Számlaírás két napja

Unokatestvérem jelentkezett egy héttel előtte, hogy segítségre lenne szüksége. Számlát kellene írni és pénzt szedni az oktatási stúdiója tanfolyamaira jelentkezők számára. Természetesen úgy rendeztem a dolgaimat, hogy ráérjek péntek délután és szombaton délelőtt.

Igaz, életemben egyszer voltam rákényszerítve egy darab számla írására a második munkahelyemen, voltam is bajban... Túl sűrűn kerültem abba a helyzetbe az ottani első 6 évben, hogy a "ló nincs, szamár is jó" mondás beteljesüljön. Kevesen voltunk, zömében akkoriban csak technikaiak, és jellemzően leginkább évekig csak egy, később két megfelelő titkárnő illetve adminisztratív munkatárs. Akkoriban volt, hogy többet kapkodtam a telefont, fogadtam az ügyfeleket, rendeztem a szerzők tiszteletpéldányait, mint hogy azt a munkát végezzem, amire felvettek...
Nem szerettem, nem azért mentem oda. Minden órám, amikor nem a saját munkámat végeztem, merő stressz volt. Akkor is meg kellett írni azt a számlát, már fogalmam sincs, hogy cég vagy ember számára, és furcsa kutyaszorító volt az egész: a szabályok szerint csak számlaírási joggal és megbízással rendelkező írhatott számlát, soha senki meg nem mutatta -- itt mégsem volt apelláta. Akkor lényegében lepuskáztam a számlatömb előző megírt számlájának alapján a cuccot, s miután fél óráig kerestem a megfelelő bélyegzőt, valahogy túlestem rajta.
A történetnek utóélete is volt: mikor már jelen volt a magabiztos adminisztratív fő, majdhogynem le lettem tolva annak ellenére, hogy ő is tudta, nem volt más megoldás... így aztán utólag kaptam számlaírási jogot és megbízást erre az alkalomra.

Mikor pénteken unokatestvérem elém jött és bevitt a gimnáziumba, elszörnyedtem attól a tömegtől, mely az aulában közeledett felénk, és gyakorlatilag szinte besokkoltam szegény ártatlan szülők rohamától, mellyel körbevették a folyosón a számlaírásra szánt asztalomat... Pár perc alatt, úgymond, megmutatta unokatesóm, hogyan kell csinálni, aztán ő bement egy osztályba, órát tartani! Úgy éreztem magam, mint egy süllyedő hajó. Szóval egy csomó olyan részlet maradt homályos, amelyekbe ha belekérdez a fizető szülő, hát igen bajban vagyok, illetve hát voltam is. Pár perc alatt egy abszolút laikusból nem válhat bennfentes...
Szóval úgy éreztem magam a pénteki napon, mint a fuldokló. Szélsebesen próbáltam eleget tenni a körülöttem tornyosuló tömegnek, s ezáltal hibát hibára halmoztam. A maximalizmusom csorbát szenvedésén nem tudtam segíteni. Hol rossz helyre tettem az alátétet, hol az eredetihez tapadt másodpéldányt is kitéptem és odaadtam, hol ez maradt le, hol az... volt, hogy maga az összeg... vagy a betűvel kiírás... vagy a pöcsét... vagy a dátum... Aztán meg ugye, a pénzzel való tennivaló, adjak vissza, van-e elég váltópénz, mennyit fizet, ha egytárgyas, ha két- vagy háromtárgyas, mennyi és miből jön a kedvezmény, ráadásul még több, nem feltétlenül egyforma részletfizetésekre is lehetőség van... ááá, voltam bajban, pláne, mikor pl. az apukának fogalma sem volt róla, mennyit kell neki fizetnie, őt csak elküldte az asszony fizetni!
A pénteki az közel egy órahossza aktív roham volt, ezalatt még arra sem volt érkezésem, hogy orrot fújjak vagy letegyem a vállamról a tarisznyám. Tudatosan szuggeráltam magamnak a "nyugi, ki kell bírnom"-at, mielőtt teljesen elönt a pánik; de az biztos, hogy égett a fejem, levegőt alig kaptam és vártam, hogy hátha megnyílik alattam a föld.
Utána unokatesóm tök lazán vette az egészet, mikor már egyedül böngésztem a számlakönyvet -- mondta, hogy ne izgassam magam, gyakorlatilag nem tudok olyan hibát véteni, melyet valahogy nem lehet kijavítani. Ő tanítja és ismeri a gyerekeket, ha valakinek vagy a szülőnek utólag valami gond merül fel a számláknál, majd szólnak, de általában nem szokott gond lenni a befizetések körül, ami nekik a lényeg; neki pedig nem volt még oka soha gyanakodni, hogy bárki is át akarta volna verni.
Na mindegy, reméltem, ha a számlatömbbel fogja összevetni a listát, utólag is ez lesz a véleménye...:))

Másnap, szombaton reggel negyed 9-re jött értem unokatesóm, és 12 elmúlt, mikor befejeztem a munkát.
Ez, ugye, lényegesen több idő volt, de mivel az előző délutáni, első borzalmas óra tapasztalatai már leülepedtek (nem sokat aludtam, de abban a pár órában tutira számlákat írtam!), pluszban most ráadásul nem is egyedül csináltam a melót -- most egészen más érzéseim voltak.
Unokatesóm az én lányommal egyidős leányát is hozta, ezáltal ővele a tanfolyam, a befizetés körül felmerült kérdéseket és problémákat egymás között is megbeszélhettük -- mennyire más volt ez így! Közben unokatesóm végig órákat tartott, szünetekben kinézett hozzánk, hogy minden rendben van-e.
Egy-két duplán adott számlalapon, melyek másodpéldányait visszahozták; egy hiányzó pecséten, egy önhibámon kívül rontott számlán kívül (az apuka variált közben az összeggel) egész délelőtt nem történt most más baki, hál' istennek!
Könnyebb volt a lelkem, más a hangulatom, és bár óránként az a kb. 40 perc még kettőnk számára is ugyanolyan őrült roham volt, mint a tegnapi, de már nem éreztem magam úgy, mintha bármikor meglincselhetnének a bénaságom miatt.
A rohamok közti szünetekben nézegettük a tablókat, valamint sokat beszélgettünk Évivel. Nekem voltak vele kapcsolatos emlékeim, de ő azokra már nyilván nem nagyon emlékezett, elég régen történtek. Mióta unokatesóm apja és az én apám (ők voltak testvérek) igen korán, 61 és 65 évesen elmentek, azóta eléggé elsodródtunk egymástól, és tényleg az van, hogy csak jelentősebb családi eseményeknél találkozunk, mint temetés, esküvő... Egyszóval nem volt ez rossz, hiszen így jobban megismerhettük egymást.
Aztán a végén kaptam egy ötezrest, amit ő tök komolyan ígért munkám fejében már az elején. Nem akartam elfogadni... -- mondtam, hogy szerintem tegnap több kárt okoztam, mint hasznot!:) -- de ragaszkodott hozzá, hogy ő ezt senkitől nem várná el ingyen, és pont a helyzetem miatt is gondolt rám.
És úgy látszik, hiába ostoroztam és mea culpáztam magam neki, felsorolva az összes bénaságomat az előző napról, ez nem tartotta vissza egyelőre attól, hogy jövő szombatra is hívjon pénzt beszedni és számlákat írni...