Temetőben járék

Pénteken, 31-én volt apám halálának 32. évfordulója.
Ha nem is mindig pont a napján megyek ki, de minden nyáron kimegyek ilyenkor a temetőbe. Lévén, hogy apám anyja szintén nyáron, július 22-én született és augusztus 21-én halt meg, hát a nyáron mindenképp esedékes a látogatásuk.
Nem beszéltem meg, mert még anyám le talál beszélni; nem határoztam el előre, csak tudtam, hogy ha az idő megengedi, akkor kelés után készülődöm és megyek. Megint nagy, hosszadalmas, beálló hőségről beszélnek mindenhol, hát úgy gondoltam, hogy jobb megelőzni, mert aztán, ha beáll a 38+ fok, nem fogok tudni menni.
Relatíve kellemes idő volt indulásomkor, pedig már benne jártunk jól a délelőttben, de ma még bírható lesz.
Azért az érezhető volt egész nap, hogy ahol nincs árnyék és nem fúj a szél, máris szét lehet égni. Nagyon erős az UV-sugárzás, azt is tudjuk. Én nem vagyok fehérbőrű -- bár most 2 éve már nem szolizok (tenném, de nincs miből) --, de így is érzem, hogy napra érve szinte fáj a napsütés.
Összeszedtem a szükséges kellékeket, szerszámokat, kést, papírt, levágtam két flakont esetleges vázáknak, aztán gyorsan elkészültem.
Persze a busz előtt bementem a boltba, ahol a bérletes nénitől jobb híján jegyeket vettem, hiszen nyugdíjas bérletem, úgy látszik, még hónapokig vagy soha nem lesz.
Találomra mentem ki a buszhoz, hálisten, jött is 10 perc elteltével.
A légkondis buszok Debrecenben micsoda találmánynak számítottak, még emlékszem; büszkék is voltunk mi, debreceniek. Csakhogy most úgy látszik (meg olvastam is már róla), hogy kitalálták, hogy takarékoskodni kell, így nem kapcsolják be a légkondit. A buszok viszont ahhoz megfelelően készültek, tehát nem lehet ablakot nyitni. Ergo dögöljünk meg! Anno egy ilyenen ájultam el.
Na mindegy, lényeg, hogy ez jó hosszú út a temetőig, de már alig vártam, hogy leszálljak, több nagyságrenddel hűvösebb van kint, mint a buszban.
A virágárusokat végignézve végül láttam, hogy hát igen, itt is kissé felmentek az árak. A fenyővel díszített hármas csokrok már 500-ba kerülnek... három ilyet vettem, meg két szál elágazóan fürtös fejű fehér krizantémot natúr, díszítés nélkül -- fizettem 2000-et.
Apukám sírjánál töltöttem a legtöbb időt. Hát mi tagadás, volt már ennél jobb állapotban is. Igen meglátszik, hogy anyám nem tud már kijárni. Ki tudna ő menni rendbetenni, ha mondjuk, öcsém kivinné és ott sírtól sírig elszállítaná, öcsém meg segítene a sokszori jövés-menésben kuka, kút és a sírok között ... de hát anyám nem mer szólni, nehogy öcsém ideges legyen, nagyon hamar felkapja a vizet. Amúgy is, öcsém úgysem szokott semmi ilyesmit, ígéretet vagy bármit időben tenni vagy elkapkodni... magától meg eszébe nem jut.
Úgyhogy így aztán már két éve én tartom rendben a magam mezei módján.

A síron elég sok gaz, száraz akármi, oda nem illő ráhullott dolgok voltak, úgyhogy azokat kitéptem, kikapáltam, legereblyéltem. A sír végi betonvég mögött a "sose tudom megjegyezni, milyen növényből" az elsárgult leveleket szoktuk kihuzigálni, hát most is azt tettem. Jó ideig, és alig volt látszata...
Közben találkoztam egy drapp színű, elég nagy sáskával. Alig vettem észre, és kicsit meg is ijedtem, mikor gazként húzgáltam volna kifele több más sárgával, és láttam, hogy mozog... Jézusmária... de aztán azonnal a megörökítés járt az agyamban: fénykép, fénykép! Csináltam jópárat, és vagy három sikerült is. Na, mondok: már megérte.
Amúgy egy csomószor járkáltam a szemeteshez, miután egy relatíve legközelebbi kukát odahúztam a sír közelébe az útszélre. Először is a vázákban lévő bebarnult, felismerhetetlen gócoktól kell ilyenkor valahogy megszabadulni, majd a pitliket kimosni.
Kimosás közben jött rám egy újabb ijedelem, mert igaz, hogy sok helyen sok csiga -- kisebbek, nagyobbak -- mászkálnak, nincs is nekem velük bajom, míg házuk van... De a kútnál, amikor nagy nyugodtan mosogatok benne a vizében vagy három pitlit, hát majd' hozzáértem a kút falán egy iromba színű, jól megtermett pucér csigához. Hát majd a frász tört ki! De ide kellett járnom még jónéhányszor!
Szerencsére a bokrokban évek óta megvan az a 2-3 db ötliteres mosószeres füles flakon, ami nagyon jó öntözési célokra. Így azokkal fordultam vagy háromszor, és a sír kitisztítása után jó alaposan megöntöztem a sír földjét, hiszen maradtak benne zöld növények. És hát nyilván elhelyeztem középen a három szál gerberát fenyődíszítéssel. Jelenleg ennyit tudtam tenni -- egyáltalán nem értek a kertészethez, milyen tartós, igénytelen, szapora növénnyel kellene beültetni, amivel aztán nem lenne gond! Pedig látom más sírokon, hogy milyen ügyesen meg vannak oldva ezek a dolgok -- többek között a borostyánt is jó ötletnek tartom, végre egy növénynek eszembe jut a neve. De fogalmam sincs, hogy kell ezt szaporítani, meg egyáltalán, honnan szedni. Hülye vagyok, na: magról vagy ültetve...? Mert szerintem valami ilyesmi lenne a legjobb. Aki nem tud feszt temetőbe járni, annak nem megoldás ez a fajta dolog, amit anyám 30 évig csinált: mindig beültette, akár többször is évente. De ő értett hozzá és tudta is csinálni.

Ezután átmentem nagyanyámhoz -- mindig hálát adok, hogy az ő sírja már, hála a nagyon jó istennek, nem nyitott. Mert csak úgy 6-8 éve nem nyitott -- '71 óta! --, Jolika néném jóvoltából (ő is menye volt nagyanyámnak, mint anyám, és anyám megcsináltatta a sírkő ferdeségét, valamint a betűket festtette újra, Joli néném meg befedette...), ott is ugyanezek a gondok lennének, pluszban fölötte az óriási fenyő és a rengeteg lehullott fenyőtű rajta a síron. Az a kis rombusz kivágás a műkő fedélen teljesen elegendő. Három váza belefér, plusz elő szokott jönni magától egy rózsaszínű krizantémbokor őszre. Kíváncsi leszek, lesz-e most is...? Mert elég sok szárazat szedtem ki onnan reszketve, hogy mibe akadok bele -- de ami zöld volt és szemmel láthatólag nem okvetlen gaz, azt meghagytam. Oda is hordtam némi vizet, majd szintén kimostam a három leszúrható vázát a jó kis pucér csigás kútnál...
Itt viszont úgy volt gazdaságos, hogy szétbontottam a hármas csokrétát. Egyik váza sem volt olyan nagy ugyanis, hogy beleférjen a nem túl kicsi csokor, s ha a másik kettőben nincs semmi, megvan az esély, hogy megcsapják az üres vázákat. (Mondjuk, ez most apámnál is fennáll... megcsapható vagy 4-5 váza...)
Szóval mindhárom vázába tettem fenyőágakat háttérnek, és eléjük az 1-1 szál gerberát.
Utána lesepertem a falatnyi seprűutánzatommal az egész sírt a fenyőtűktől, és késznek nyilvánítottam.:)

No, ezután keresztanyám felé menet útba ejtettem volt barátnőmet, Jucikát, ahol ebben a melegben a két oldalsó vázában most kivételesen nem voltak frissek a kókadt, hervadt kardvirágok -- nyilván 2 nap alatt is elhervadnak ebben a melegben. De csak az egyikből  szedtem ki a hervadtat, cseréltem ki a vizét, és tettem bele az én egy szál fehér, fürtös krizantémomat; majd itt is lesepregettem a sírt. Mivel most kivételesen nem kellett a flakon a kővel (mert útközben ám kőről mint nehezékekről is gondoskodnom kell!), és mivel 2 év óta MINDEN alkalommal eldobják a virágomnak vitt flakont a nehezékkel, ezért most a szemben lévő, kevesebbet látogatott sír mögé rejtettem, hogy ne cipeljem tovább kövestül magammal... Kíváncsi leszek, legközelebb ott lesz-e...

