Ribizliszezon anyámnál

Már napok óta tanakodunk anyámmal, hogy el kéne menni, és mikor.
Mert hozzá is hol ez, hol az megy, és hát ha nem muszáj, nem kell ütköznünk másokkal.
Úgyhogy a dögmelegben a mai napot választottuk ki, mert egész héten nem lesz hűvösebb amúgy sem, sőt, hétvégére 36 fokot mondanak árnyékban.

Mondjuk, tény, hogy volt három tele cuccom -- nagy szatyor, kosár, tarisznya --, de muszáj volt, mert ennyi idő alatt is összegyűlt egy csomó száraz kenyér. Mint utólag megtudtam, nagyon jó, mert már elfogytak az előző szállítmányok. Továbbá vittem egy csomó (a legnagyobb curveres dobozom dugig) maradékot, mely állt egy rakás kimaradt főtt tésztából, többféle szaftból, párnapos többfajta felvágottból, összebárdozandó csontokból, némi elfelejtett zúzapörköltből, pár kanálnyi kimaradt slambucból. 
Meg vittem befőttes üveget, műanyag dobozt, s a befizetett csekkjeit anyámnak, és Szilvi is küldött neki rejtvényújságot. Szóval jól le voltam súlyozva, plusz még a hőség is így déli kettő körül... nem volt semmi. Volt, amikor ilyenkor örültem, ha valahogy elkutyagoltam, de legtöbbször, pláne ha van mit, nem átallok lepakolni kellő helyen a földre, hogy előkapjam a fényképezőt. Így útközben is volt rá példa.

Kedvenc bokrom mellett sem tudtam szó nélkül elmenni...

Mamunál nagyon finom, frissen főzött töltikét ettem, szőlő- és spenótlevélbe tekerve, ugyanakkor bőséges sóskaleves vagy -mártás (szerintem kettő közötti állapotú) volt mellé.

Ezután anyám összekotyvasztott kellő mennyiséget a szomszéd kutyák részére az alapanyagokból, plusz némi meleg vízzel dúsítva (most nem volt szükséges plusz ízesítés bele, hiszen ott voltak a maradékok is kellő ízekkel), és két kanállal -- ő balra Hajasnak, én jobbra a kicsinek -- seperc alatt megtömtük a kutyákat, akik pedig valószínűleg egyébként sem éheznek, mert nem soványak; de rohadtul éhesek mindig.

Ha én megyek, eljövök a házuk előtt (ahol, mint már írtam, egyébként nem lakik ott a gazdájuk, tehát nem tengenek azért túl semmilyen formájában annak, amit a kutyák szeretnének), és a kutyák észrevesznek. Onnantól kezdve már a közös kerítésnél állnak és várakoznak még akkor is, ha csak órák múlva etetjük meg őket. Tudják, hogy lesz, tudják, hogy következik...

Utána fergeteges meglepetésként kibattyogva a kertbe észleltem, hogy a ribizli szinte teljesen megérett; dús fürtökben lógnak a bokrokról.

Érik a málna is, annyit mindenesetre össze tudtam szedni, amennyi most így, kaja után elfért.

Emlékszem, tavaly kimaradt a málna (és még sok egyéb), mert az epeműtétem miatt nem lehetett. Most meg is beszéltük anyámmal, hogy ő ugyan meg nem eszi, nekem kell, avagy kötelező legalább hetente járnom és lelegelnem.:))))

Ez jó... Az udvaron meg az óriási eperfa hullatja fehér epreit, és anyám panaszkodik, hogy folyamatosan sepri és sepri, mert tele van az udvar. Ha csak egy kis szellő jön, úgy zúg le a fáról, mintha zápor esne...

Úgyhogy ő minden reggelt epersepréssel kezd.
Én egyébként, enyhén vízíze ellenére ezt is szeretem (de kár, hogy míg ott laktam, nem volt eperfánk!), és mivel nagyon-nagyon érőben van még (húha, micsoda eperáldás lesz itt!), a földről szedegettem fel, mert oda biztosan az érettek hullanak. Szűrőbe szedtem, kerti csap alatt erős sugárral megmostam, és onnan befaltam pár marékkal. No, ezek után jött a... khm, pár marék málna. Nem igazán zavart, hogy ideindulásomat kissé késleltette némi kiadós, indokolatlannak tűnő hasmars.
Ribizlit is szedtem egy literes tejfölös vödörrel, de ezt már csak hazavitelre, mert Szilvi is szereti. Majd letisztítjuk, és én úgy szeretem, hogy konkrétan kristálycukorral leszórva, frissentartó fóliával bevonva a kistálat, hűtötten. Finomabb, mint a fagyi.

A kertben most e lila virágokon és a ribizlin kívül nincs sok fotóznivaló látványosság, de láttam azért a szomszéd fekete cicát, ám nem jött közel.

 

Pihenésképpen a jó hűvös szobában beszélgettünk; míg anyám feküdt, én az Etelka által idehozott, általa kinőtt, igen finom cuccokat nézegettem, melyre azt mondta, hogy anyám tegye ki a kuka mellé... ugyanis sokat járnak errefelé turkálók, akik szívesen elviszik a "rongyokat"...

Oké, hogy nem vagyunk egy méret (bár ha így haladok, már nem sok idő választ el...), de amit ő kinőtt, nagy valószínűséggel több is akad, ami még rám jó lehet. A nyári nadrágnál meg nem számít, hogy ami neki rendes hosszúságú volt, az nekem lábszárközépig ér. Mindenesetre azért ki tudtam válogatni pár cuccot -- az, ami a múltkori adagból rám is szűk volt, azt is elvittem, mert az meg Szilvinek használható esetleg. Hord is egy nagyon laza, világos nyári gatyót.

Már majdnem fél 8 volt, mikor hazaindultam -- nem könnyebben, mint ahogy idejöttem, hisz vittem a sóskalétyót a töltikékkel, a ribizlit meg egy szatyor ruhaneműt...

E szarkalábak (és e szöveg fölöttiek is) anyám utcai virágoságyából származnak.

Hazafelé ennek a parkoló kocsinak az oldala tetszett: