Nyomdásztali 2013

Nagyon jól sikerült és élményekben gazdag délutánt és estét érezhettünk magunkénak valószínűleg mind, akik részt vettünk az idei nyomdásztalálkozón. Legalább másfél hónapja lett meghirdetve, ez idő alatt mindenkinek, aki jönni szeretett volna, volt rá ideje, hogy megszervezze időbeosztását.
Megint szép, 100 körüli számmal vettünk részt, szerintem többen, mint tavaly, bár akkor sem sok híja volt ennek a számnak.

Ezúttal a Medicor étteremben volt tartva, és a volt kollégákkal-barátokkal együtt, minden közbejövő nehézség ellenére is nagyon azon voltunk, hogy ott tudjunk lenni.

Popikával már hetek óta terveztük, miközben mindketten hol fent-hol lent voltunk közbejött anyagi nehézségek miatt, de tekintettel arra, hogy jól emlékeztünk, milyen jól éreztük magunkat tavaly, nagyon rajta voltunk, hogy ott leszünk. Pláne, hogy egyik hasonszőrű kolléganőnk, Zsuzsa, aki közben messzire költözött innen, hajlandó volt reggeltől 400-450 km-t is levezetni, hogy itt lehessen a nyomdásztalin, nyomatékosan kifejezve, hogy reméli és evidensnek tartja, hogy mi is megyünk. Évánk már reggel felhívott, hogy ugye, hát akkor megyünk? Tudtuk, hogy Gabi, Lacus is jönnek, és valószínűnek tartottuk, hogy a régi monósok, korrektorok és mindenki más is ott lesz, aki tavaly, és hát sok meglepetés is érhet még bennünket, hogy olyanok is eljönnek, akik eddig nem voltak. Így is lett.

Szóval nagy készülődésben voltunk mindnyájan.
Popika munka után jött, vele beszéltem meg konkrét előzetes találkozót arra a találkozóhoz közeli buszmegálló-környékre, ahová mindketten befutunk, hogy együtt keressük meg ezt az éttermet, ne egyedül bolyongjunk a Medicor jó nagy területén. Sikerült a szervezőkkel is összefutni, úgyhogy nem volt gondunk a keresgéléssel.

Helyfoglalásunk után órákig nem is igazán üldögéltünk, inkább jöttünk-mentünk, mint mindenki a teremben; kisebb-nagyobb örvendező csoportosulások beszélgettek, nevetgéltek; s hol ez, hol az verődött oda üdvözölni minket is, mint ahogy mi is körbejártuk az ismerősöket. S az első órában egyre-másra csak jöttek és jöttek a régi-új arcok!

Gyakorlatilag első perctől fotóztam. Az első, folyamatosan gyülekezős órában kihívtak szivárványt fotózni: érdekes volt a lemenőben lévő vérnarancs színű napfény a fákon, miközben csepergett az eső... és még ugyanezen az estén az is tudatosult, hogy telehold van!

Tavalyihoz hasonlóan -- a jelenleg ügyvédként tevékenykedő -- régi jó személyzeti igazgatónk, Lajos mondott pezsgős pohárköszöntőt, miután egyperces néma felállással emlékeztünk 4, közelmúltban végleg eltávozott kollégáról, kikről őket jobban ismerő munkatársak is mondtak pár szót; majd a régi nyomdászújságokból kiemelt, ma már poénos dolgokon szórakoztunk.

Volt egy számomra nagyon emlékezetes momentum, melyet soha nem fogok elfelejteni.
Még a pohárköszöntő előtt Lajos megkért engem, hogy olvassak fel egy versemet! Természetesen kézzel-lábbal tiltakoztam, mondtam, hogy bármit, tényleg; de én nagyon nem bírok szerepelni, besokkolok stb. Szerencsére láthatta, hogy nem csak ímmel-ámmal szabadkozom, hanem tényleg kétségbe vagyok esve és kizártnak tartom, hogy 100 ember előtt előadjak... Ennek ellenére ő pár dicsérő mondat kíséretében felolvasta Az idő rabjai című versemet, megemlítette a nevem és kötetemet, és kérte, hogy a bemutatásomnál álljak fel...
Nahát, ez igazán váratlan meglepetés és igazi megtiszteltetés volt. Ezek azok a pillanatok, amikor az ember úgy érzi, hogy nem ír hiába... egyszóval, húúúúú, maga az érzés nagyszerű volt!

S ha már verseskötet, hát vittem két olyan embernek ajándékba, akik még nem kaptak: a csupán a találkozóért oda-vissza 8-900 km-t utazó Zsuzsámnak, valamint Valinak, akivel mindkét munkahelyemen gyakorlatilag végig együtt dolgoztunk. Ő egyébként is annyi jót tett értem, hogy régóta szándékoztam megajándékozni, csak hát nem tudott erről az egész versírásról, könyvről... én nem reklámozom magam szinte soha, így féltem, hogy hogy érintené. Meg is lepődött rendesen, érdeklődött és meséltem a könyv készítésének körülményeit... Vali ittléte is meglepetés volt, nem tudtam, hogy itt lesz, de nagyon jó, hogy eljött! Sokat beszélgettünk, így legalább hallottam a volt munkahelyemről is.
Rengeteg fotót néztem végig, főleg a kollégák gyerekeiről, de főleg unokáiról. Van olyan kolléganőm, aki nem sokkal idősebb nálam, ellenben 5 unokát mondhat magukénak!:)
Beszéltem a munkanélküli helyzetemről is mindenkivel, aki érdeklődött. Na nem úgy, hogy én tolakodom, de ha valaki rákérdezett, nem titkoltam el a sz@r ügyet. Rengeteg kisvállalkozás vezetője gyűlik össze egy-egy ilyen találkozón, akik végül is mind a nagy "anyacégtől" származnak el. Sajnos, sehol nem virágos a helyzet. Vannak, akik felbomlottak, vannak, akik épp hogy csak elvannak még pár emberrel, stagnálnak... bővíteni semmiképpen sincs esze ágában sem senkinek a cégét.
Elég későn, már talán 8 óra is volt, mikor a vacsorához kezdtünk, mivel későn indult a megnyitóbeszéd. Eközben hordták ki a kaját, s voltak, akik már igen éhesek lévén már a beszéd alatt elkezdtek táplálkozni.:)
A menü: aszalt szilvával töltött rántott csirkemell, svédgombás sertéssült sajttal és sonkával, valamint rizs és hasábburgonya volt köretként. Amit még mindenki nagyon dicsért, az mindezek mellé egy nagyon finom káposztasaláta volt... Desszertként mennyei Lambada-szeletet kaptunk, valamint volt kávé, ásványvíz. Ja, és még az elején pogácsás tálak voltak kikészítve a terített asztalokra.

 

 

Talán meg sem kell említenem, hogy a kajám felét elcsomagoltam (fóliát kaptam hozzá a konyhán), mert a gombáshoz és a kolompériumhoz hozzá sem bírtam fogni. Sőt, Juliska nem eszik édességet és ideadta a sütijét -- úgyhogy másnap viszont komplettül megebédeltem otthon belőlük.
Aki plusz italt akart, az vásárolhatott a konyha büféjében -- a mi párfős csapatunknak is felkínált-szétosztott Erzsike (kinek részvétele egyébként szintén meglepetés volt számunkra) egy üveg vörösbort.
Kaptam Popikától egy kis dísztasakban meglepiket: egy halloween-tökös fekete cicát, egy fehér porceláncicát és egy kis katicabogarat; Gabitól pedig, akinek tavaly hoztam ajándék könyvet, egy bonbont.
Ja, és nehogy elfelejtődjön már, de egy, szintén anyanyomdánktól elszakadt kisnyomdavezető régi jó kolléga már második éve önköltségesen állít elő a találkozóinkra képes beszámolós újságot Debreceni nyomdászok találkozója (most 2013) címen -- ez az újság most is kiosztásra került. A benne lévő fotók a tavalyi találkozó képei -- a tavalyi újságé is az előző év fotói voltak (azon sajnos, nem voltam még). Így ebben most én is felfedeztem magam.

Este 10 órakor jöttünk el, de sokan még maradtak. Engem és Popikát Lacusunk hazarepített. Engem szinte szó szerint, mert gyakorlatilag légvonalban olyan közel lakom, hogy autóval 10 perc sem kellett hozzá -- míg buszokkal és/vagy gyalog valószínűleg 1 órát utazhattam volna az óránként közlekedő buszainkkal...
Nagyon feldobott ez az este, ez a program, az emberek, a régi jó kollégák, barátok, a sok meglepetés, a finom kaja, a versem felolvasása, a szivárvány, a telehold... egyszóval tényleg nagyszerű kikapcsolódás volt.
Késő este itthon még úgy fel voltam pörögve, hogy lazán feldolgoztam a fotókat, böngésztem az újságot, pörgött az agyam a sok hallott és átélt dolgon, közben még megcsináltam a netre az albumot, hogy feltehessem a Nyomdásztali 2013 eseményoldalra meg a picasás képtáramba... úgyhogy fél 3-kor voltam képes "megszűnni", azaz elrakni magam másnapra. Mit másnapra, aznapra.:)