Anyámnál -- újabb tavaszfotók

Kedden anyukámhoz bandukoltam, mert elvittem a fél sonkámat, hiszen mivel Szilvi is vett egy kisebbet, mondom, a jövő húsvétig se fogy el -- anyukámnak viszont most nincs. Ezért mindenképpen aktuális volt minél hamarabb menni, hiszen szombaton főtt a sonka; de azonkívül meg ma van neki nyugdíjosztás, így az azonnali csekkbefizetések holnap reggel rögtön aktuálisak... Van, amelyik már 23-áig volt esedékes, és meg is büntették 5-600 Ft-ra (vonalas telefon), de képtelen volt miből befizetni, mert fát kellett venni, meg engem is tángál, szóval alig marad neki valami. Egy favétel vagy 50 ezer, és már ez a 4. volt október óta... durva. Egy másik csekk is lejárt, de csak 1-2 napja.
Érdekes, hogy 2 nap alatt is milyen nagyot változik a természet ebben a kora tavaszban. Igaz, hogy borúra állt az idő, bármikor elkezdhetett esni, és szél is fújt, de odafele még megúsztam. Mindezek ellenére 17,5 fokot mutatott a konyhai kinti hőmérő, úgyhogy átcseréltem a kabátomat...
Ezt a japánbirset imádom, mikor virágzik. Szerintem nincs év, hogy kihagyjam -- s a végén az idei első tulipánom a Gyepűsor elején:

Innen továbbhaladva egy -- főleg később igen gyakori -- rózsaszín virágú fát fotóztam, mely két napja még zömében bimbós volt.

 

   

Nem is tudtam megállni, hogy kevesebbet tegyek fel belőle...
Mikor ezeket fotóztam, az úttesten gyalogolt egy kis térfogatú, korombeli férfiember, és szélesen mosolygott e ténykedésemen. Természetesen leállt beszélgetni, és annyit, de annyit beszélt, hogy tényleg alig bírtam tőle megszabadulni. Mikor kiderült, hogy ásványokat is gyűjtöttem, na, akkor meg pláne vérszemet kapott, sorolta a híres gyűjtőket, az ásványokat, hogy ilyenem-olyanom van-e, és elég nehezen tudtam vele megértetni, hogy havi 22-ből nem fogok tudni ásványokat venni, ne strapálja magát. Az a baj az ilyen bőbeszédű emberkékkel, hogy szinte válaszolni sem lehet nekik, annyira mondják és mondják.
Ide akarta adni a telefonszámát, hogy ha esetleg én_ tudnék-e_ neki valami munkát -- szerszámkészítő, és 4 éve nincs munkája, valamint semmi ellátást nem kap... --, vagy ha meggondolnám és vennék gavicsot... :), na mindegy, ez a végén elmaradt, mikor megtudta, hogy én magamnak sem találok és már nem is érdekelhet fizikai meló. Takarítás is érdekelte volna, de mondom, hogy ebből mi már kiestünk, egyrészt, mert 8 órát nem bírnánk takarítani (saját bevallása szerint ő sem, pedig csinált régebben olyat is), másrészt azért, mert a takarítói hirdetések max. 40-45 éves korig vannak hirdetve! Szóval igen nehezen szabadultam meg, ez a lényeg.
Eztán következett még útközben néhány látványosság, majd már az anyám utcájában, ahogy a Kisbotoson átmegyek, pont azzal szemben ez a magnóliafa... hát ez minden évben nagyszabású kuriózum számomra! Vasárnap még tiszta bimbó volt, ezt akkor még nem fotóztam...

 

 

Ideadta a segítséget, meg Bencének locsolópénzt. Még szerencse, hogy a születésnapit a múltkori nyugdíjából kisarcolta valahogy, meg hát a vetőmagokra is ráment párezer Ft, amit meg Szilvinek adott -- még most is felírtunk vagy 10 csomagnyi ezt-azt + rávalót küldött.
Most is főzött nagyon finomat:

A kertben a fokföldi ibolyán és a kinyílt nárciszokon kívül nem sok változás történt két nap óta, de azért fotóztam:

 

Még jókat dumáltunk; érdekes, hogy mi folyamatosan tudunk miről.
Közben természetesen elkezdett esni az eső, és amikor elindultam hazafelé, már úgy háromnegyed 7 tájban, kezdődő szürkületben, változó intenzitással, de azért annyira mindig esett, hogy az esernyő kelljen még nekem is. Még jó, hogy elvittem, induláskor az a 17 fok eléggé megtévesztett.
Hazafelé bementem a Lidlbe, mert közben otthonról kifogyott az ice tea, s én elég nehezen tudok sok gyógyszert azzal a panelvízzel bevenni; és nem tudtam, hogy Szilviék voltak-e lent délután, nem beszéltünk róla, Bence meg még itthon van. (Közben kiderült, hogy voltak, elsősorban kenyér miatt, és hoztak nekem is egy teát. De hát mindegy, abból bármennyi sem felesleges.)