2015. július 22., szerda

Kölkök ajándékozásai

Szilvi Bencével felköszöntött nevemnek a napján.
Aki olvas már régebb óta és ismeri a helyzetünket, az nem lepődik meg akkor sem, ha csak egy csomag befőttes gumit tudunk ajándékozni magunk között. Eddig hálisten, mindent sikerült úgy-ahogy, a magunk szűkös módján megünnepelni, ez oda-vissza így működik.
A kölkök is olyan dolgokat vesznek illetve szállnak bele, amelyek, tudják, amúgy is kellenek, meg kéne azokat venni.
Így Szilviéktől kaptam egy összecsukható, kosárnyi méretű könnyű, hűtőtáskának is alkalmazható "hordozót" (anyámhoz jó lesz kajaszállításra pl.), műanyag nagyobb tálcatányért, könyvet, csokit (mely ment is a hűtőbe, mert kissé hullámos lett időközben...)


Dani meg, mivel még néha saját számára sem megfelelő az a ruhanemű, amit tud venni, így az enyémbe pláne nem szól bele, így ideadja az árát. Nálunk ez nem ütközik illemszabályba egyáltalán. Sőt. Én is így szoktam nekik adni -- ők tudják a legjobban, mi kell nekik; a Bencusnak szánt ajándékravalót meg az anyja tudja lehető legjobban lerendezni. Ennyi.
Úgyhogy Danitól megkaptam ezek árát, amit az oskolai nagykervásáron vettem magamnak. Nyári gatya és két jó nagy póló (csak itt félbe vannak hajtva).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése