2017. október 23., hétfő

Ünnepi szürkeség

Egész nap szakadt az eső! Kinézetre szürke, ólmos idő volt, egy lelket nem lehetett az utcákon látni, bent is olyan sötét volt, hogy villany kellett, ha az ember normálisan akart látni.

Anyám telefonált, majd úgy megszakadtunk, hogy vissza sem lehetett hívni. Szerencsére nem azonnal, úgyhogy a nagyját lebeszéltük.

Csináltam egy Maggi grízgombóclevest, ezt ettem két nap "ebédre".

Megnéztem a Nicsak, ki beszél most? 3. részét, aztán este a Több, mint testőrt, mert ezt is száz éve láttam már.
A közben lévő időkben neteztem, játszottam, olvastam, csevegőztem.

Este hozták Bencét - az ott töltött napok 80%-át tanulással töltötték, annyi volt feladva.
Annyira ragaszkodnak a hétvégekhez, de csak ennek felvállalásával tudja Szilvi odaadni a gyereket, így is ő péntek éjszaka és szombat délelőtt oldalakon keresztül írja összefelé, hogy miből hol és mennyi a házi. Nem bánják, csak mindenáron legyen náluk Bence. Inkább tanulnak végig. Teljes hátizsákkal mentek el szombaton. Csak az összeírás 4 db A5 papír volt, és Szilvinek több óra hosszája, mire mindent rendszerezett, előkészített; valamint már szombaton is csináltak meg belőle...
Eszméletlen ez az iskola, Szilvinek a hócipője is tele van velük... lehetne róla írni hosszan!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése