Hétfői 16. sugár

Kimostam egy géppel, kiteregetem.
Megnéztem az István által átküldött szombati Szultánát, melyet átküldtem Popikának is, immáron szokás szerint.
Készen lettem a Rímes kreatív mindkét kötetével, átküldtem Mikinek. Elég macerás az anyag, én alapokban rendbe tettem, de azért ő is biztos elücsörög majd rajta -- de ráér, nem sürgős egyáltalán.

Délután 17.50-kor mentem ki a buszhoz, a 22Y elment előttem, de eredetileg amúgy is a 45-ös volt a célom, nem akartam olyan korán kiérni, hétfő lévén biztos Dunát lehet majd rekeszteni.
Tehát 45-ös, gyaloglás, villamos, Klinikára 18.35 körül. A kisbolt ilyenkor már bezár, a mellette lévő, főleg zöldséges még 7-ig nyitva van. Ide bementem, vettem kétféle kandírozott gyümölcsöt (újabban szeretem az ilyet), aztán komótos gyaloglás a Radiológiára, pár perc múlva megérkeztem. Eléggé rezignáltan fáradt voltam, alapvetően a szokásos, előrelátható hétfői tumultustól rázott a hideg.
Mit ad Isten, Katám jött elém! Nagyon megörültem neki, ha ráér velem várakozni, így sokkal gyorsabban múlik az idő. Úgyhogy jó sokára került rám sor, majdnem 8 óra lett... de így könnyebb volt. Közben a tócóvölgyes házaspár, aki felajánlotta a hazavitelt, amennyiben úgy adódik (ha egymás után következünk, egyikünk megvárja a másikat), szintén jött, és mivel a hölgyet utánam hívták be a másik öltözőbe, így megvártam. Tehát megvolt a 16. sugár. Nem írtam róla, mert sokáig magam sem tudtam, hogy időnként azért hosszabb a szokásosnál egy-egy sugár, mert az elején CT is van. Az első 4 sugarat pl. úgy kaptam. Azután pedig nagyjából hetente volt egy CT-s sugár.
Mikor a hölgy (Jutka egyébként) is végzett, kimentünk az épületből, ahol Katával elbúcsúzkodtunk. A házaspárral ilyenkor végigbeszélgetjük az utat. Az otthoni buszmegállóig vittek, így tényleg nem vesztenek semmi időt szinte, és nekem is tényleg tök közel van. Nagyon köszöntem.

Otthon szokásos, annyi különbséggel, hogy már nem volt Survivor, amit visszanézhetnék.:)
Csak BK, de az is valami.:)
Mindig sok ismerőssel csetelgetek egyébként, és általában nem én vagyok, aki kezdeményez, mert nem akarnék zavarkodni -- de akik rám írnak, mindig igyekszem és szívesen válaszolok, időnként akár hosszú levelezéseket is folytatva.
Ez már megszokott, sok emberrel tartom nap mint nap a kapcsolatot.
Ma is éjfélekig nyúló csetelést folytattam egyik volt macskás ismerősömmel, aki párhavonta megkérdezi, hogy vagyok -- most inkább rövid bevezető után, melyet én zártam még rövidebbre:), ő érzett késztetést beszámolni élete fontos változásairól. Örültem, hogy ezt fontosnak érzi, és megtisztelt bizalmával.