Pápaszobor, arénás sas, lakatfal

Először is a délelőtti készülődések alkalmával István mindig kiókumlálja, mikor nem figyelek rá, és legtöbbször egyszer csak előttem van egy ajándéktasakkal. Ez évek óta így megy nála.:)) Tiszta rutinja van benne, meg a meglepetésszerzésekben!
Úgyhogy ma -- hangsúlyozom, hogy többek közt! -- pl. megkaptam a tegnap vett oroszlányos tündért, amit most be is rakok (ezt már otthon fotóztam így le):

Hangsúlyoztam a "többek között"-et, mert pl. dvd-k és hajfesték minden áldott nap van!
De majd utolsó nap úgyis összefotózom az összes kapott ajándékot, amit 4 alkalommal kaptam meg...

A harmadik napon az István szerint olyan messzire lévő szobrot néztük meg, melyre azt mondta egyszer, hogy "de az olyan messze van, hogy az alatt el lehet Pestről Debrecenbe jutni". No, innen látszik, hogy fogalma sincs, hogy itt Debrecenben a pestihez képest milyen a közlekedés. 9 éve csodálom, hogy seperc alatt mekkora távolságot tehetők meg ott; ide szállsz, oda szállsz, röpködnek a metrók, 5-10 perceknél tovább egyéb járművekre sem kell várni -- na, ez az, ami itt ismeretlen, ahol van ugyan sok busz, de járatonként két busz megy óránként egy átlag napon; na jó, talán csúcsidőben, 1-2 órán át van néhány járat, mely óránként akár 3, sőt tanítási időszakban 1 óra alatt akár 4!!!!-szer is előfordulhat csúcsidőben!), de leginkább a legtöbbnél hétvégeken vagy nincs, vagy még ritkábban a kettőnél...
Tény és való, hogy egy trolival, egy relatíve sokállomásnyi metróúttal a Kökiig, majd egy Rákoshegyre menő 98-as busszal kerek 20 megállót megtéve 1 óra volt az út. Nos, Debrecenig azért majd' háromszor ennyit kellett vón' megtenni! Nekünk ez itt, Debrecenben nem idő vagy táv, akik a munkahelyükre naponta ennyit utaznak -- kétszer, mert oda-vissza.
Szóval kimentünk a XVII. kerületbe, ahol megnéztük Szent II. János Pál pápa igencsak élethű szobrát.

 

Régóta terveztük már, csak hát ugye, mindig van annyi minden más is, ami nem fér bele a pár napba.
Egy templomkertben van a szobor, lényegében itt áll meg a busz. Most nem volt nagyon sétálni való idő, cseperészésre hajlamos, szeles-felhős is inkább, kicsit még fáztunk is egy hosszú felsővel a rövidujjún. Körbefotóztuk mindenfelől, meg a templom környékét is, aztán már vártuk is a visszafelé jövő buszt. Közben megagitáltam Istvánt, hogy olyan aranyos az a tücsök a szemben lévő, olyan igazi, falusinak tűnő bóton, hogy fotózza má' le. Egyem a szívét, megtette minden további nélkül a kedvemért.:)

Visszafelé jó érzéssel töltött el bennünket, hogy ezt a látnivalót is sikerült megnézni, sőt végig olyan tájakat nézegethetünk a buszút alatt, ahol még soha nem jártunk.
Utána metró következett, ahol István javaslatára leszálltunk a Népligetnél, és megnéztük és szintén alaposan körbefotóztuk a borongós, hűvös időben Szőke Gábor Miklós szobrát a Groupama Arénánál, az óriás Sast.

 
Aztán jöttünk-mentünk a metrókkal, és leszálltunk a Deák térnél, ahonnan átsétáltunk az Erzsébet térre, s meg is találtuk az újraállított lakatfal-állványt. Tény, hogy sokkal-sokkal kevesebb lakattal sikerült visszaállítaniuk, ennek nem tudom, mi igazán az oka: akik vandálkodtak ezzel a lakatfallal, lelopkodták a lakatokat és elvitték vasgyűjtésre, vagy mi??? Sosem fogom ezek gondolkodását, lelkivilágát megérteni, ha addig élek, sem. Ha van valami, ami jó, pozitív, végül nagy nehezen sor kerül csóró országunkban arra, hogy valami PLUSZ dolog legyen, épüljön; akkor azt miért kell tönkretenni? Ugyanúgy nem vágom a hős nagy ultrák, különösen tömegesen qrvára erőscsávók hasonló ténykedéseit sem valahogy. Azokat minden más érdekli sokkal inkább, mint a sportszeretet; egy a lényeg: kitűnő alkalom a törésre-zúzásra-gyújtogatásra, rendőrök provokálására vagy akár privát autók felborogatására használják el maradék agysejtjeiket, szóval leginkább a csapatban való hősködésre-hőzöngésre-hőbörgésre, verekedésre, vandálkodásra, rombolásra, hősfiúskodásra van itt helyezve a hangsúly. A hatalomvágy, a félelemkeltés őrülete az, ami ezeket bevadítja. Na nyilván az ital mellett... de hogy a focihoz, sporthoz semmi köze nincs, az fix. Egyszerűen élnek-halnak a botrányért, balhékért, hatalmaskodásért, élvezik a többi ember rettegését.
Egyszóval az otthon már előkészített másik lakatunkat itt most felraktuk. Ez is cicás lett.:) Szóval lényegében itt már a második, összesen a gellérthegyivel együtt pedig már 3 lakatunk van.:)

