye, hogy elmúljon.