De ebben a melegben, buszjegy, pénz, bérlet híján nem igazán szándékoztam sehova sem menni, nem beszélve arról, hogy ez a kéthetes szenvedés, az e heti munka ebben a hőségben igencsak kivette majd' minden erőmet.
Azért sokat gondoltam az ez alkalombeli, Szent Anna-templom előtti, gróf Csáky Imre nagyváradi püspök bronzszobrának avatására (ő kalocsai érsek, bíboros is volt, és Nándor püspökünk az emlékére Csáky Imre-díjat alapított, melyet most két ember kaphatott meg: egyikük épp a mi plébánosunk, András atya. Aki intenzív és hathatós irányítása, segítsége nélkül nem jött volna létre pl. többek között a mi templomunk itt a Tócósban...), valamint a szép szertartásokra, az esti előadásra (Legyetek jók, ha tudtok) a nagyerdei szabadtéri színpadon. (A képek az egyházmegyei internetes FB-oldalról vannak letöltve.)
* * *
Igaz, hogy a nagy, megszokott veres riasztásokat félvállról vesszük ezen az országrészen, mert már a nagy csörgés-csattogáson kívül max. 2 evőkanál eső esik le vagy egyáltalán semmi; de legalább tényleg hűlt a levegő.
Úgyhogy a szokásos ballagásom ma történt meg; szerencsémre így, hogy Dani tegnap este ment köszönteni és egyúttal elvitte az én göngyölegem jó részét; ami már nem fért nála, azt én is könnyen elvittem ma, az ajándékok mellett. Persze így is kétkezes cuccom volt természetesen.
Az úton nem igazán álltam le fotózni, bár voltak azért szép dolgok, ha újdonságok nem is -- csak nem volt elég ambícióm-energiám hozzá kivételesen.
Háromnegyed 1 körül értem anyámhoz, és már a kapu előtt határozott rántotthús-, sültkrumpli- és uborkasaláta-illat érződött...:)) Ez hihetetlen -- mivel a kaputól a házbejárat még odébb van, és ott is a 2. helyiség a konyha --, de így van.
Egyébként ahogy így dél körül indultam, megállapítottam, hogy elég sok háznál érzékeltem ugyanezt vagy hasonló illatot.:))
Odaérve az első 20 perc Molly leállításának próbálkozásával telt. Most a kánikula alatt ott volt nála, hogy ne a panelben szenvedjen már szegény állat. De Molly az annyira, de annyira bír örülni, ha megyünk (tegnap Daninál is majd kiszenvedett szegény az örömtől!), hogy ha nincsenek nálam örömtámadás-hárító kosarak és szatyrok, hát már semmi öltözetem nem lenne.
Előbb is kipakoltam a göngyöleget, majd felköszöntöttem anyámat.
Egy otthonkát vittem neki a nagykervásárból, valamint egy vödrös, egyliternyi omlós nápolyit (a Pennyben vette meg Szilvi, mégpedig úgy, hogy mivel kellett nekem is, vett egy citromosat meg egy csokisat. No én azokat fogtam, és mindkettőt szépen megfeleztem -- így nem olyan "unalmas" egyikünknek sem...:)).
Ezenkívül vittem még egy Amanda Quick-könyvet (na, pl. az ő könyveit roppant kedveli), némi körömvirágkenőcsöt egy origami hosszú szárú vörös rózsa kíséretében.
Aztán még én is forgattam a rántott csirkét meg a sült krumplit sülés közben, majd később ebédeltem. Olyan jól bír esni a frissen sütött rántott cucc... otthon már nem is tudom, mikor csináltam hasonlót.
Jót beszélgettünk, csendes nap volt, ma nem jött senki kivételesen.
Molly elég sokára "állapodott meg", és simán elkunyerálta a rántott csirkedarabok -- minek is nevezzem? -- "tartozékait", szándékos lehullóit. Anyám meg felbárdozta a csontokat, így jó napja volt (de már amúgy is... hiszen főtt tésztát volt hajlandó kajálni reggel, a tápjára rá se nézett). Otthon csak tápon tartják, a fene ott egye meg, lehet, hogy ez a rohadt nagy szabály, de azért látni kéne, mikor anyámnál eszi a szaftos főtt tésztát, a bundáskenyeret, vagy pl. egy felütött nyers tojástól olyan képet vág a kutya, mint mi a fagyievéskor.
Egyébként meg szerintem ráfér, mert nagyon is távoláll az elhízástól (simán tapintható a gerince); a másik meg az, hogy ha egyszer rásózza a gazdája anyámra, akkor törődjön bele a gondolatba, hogy a kutya nem felejti el, hogy itt nőtt fel évekig, és bármikor idejön, nem a tápot fogja zabálni elsősorban. Szerintem eleget "koplal" otthon... na de én nem szakértek, nem vagyok kutyás, és nem is lennék jó kutyás, pont azért, mert ez a véleményem.
A kertet is végigjártam párszor, szegény anyámnak jó nagy a vízszámlája, már most is azon gondolkozott, hogy lehet-e még itt is esetleg eső, vagy locsoljon megint... Hiába, az alföldig ritkán jutnak el ezek az állandóan kommentált ilyen-olyan nagy esők és viharok...
Most csak 5-6 szem ehető málnát találtam, a többi sajnos, ezennel leégett. A faepernek is -- szinte hihetetlen, de -- vége. Nem kell óránként udvart seperni!
Molly megértette, hogy ő nem jöhet ki a kertbe, bár nagyon szűkölt, sírt utánam -- de hiába, a szomszéd cica gyakran tanyázik a kertünkben, úgyhogy először is lemeóztam, hogy tiszta-e a terep.
Elég nehéz biztosra megmondani a sok bokor, a málnás, egyéb burjánzó növényzet miatt, hogy cicátlan-e a kert, de igyekeztem jól meresztgetni a szemem, utána visszamentem Mollynak kinyitni a kertkaput...
No, az nekilódult, és szinte vigyorogva csapott olyan és annyi körvágtát a kertben, hogy a jobb szomszédi, kis területre zárt rotik nem győzték, szegények, irigykedve ugatni. (Mondjuk, mi nem rohangálunk soha így a kertben, de bennünket is ugatnak. Hiába, kevés nekik az, hogy arra a kis területre vannak zárva állandóra. Soha egy sétáltatás, futtatás, szabadság azoknak a kutyáknak!) Vagy negyedórás rohangálás után, amíg én fotózgattam, magától feljött velem a kertből, s én visszazártam a kertajtót.
Az utcai zinniákat is istápolja anyám, de mindig kesergi, hogy a feléhez neki a valamilyen felásás után építési törmelékföldet hordtak, és csoda, hogy egyáltalán megvannak benne a növények valahogy...
Este 7-re cammogtam haza, nem kapkodtam el a dolgot. Anyám odapakolta a maradékot is.
Érdekes módon úgy tűnt, hazafelé melegebb van, mint amikor jöttem ide, pedig az délben volt!
Na mindegy, csak már kezdtem elkeseredni, hogy ennyi lett volna a lehűlés?
Egyébként Szilvi így legalább egész idáig tudott gépezni, mert Bencét is most hozták haza Cicáék...
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése