Utolsó nap Pesten

Utolsó napra, azaz a hazajövetel napjára most nem terveztünk külsős programot, rövidet sem.
Elég sok minden volt még hátra.
E napon megint bőséges volt az ajándékozás, úgyhogy az összes ajándék lefotózgatásához ez a megfelelő alkalom. Aztán pedig meg kell próbálkozni lassacskán mindennek az elpakolásával. Nemcsak az ajándékok -- habár súlyeloszlás szempontjából nem mindegy, mibe mi kerül --, hanem a saját, szertepakolt cuccok begyűjtése is ésszerűleg besorolásra vár.
Csináltunk pár macskás képet is, de igazság szerint nem vittük túlzásba, egyrészt Amazonkának csúnya a szeme, másrészt Murcos vagy ugrált, vagy aludt.:) Ő az a típus, akit elég nehéz jókor kifogni fotózáshoz.

Volt egy nagyon aranyos gesztus: mivel Murcos most kapta meg oltási könyvét, kérdeztem Istvánt, hogy na, milyen nevet íratott be a cicának -- ő ugyanis anno Kobolnak (nem KobolD!) nevezte el. Ez nekem ugyan nem tetszett, egyrészt mert ez az emberek számára általában értelmetlen (én is elfelejtettem, mi is az tulképp), másrészt a KobolD ráillene ugyan, mert hasonlít egy koboldra, viszont az azért nem árt, ha valami c, sz hangok akadnak egy macskanévben, hogy lehessen esélyt adni rá, hogy esetleg hallgat is majd esetleg a nevére. A kobolra nem fog, az tuti... Nekem anno, mikor megláttam, azonnal a Murcos ugrott be, ez cicás is, és a trikolorsága miatt rá is illik (a forrni kezdő must, amikor még zavaros stb., azt szokták murcinak, murcosnak hívni), és szerintem ez a cica az összevissza színeivel meglehetősen murcos:))), s a név hangjaival sincs probléma. Odafigyel rá.
Mondanom sem kell, egy pár hónapig István nem nagyon hívta inkább sehogy, de aztán egyre inkább Murcos maradt a cica.:) Így tehát természetes lett, ugyanakkor mégis kedves gesztus, hogy az énáltalam adott nevet íratta az oltási könyvére.

Aztán be kell gyűjteni mindkettőnk fényképezőjéről az összes fotót; mint kiderült, ketten majdnem ezer fotót hoztunk össze ezennel is. Itt jön a pendrájvom, amire rákerül az István számítógépére feltöltött összes (tehát mindkettőnk) fotója, így pendrájvon viszem haza és majd otthon sokkal egyszerűbben töltöm fel, valamint szortírozom mappákba téma szerint az összest, meg hát szelektálom; s javítom, utókezelem, ami menthető és ráfér némi javítás.
Sajnos, Amazonka szemébe csak egyszer sikerült cseppenteni, talán tegnap, mert hogy odavoltunk, egyszerűen nem jutott eszünkbe. Pedig jó lett volna kezdetektől és rendszeresen. Mert kettőnknek is nehéz volt, de István hozzá se igen kezd egyedül. Francba, ez is jókor jutott eszünkbe.

Múlt héten ugyanis be lettek oltva István macskái. Amazon kapott szemcseppet, no, azt kellett volna igen aktívan csepegtetni. Én anno Haramiának, aki semmivel sem volt passzívabb vagy toleránsabb, mint Amazon, megcsináltam egyedül, mert egyszerűen muszáj volt. De nem tudom, István meg fogja-e...
Főleg, mert lejárt a 3 hét szabadsága, jövő héten már ő is dolgozik (bár addig is lenne még két nap...).
Számítógép szempontjából természetesen abszolút jól lemaradtam, egyedül a FB-ra és a gmailre néztem rá egy tízpercet naponként. De nem is baj, mert én csak az én gépemen vagyok otthon -- az Istvánén nem lelek semmit. Úgy valahogy lassúbb is. Meg halálra idegesít, hogy ha bármilyen lassan is, de görgetem a FB-s hírfolyamot, sűrűn megtorpan, aztán meg megugrik. Átugorva néhány posztot. Ez így nekem nem jó, ha már ott vagyok, szeretem, ha legalább ami időm van átnézésre, az át legyen nézve.
István leugrott kínai kajáért, én kértem ugyan másodikat, de leginkább most a kínai levesre voltam kihegyezve - hát, a második meg is maradt Istvánnak egy az egyben, így legalább a vacsorája is meg lett oldva. Sőt, még a levest sem bírtam megenni, de nem azért, mert nem ízlett. Szeretem a csípős, jó gazdag kínai levest. Szerencsére a maradék sem ment természetesen kárba!:))

No, és akkor pár kép a gazdag ajándékaimról:

     

Ez utóbbi könyvre régebben céloztam, hogy amennyiben ott laknék, én vennék egyet a bácsitól, aki ott árulja ezeket a Nyugatinál. István addig járt oda, míg rá nem talált.
Időközben már el is olvastam, nagyon érdekes volt annak ellenére, hogy sajnos, apukám régi emlékezései sokszor eszembe jutottak...

Még volt időnk azért pl. a Gru 2.-t megnézni, és mindent (fényképezős akksikat, telefonokat) feltölteni időközben; aztán elindultunk az állomásra. Most a cuccok nehézségére és fizikai állapotunkra való tekintettel trolival mentünk, nem gyalogoltunk. Láttam a Nyugati előtt áruló süteményes nénit! Már azért kicsit megbántam, hogy nem vettem tőle vagy kettőt, mert igazán belefért volna az időbe...
Egy szendvicset vettem állomáson belül (amire végül is nem került sor, mert tele volt a négyes, asztalos hely, meg nem is voltam igazán éhes, inkább rejtvényt fejtettem egész úton), aztán felmásztunk a vonatra, ahol érzékeny búcsút vettünk. Arra azért ügyeltünk, nehogy István fennmaradjon véletlenül...
Szép napok voltak, lesz miből töltekezni a következő hónapokban...