Gyógyszerezés, macskák, almok, magam lerendezése.
Aztán Szilviék elmentek 7.40-kor iskolába. 8.10 körül indultam én is, a buszainkban semmi megjegyezhető rendszer nem nagyon van, főleg, ha sok járatot kéne megjegyezni -- hétköznap, szombaton, vasárnap, tanszünetben és tanítási időben, ááááá... utálatos dolog.
Szóval felmálházva nekiindultam, és épp az iskola előtt haladtam, mikor jött Szilvi felém. Ő is úgy gondolta, hogy Bence leadása után talán találkozunk. Így is lett, s elkísért a Derék utcára a 30-as buszt várni. Volt még vagy 10 percünk. Ezalatt még ami eszünkbe jutott, azt megkonzultáltuk. Mégiscsak 4 napról van szó...
Majd jött a busz, búcsú, s a kezemben nyomorgatott buszjegyet lekezeltem, utána minden jóval megrakodva ácsorogtam a tele buszon az állomásig. Még jó, hogy nem hosszú annyira az út, de a hátamat máris éreztem...
Az állomáson vettem egy szendvicset és egy ásványvizet, majd ki is mentem a peronra.
Kb. 10 perc volt a menetidőig, de késett az IC 5 percet.
Asztalhoz szóló ablaki jegyem volt kérés nélkül. Ez jó, hogy tegnap du. még ilyet is tudtak önként adni, az asztalosnál csak az a bajom, hogy az tuti mindig tele van.
Szerencsére nem volt az ablaknál senki, aki miatt szélre kellett volna ülnöm a nagy, földön tartandó csomagommal, mivel ha már odaült bárki, utálok vitázni.
Útközben elvoltam a rejtvényfejtéssel, és az asztal körüli 4 helyből csak a szembeni 2 volt foglalt. Végig az ő életük zajlott perc szünet nélkül... Én nem tudnék vonaton ilyen nagy életet élni, akárhányan utaznánk is, az biztos...
István várt a Nyugatiban, ahol megbeszéltük, hogy szokás szerint célszerű mennünk a WestEndbe, még a cuccok ellenére is.
Az aluljáróban a metrólejáratnál lévő jegypénztárnál sorba állt, hogy ittlétemre nekem jegyeket vegyen, és iszonyú sokat tökölt az előtte lévő nő. Eléggé pokolba is kívántam ezalatt... nekem a cuccokra kellett vigyáznom, és óriási huzatban állam a sortól távolabb; balra már a metrólejáró, jobbra az aluljárók sorakoztak. Mi más lenne, mint óriási huzat? A ceremónia legalább negyedóráig tartott, és én napokig viseltem ennek következményeit... ugyanis az ilyen huzatra borzasztóan érzékeny a fogam-fülem-fejem úgy általában. Csak ezt akkor még nem tudtam...
Mivel nagyon viseltesnek találtam István sokéves farmerdzsekijét és nemrégiben panaszkodott, hogy mindkét cipőtalpa eltörött, ezeket vettünk elsősorban. Mivel estére kiállításmegnyitó volt tervezve, mondtam, hogy így már csak ne jöjjön...
Cipőt ő a Nyugati aluljáróban vett, melyet közösen néztünk ki, majd farmerdzseki helyett egy normális kinézetű, elegánsabb, cipzáras, kapucnis sötét felsőt vettünk a WestEndben. Igyekeztünk nem gagyit venni, de mégsem drágát. A hozott ajándékaimat is ki akartam egészíteni: fülembe jutott ui. az öve tönkremente, és hogy zokni is nagyon jó lenne, úgyhogy abban a hatalmas boltban (mintha C & A lenne), ahol a felsőt vette, ugyanott vettem neki egy 7 db-os (hét napjaival ellátott) fekete zoknisort, és a westendi "folyosós" árusítóhelyen pedig egy megfelelő övet. Megbeszéltük, hogy majd jól úgy tesz, mintha sosem látta volna ezeket...:)
Ezek után enni próbáltunk, mégpedig úgy, hogy kiválasztottam a kaját, és megpróbáltunk helyet keresni, ami nagynehezen összejött, s én oda a cuccokkal letelepedtem, István pedig 3 részletben eljárkált a kajáinkat-sörömet megvenni...
Ezután még kaptam egy kétgömbös fagyit is, mely nagyon finom volt, csak ezután kezdtem érezni a jobb féltekémet...
Utána hazafelé vettük az irányt. Szerencsére nem lett meleg, kint is elment a kardigán, hátizsák meg cuccolások ellenére. Mondjuk, István vitte a nagy szatyrot, lényegében szavam sem lehetett, bár így is alig bírtam felmászni a régi típusú bérház 2. emeletére...