Keresztanyám sírja is igen sok kívánnivalót hagy maga után.
Annyira sajnálom, mert annyira ráférne egy bármilyen olcsó, egyszerű kis urnasírkő megcsináltatása! De miből? Egyébként főleg amiatt "rívok", mert azok a keresztbe helyezett keretdeszkák elkorhadtak. Múltkor még csak a kiálló sarkokból volt vagy 2 letörve, meg kicsit ferdén állt az egyik oldala és eleje. Most már mind ferdén áll, és fel se lehet egyenesre állítani, valamint nemcsak a sarkok vannak letörve, hanem a keretlécek közepüknél is széttörtek... Próbálgattam én, de mint halottnak a csók...
Amúgy meg a vázák nem is látszottak a bebarnult felismerhetetlen előző virágoktól, mert mellkasig felnőttek az ültetett, szintén majd rózsaszín virágú krizantémok, amelyeket még anyám ültetett nagyanyámhoz is, Csöpikéhez is stb. Különben más a föld -- itt, keresztanyámnál homok, míg a többi sírnál fekete föld. Valószínűleg emiatt van ez a növési különbség.
Míg Csöpikénél, akihez szerintem jó, ha évente egyszer jár valaki, egyöntetű, sűrű, alacsony krizantémok borítják az egész sírt; egyelőre nyilván zölden. De nincs semmi gond, relatíve nem néz ki elhanyagoltnak a sír. És keresztanyámnál ugyanez? Mellkasig ér, ami tök felesleges, pláne egy urnasírnál! Tavaly is már összekötöttük, előtte meg valaki előttünk, mert széthajlott mindenfele. Hát most fogtam a metszőollót, és kíméletlenül lenyestem az egészet úgy térdig. Utána lerendeztem a két vázát, ott az egyik nagyobb, a másik kisebb. A nagyobba belefért a hármas csokor. De már meg olyan elárvultnak nézett ki a másik kis leszúrt váza, hogy amit Zolinak szántam, a Jucikáéhoz hasonló fehér hosszú szárú fürtös krizantémot, hát félig levágtam a szárát és csak beleraktam! Egyszerűen nem hagyhattam úgy. Elvégre hát ők a rokonaink. Sokat töprengtem is, hogy most menjek ki újra venni egy szál virágot és utána vissza Zolihoz -- ő van egyedül egyébként a másik oldalon --, vagy most az egyszer hagyjam ki őt?
Aztán jobb ötletem támadt. Ott, ahol látszik, hogy nagyon gondosan és gyakran ápolják, gondozzák, öntözik a sírt és rengeteg virág van, fel sem fog tűnni, ha elhozok egyet. Állítólag virágot lopni nem bűn. Én akkor sem szoktam -- annak ellenére, hogy tőlünk, illetve a mi sírjainkról mindent loptak már; virágokat, kiskoszorút, vázákról nem is beszélve!!
Sose csórnék olyan sírokról, ahol 1-2 csokornyi virág van, vagy megbontanék valamiféle rendet, párhuzamot! Meg eddig semmilyenről, soha. De most...

Hát, így is tettem. Ahogy gyalogoltam kifelé, éber voltam. Megláttam egy frissen jól megöntözött, tökéletesen bevirágozott sírt, hatalmas vázában vagy 20 szál, egészen friss kardvirággal. Isten bocsássa meg: körbenéztem, és kiemeltem egyet... meg sem látszott a hiánya...
Úgyhogy csak átmentem a túloldalra...

Már odafelé előkészítettem a flakont (mert ott is mindig likvidálják a kővel nehezített flakonomat), bele a követ, és megtöltöttem vízzel. A sírnál csak fel kellett állítani... De szerintem a jóisten fanyar büntetése volt, hogy kapásból felborult a hirtelen munka jóvoltából felállított "váza"... Végigborult a víz az amúgy fedett síron. Mondjuk, rá is fért egy kis lemosás...

Úgyhogy végigsepregettem a vízzel, nem lett rosszabb tőle... viszont újra vizet kellett hoznom.:))) Vigyorogtam is, mert valahogy biztosra éreztem, hogy ez a csórásért a büntetésem... Nehogy már olyan egyszerű legyen. Másodjára már nem borultunk fel.

Közben elosontam kicsit távolabb a sorban, mert soha nem láttam ilyen virágú fát, mint amit itt láttam... és közben egy elég hosszadalmas temetési menet is vonult a közeli úton, élükön Zoltán atyával, akit jól ismertem: Daninak ő volt a második lelkiatyja (még a kápolnánkba jártunk, nem volt templomunk, és Dani hittanára is volt egyben -- nagyon kedveltük ezt az atyát is). Na, addig elbóklásztam a temetőben ezek után összevissza, és érdekes, valamint híresebb emberek sírjait fotóztam.

* * *

Ez utóbbi fotón annak az apának és fiának síremléke látható, akik nevéhez a fentebbi fotón megörökített kis ökumenikus kápolna építése fűződik.