A manőver közben eleredt az eső is, úgyhogy tartani kellett egy esernyőt, miközben a másik ügyködött. Kb. így zajlott a fotózás is.
Gondolkodtunk egy óriáskerekezésen is, de olyan búval bélelt idő volt és amúgy meg olyan rohadt drága a jegy (kettőnknek 4800 lett volna), hogy úgy gondoltuk, ezt a pénzt már akkor majd egy másik, napsütéses alkalommal szánjuk erre inkább. Nem tudom, a fényvédő üvegen keresztül, ami a fülkéket körbeveszi, mennyit lehetne amúgy fényképezni a városból, mert egészen biztosan csodás lenne maga a látvány... Mindenesetre inkább kivárunk egy esőtlen, napos időszakot (mint pl. tegnap lett volna), és ha lesz rávaló, akkor István leküzdi a tériszonyát. Ami talán zárt fülke esetén nem lesz olyan nehéz.
Ezek után még sétálgattunk kicsit, egy kis falfestés- és némi szoborfotózás -- elsétáltunk a Duna-parthoz is, mert István úgy emlékezett, hogy megint van valami óriásszobor, illetve pár hete legalábbis mintha lett volna... na, mondom, annak már úgyis vége; de azért elmásztunk megnézni, hogy nincs.:)

Innen a sok gyaloglás után újra metróra szálltunk, sikerült megint egy jó kis fáradtsági szintet elérni; de hátha használ a "kutyaharapást szőrivel" mondás, hiszen a tegnapi izomláz még bőven tombol.
A Westendben kajáltunk megint elég későn ebédidőhöz képest, de ez nálunk nem lényeg.
Vadas marhaszeletet ettem főtt tésztával, és az elmaradhatatlan jó hideg serital.
Szerencsére a jobb féltekém javuló tendenciát mutat, ma például gyógyszert sem kellett bevenni. Nem mondom, hogy a gyulladás nem fog még napokig tartani, vigyázni kell rá. Nem rágok azon az oldalon stb.

Utána előzetes tervek szerint megpróbáltunk a Nokia 5000-esemhez töltőt venni, ui. már legalább 1 éve kínlódásokkal tudom csak feltölteni, és ugye, az a családi telefon. Ha mondjuk, anyámmal beszélek egy sort, egy Istvánnal való beszélgetést már nem bír ki töltés nélkül. De nem mindegy, hogy csűröm-csavarom a töltő zsinórját, mert hol tölt, hol nem. Ha beszéd közben a bedugott töltő ellenére mégiscsak pittyeg, akkor tutira nem tölt... szóval ez azért fárasztó hosszabb távon.
Így a nyugati aluljáróban egy használt mobil- és -tartozékkereskedésben kaptunk is hozzá, kb. ennyit (1500) is saccoltam érte. Nem én fizettem, talán mondanom sem kell...
Vettünk nekem vacsorára talán 5 sült csirkeszárnyat (kétrészesek ezek), melyből majd jó késő este felét meg is ettem magában. Azt hiszem, ezen az estén még jégkrémet is ettem -- lényegében kérhettem volna a többi estén is, de nekem a napi egy fő kaja a lényeg, a többi hiánya már nem zavar.
Otthon este jött a Maradj talpon és a BK, majd később megnéztük a Paddingtont, angol-francia-kanadai aranyos családi vígjátékot.
Közben még mindig ki tudok akadni István étvágyán, mert jórészt a dupla vacsorákon, nasikon, fagyin, kávén kívül még képes éjjel fél 1-kor 2 Balaton szelettel tömni magát...:)) Pedig már igazán megszokhattam volna...