A cicák szinte kitörő örömmel fogadtak -- Amazonka hanyatt vágta magát a konyhakövön, míg Murcos úgy tett, mint akinek mi sem természetesebb, hogy 9 hónap után megint itt vagyok.:))))
István már harmadik hete szabadságon van, úgyhogy most abban a megkönnyebbülésben van része, hogy múlt héten túlesett a cicák oltásain is...
Főzött egy kávét, aztán pedig ajándékoztunk.
A tőlem kapott ajándékok nincsenek lefotózva, a tőle kapott ajándékok pedig az utolsó napon, mivel ugye, ő naponta ajándékoz, én meg az első nap odaadok mindent.
Szóval lehet, nem jut minden eszembe, de én vittem neki egy kilós Omniát, 4 táblacsokit, egy dobozos-feliratos táblacsokit, egy maci-kulcstartót, egy nagyobb plüssmacit, egy macis dobozos csokis kekszet, egy keretes, négyzet alakú macis festményt (inkább repro), aztán egy kicsi, '72-es születésű eredeti akvarellt (még Nguyen ThanTung vietnami egyetemista srác festette mindannyiónknak, akikkel egy szobában dolgozott anno ott, a Vízműnél -- és nekem is van egy ugyanilyen bekeretezve a falon. Ez a példány az anyukámé volt, mivel nyilván ő is kapott; de múltkori találkozásunk egyikénél elém rakott egy dobozt egy csomó régi, több évtizedes irattal, holmival, hogy neki az nem kell, nézzem át, kell-e valami, mert kidobja. Naná, hogy kivettem ezt az akvarellt! Anyám szegény már nem nézi semmibe ezeket... pedig szerintem azonfelül, hogy emlék, érték is, mert nagyon-nagyon kiválóan festett az a srác...), s egyből úgy gondoltam, hogy mivel István roppant kultiválja a keleti dolgokat, ez pont nekivaló lesz, ha már anyámnak nem kell. Beleraktam keretbe, s már kész is volt egy ajándéknak való...
Aztán kapta a 7 pár zoknit, az övet, tusfürdőt, három darab, háromféle dezodort... most így hirtelen.
Szilvi is küldött neki két szatyor csokit, csipszek, édességek tömkelegét.
Meg hát, ha nagyon precíz akarok lenni, azokra az alkalmakra -- évforduló, születésnap --, melyekre most ajándékozunk, tőlem már 1-1 verset is kapott. Igaz, tudom, ez nem valami kézzel fogható, hasznos dolog, de azért mégiscsak neki szóló ajándék, amit már megkapott. Én sajnos, nem tudok egekre szóló óriási ajándékokat adni -- de ezt István nagyon is jól tudja és tisztában is van vele.
Mivel egyre erősebben fájt a fogam, és tulajdonképpen az a -- sajnos, gyerekkorom óta ismert -- fajta fogfájás, ami alatt nem tudni, 1 vagy 6 fogad fáj, alul vagy felül, csak a korona alatt, vagy úgy tűnt, utoljára tömött is fáj, kicsit később érintetlen első-alsó fogak is fájtak... áááá, ez borzasztó. Az még csak hagyján, de csak Algoflex volt nálam, amit nem akárhogy tudok ám lenyelni, és undorít az a kimondott Negró-szaga is. Ráadásul nem vagyok benne biztos, hogy nem vagyok-e rá allergiás, mert pl. a Sumetrolimra az vagyok. Kiütéses leszek már a második után. Ha valami közös hatóanyaguk van, akkor ez fennáll. Míg a Panadolnál ilyesmi soha nem jelentkezett...
Egyszóval István lement az utcasarkon lévő gyógyszertárba, hogy vegyen egy kis kiszerelésű Panadolt. Az tutira jó lesz, még ez is feladja a leckét lenyelésileg, de legalább nincs szaga.
Lényegében az ittlétem első három napját végigkísérte a fogfájás, a negyedik nap már nem kellett állandóan erre gondolnom, szóval jobb volt.
Nappal inkább nem vettem be gyógyszert, de éjjelre muszáj volt, ha aludni is akartam valamit. Igaz, hogy a gyulladásban lévő fogra nem sok hatással van a fájdalomcsillapító... Ezt mi, fogasok jól tudjuk! Mint ahogy a gyulladásban lévő fogra többnyire az injekció sem igazán hat húzás előtt. Nincs mese, ki kell várni, míg lemegy a gyulladás! A gyulladás lehúzásához csakis antibiotikum lenne gyors és hatásos, de hát az meg nincs és nem is lehet, csak receptre. Az meg sosincs. Úgyhogy az aloe verás spaymet és fogkrémemet kenésileg próbáltam használni helyi, ideiglenes érzéstelenítésre... Még éjszaka is ott volt a párnám fölött a fogkrém... és bizony használtam is óránként...
Mivel ez a bejegyzés így is elég hosszúra nyúlt, az esti programot külön bejegyzésbe írom.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése