Bence bizije -- nagyapa-látogatóban

Most, mivel szombaton iskola volt, így ez a hétvége kimaradt abból a szempontból, hogy elvigyék Bencét a nagynéniék. Mert hát az iskola tanulással is jár, s valamikor azt is meg kell csinálni!
Nemigen írtam még erről, de Bencus egyelőre legalábbis szeret tanulni. Magától ül le mindig, hétköznaponként is leckét írni. Imádja a matekot, rengeteg piros pontja van, és az írás is jól megy neki.
Fiú létére, és ahhoz képest, amit mi gondoltunk róla 3-6 éves kora közötti időszakban, a magatartása is teljesen rendben van.
Bár maradna is mindig így. Tisztelettudó, visszahúzódó, egyáltalán nem vehemens, hangos, erőszakos, verekedős, mint az osztályban a legtöbb fiú.
Egyébként itthon is ég és föld a viselkedése, mint az azt követő pár évé, mikor ideköltöztek. Sokszor alig észrevenni, hogy itthon van.
Anno Szilvivel féltünk tőle és el sem tudtuk képzelni, hogy hogy fogjuk rávenni a tanulásra, a házi feladatok elkészítésére, mert olyan kis autista-kezdeménynek tűnt. Semmi gond nincs vele ilyen téren.
Nagyon jó emlékezőképessége van, s ahhoz képest, milyen nehezen és érthetetlenül, sokára kezdett beszélni, már óvodában igen ugrásszerű volt a változás. Oké, logopédiára járt és itt is emiatt jár kis létszámú osztályba, de szerintem semmi gond nincs már a beszédével, sem kiejtésileg, sem fogalmazásilag. Olyan választékosan képes kifejezni magát hosszú mondatokkal, hogy csak lesünk...
Tényleg sokat fejlődött.
A félévi bizonyítvány szöveges értékelés volt, melyet Szilvi lefotózott én meg megpróbáltam rajta javítani. Sajnos, ritkán kerül haza a tájékoztató, mert egyébként Szilvi lemásoltatta volna a félévi bizonyítványt, hogy a közeli családtagoknak is jusson belőle, mert ez nem az a tök egyszerű kis ellenőrzős bizonyítvány, mint akár az én gyerekeim idejében is voltak -- bár akkor sem jegyek voltak már, hanem a szöveges értékelés azt takarta, hogy melyik tantárgyból jó-közepes-jeles-dicséretes az illető, és hogy megfelelt, jól megfelelt a globális eredmény. A Bencusé most 2,5 oldalas.
Egyébként Szilvi is, én is megleptük Bencét apró, gyűjtött figurákkal, játékokkal jó bizonyítványáért. Én tudom, hogy ez nem mindenütt díjazott, de én nem látom kárát. Engem kutya nem lepett meg annak idején, mert valahogy mindig tudtam, hogy nekünk (anyáméknak) nincs pénzünk erre...
Nekünk sincs, de valahogy nagyobb a választék, és a gyerek nem lesi a cuccok árát. Fő, hogy Szilvi ismeri, minek örül, mi kell neki, és ha egy feladatgyűjteményt, kifestőt kap, annak is nagyon tud örülni -- hasznos is, és kész is az ajándék. Mi így vagyunk vele. Az, hogy inspirálja valami a gyereket, nem lehet hátrány, főleg, míg azt látjuk, hogy köze nincs a szorgalmához annak, hogy ajándékot kap.

Ezt a hétvégét, ha már nem ment Cicáékhoz a gyerek, a szombati iskola után házi feladatot csináltak, vasárnap délelőtt is, és dél körül elmentek 2 év után, netes megbeszélések alapján a Bencus nagyapjához. Ha úgy tetszik, volt férjemhez, a Szilvi apjához.
Ritkán érintkeznek, leginkább neten időnként, de elvannak. Miután volt anyósom és férje meghaltak pár év eltéréssel, az önkormányzati garzonlakást egyenesági, egyszeri örökség alapján volt férj örökölte meg. Bátyja párral él, annak lakásában, úgyhogy ez a megoldás tűnt evidensnek. Ráadásul hála a magasságosnak, műszerészként kora ellenére nemrég relatíve jól tudott elhelyezkedni az előző fizikai melók után, úgyhogy remélhetőleg, ésszel, rendesen fizetni is tudja.
Szóval déltől estig ott tartózkodtak nála, főzött is nekik, volt enni-innivaló, Bence is kapott ajándékot, és persze Szilvi is összeszedett néhány szatyornyi, évek alatt összevásárolgatott "jó, ha van", szükséges dolgot.