2018. november 1., csütörtök

Temetőben

Eszmélés után az otthoni teendőkkel egyidőben már pakolgattam is összefelé a mai napra.
Szerencsére Szilvi sem aludt sokáig.
Az évek során összejött az embernek némi rutinja, így nem sokat kellett gondolkodni, hordtam a cuccokat a legmegfelelőbb nagy és vállon vihető táskába.
Dani feladata volt, hogy még délelőtt elmenjen anyámhoz, aki ma kora reggel összeszedett annyi rózsaszín krizantémot, amennyit fellelt a ház körül; kicsi, elég vékonyka csokrokba kötötte -- 8 db lett --, ezt kellett Daninak elhoznia.
Csináltam két szendvicset (egyet Daninak), és megerőltettem magamat: egy kis flakonban teát is vittem, hogy a gyerekek nehogy szóvá tegyék, hogy én soha sehova nem viszek vizet ilyen helyi programokra. Szilvi maguknak készített ilyeneket.
Elrakodtam a kerti eszközöket, kis- és miniseprűt, metszőollót, lapátot, kést, szemeteszsákot, hozzám került két db négyes közepes mécses, örvendezve vettem elő a múltkor feleslegesen levágott, ám kimaradt flakonokat -- most pont ennyi kellett.
Elpakoltam feltöltve a fényképezőt, telefonokat. Plusz legfontosabb a bérlet, pénztárca.
Dani megjött anyámtól a virággal. Cseréltünk: nehezebb dolgokat átpakoltunk hozzá, én pedig átvettem a virágokat. Utána hazament, hogy majd szóljak, ha indulunk, s akkor ő is indul, mert egyébként biciklivel akar jönni a temetőbe.
Nekem annyi dolgom volt már csak, hogy kivárjam, míg Szilviék elkészülnek. Ez soha nem lebecsülendő, mert órákig készülnek. Negyed 1 körül tudtunk elindulni.
Csodálatos idő volt! Tulajdonképpen emlékeztem ilyen időre Mindenszentekkor, amikor rövid ujjúban voltam a temetőben. Most is ilyen volt! Vittem egy vékony pulcsit a derekamra kötve, de egész nap nem volt rá szükség. Csodás napsütés volt, és 20 fok legalább!
A 22-eshez mentünk ki, nem is értem, az eddigi években miért ragaszkodtunk a 24-eshez. Mindkettő sűrítve megy ilyenkor és mindkettő a temetőbe (más útvonalakon), csak épp a 22-es megállója sokkal közelebb van. Szóltam Daninak, hogy a megállóban vagyunk. A busz hamar jött, és gondolom, a déli időpont miatt is, de nagy örömünkre alig voltak benne, ráadásul csuklós busz volt!
Úgyhogy betanyáztunk egy négyes ülésbe, és igen vidáman, jól elvoltunk. Később azért apránként szaporodott a létszám, de nem volt vészes.




A temetőhöz közel már ismerős volt az ilyenkor megszokott szituáció: tömeg, rendőri irányítás, útlezárások stb. Amikor leszálltunk, tömeg a virágos standoknál is.
Három helyről vettem meg a virágokat. 6 szál közepesen nagyfejű krizantém (nagyobbat akartam volna, de épp nem volt kapható!), aztán pedig 9 szál, többfelé ágazó, egy szálon sokvirágos vékony szirmú krizantém, valamint két tömött csokor apró krizantém alkotta a repertoárt.
Ezután megálltunk a temetőbejárattól nem messze, és vártuk Danit.
Miután megérkezett, vettük is az irányt a sírokhoz. A virághalmazzal fotózkodtunk egy kicsinyég.





Apámnál, a legmunkaigényesebb sírunknál nagy meglepetésünkre most kivételesen szinte semmi gaz nem volt! Évek óta nem volt ilyen. Nyilvánvalóan ez annak köszönhető, hogy szeptemberben voltunk Szilvivel, és akkor ezek szerint nagyon jól sikerült a kigazolás. Elvégeztük a sepregetést, leszedtük a sírról is a gazt és a száraz ezt-azt, több menetben hordtunk Danival vizet. Erre a célra kölcsön szoktam venni más síroknál rejtett 4 literes flakonokat -- mikor végzünk, mindig szépen visszaviszem azokat.









A fejnél a vázákban már volt három nagyobb fejű krizantém, sógornőm nyomai. Kicseréltem a vizeket, és megtöltöttem az ideszánt virágokkal is, elrendeztem az összeset. Az egyik vásárolt csokrot kettévettem, hogy a sír közepén álló vázába is jusson, valamint anyám két kis csokrát is elhelyeztem. Dani a szemetet szedte össze egy zsákba, Szilvi Bencével pedig a sepregetés után a mécseseket intézték. Bence roppant fontos dolga mindenütt a "tűzgyújtás"...
Vagy két nagy flakon vizet a végén szétlocsoltunk a sír felületén.
Ezután nagyanyámhoz mentünk át az út szemközti oldalára.
















A vázákat kiürítettem, kimostam, tiszta vizeket vittem bennük és elhelyeztem a virágokat, ugyanannyit, amennyit apámnál. Csak itt más nem hozott virágot, ide már csak mi járunk...
Közben a gyerekek sepregettek, szemetet hordtak és a mécseseket rendezték.
Keresztanyánkhoz menet szokásosan útba ejtettük barátnőmet, ahol lesepertem a sírt, egy flakonba vizet vittem, amelybe Bence gyűjtött kavicsokat nehezékként. A hevenyészett vázába beleraktam egy többvirágú zöld krizantémot és gyújtottunk egy mécsest.



Anyám barátnőjénél a sír annyira rendben van, hogy itt csak egy mécsest szoktunk gyújtani.








Nagynéném urnasírjánál a két vázából kitettük a szemetesbe a szeptemberi hervadmányokat, Dani kimosta a vázákat és tiszta vizet hozott. Mindkettőbe tettem egy-egy nagyfejűt és egy-egy többvirágút; nagyon szép lett. Közben Szilvi sepregetett, Dani elhordta a szemetet, Bence tüzeskedett négy mécsessel.


Itt véget is ért a fele út, innen ki szoktunk sétálni a krematórium oldalához, mert kizárólag onnan a következő úton tudunk eltalálni Ervinhez. Viszont ha már a krematórium környékén vagyunk, elfoglaltunk egy padot, hogy mindenki megehesse a szendvicsét és igyon. Ezt állva és menés közben, egy csomó cuccal elég nehéz lenne elintézni.


Ezek után szigorúan a következő úton újra lementünk, és szerencsére meg is találtuk Ervin sírját, most egyáltalán nem kellett keresni. Bencus közben keresett köveket nehezéknek, én pedig elmentem vízért egy flakonommal. Lesepertük a sírt, vízbe raktam egy többvirágú krizantémot, fotózgattunk (egyébként természetesen mindenütt!), majd visszamentünk a krematóriumhoz. Ezennel ezzel a temetőféllel végeztünk.


A másik oldalon hamar odaértünk Zolihoz, útközben már rutinnal elő a flakon Bencus köveivel, és már eleve vízzel mentem a sírhoz. Ezt a sírt csak én szoktam rendezni, mert kicsivel odébb van egy, amúgy nem ismert rokon, apai nagyapám testvérének sírja, aki egy évvel a születésem előtt meghalt... de azért őt is meg szoktuk látogatni, ha már itt vagyunk. Őket senki nem látogatja...
Zoli sírját lesepregettem, az ő urnahelye emlékkövénél elhelyeztem a flakont a többvirágú krizantémmal, gyújtottam mécsest, s már készen is volt.


Közben Szilviék mindketten seperték a rokonunk sírját, itt halomnyi száraz levél szokott állni.
Ezenkívül gyújtottak két mécsest. Én ezalatt a fákat fotóztam.


Innen hosszú séta következett, a fal mellett végiggyalogolni az 1. kapuig. Ott van ugyanis az apai nagyapámék családi sírboltja, ahova szintén nem jár már senki. Gyakorlatilag már én sem ismertem közülük senkit, annak ellenére, hogy nagyapám 8 éves koromig élt... és soha nem volt kíváncsi ránk. És hát sejthető, hogy nem volt a családi szeretet mintaképe... Nem váltak el nagyanyámmal, mert az akkor még szégyen volt. De kb. az én születésemtől abszolút külön éltek halálukig.
A Jolán nénit láttam -- kis pici, fekete öregasszony -- egyetlenegyszer, amikor a nagyanyám meghalt, 14 éves koromban. Meghallotta az esemény hírét és eljött hozzánk, én voltam egyedül itthon... jelezte, hogy mondjam meg a szüleimnek, hogy nagyanyámat nyugodtan temettethetik ide a sírboltba...
Én nem tudtam sokat erről a családi mizériáról akkoriban még, de amikor átadtam Jolán néni üzenetét, hallottam, hogy apám felháborodik, hogy "na, azt nem! Hogy még a sírjában se legyen nyugta az anyámnak...!"
Itt is óriási mennyiségű avar szokta borítani a sírt...


Itt most tulajdonképpen mindannyian sepregettünk-lapátoltunk... és pakoltuk a szemeteszsákokba a rengeteg szemetet és levelet. Dani pedig elhordta. Bencus az ideszánt mécsesekkel tüzeskedett a sírbolt tetején, én pedig az itt lévő 5 db borzalmasan elhasznált flakont, tele félig sárral nem voltam képes, de hajlandó sem kimosni, mert már nem lehetett volna... kidobtam a szemeteszsákba. Viszont emiatt elmentem járkálni egy kicsit a környékre. Sok helyen, bokrokban, sírok mögött stb. vannak tartalékolt vagy nem használt, félretett hasonló flakonok, a likvidáltakhoz képest gyakorlatilag újszerűen, csupán enyhén koszos állapotban.
Hármat találtam, és úgy gondoltam, elég lesz. Megtöltöttem ezeket a kútnál, és az anyám maradék 4 csokrát kikötöttem és háromfelé osztottam a flakonokba. Tök jól néztek ki.


A mécsesekkel együtt, valamint a sír mellett lévő kőpad alatt talált angyalos -- megmosott és "beüzemelt" -- mécsestartóval együtt szerintem a tőlünk telhető legmutatósabbá tettük a sírt. Egy olyan sírt, amit már évek óta belepett volna az enyészet, hiszen soha senki nem jár erre, ide.
A legvégén itt, ezen a részen megkerestük Szilvi volt osztálytársának a sírját, ahol Szilvi egy mécsest helyezett el. (Annyira odavagyok a zöld virágokért, és az Ödön tökéletes sírján mindig látunk olyat!)


Örülhettünk, mert még nem is sötétedett be, csak kezdett szürkülni, és még alig múlt 4 óra!
Viszont itt jöttünk rá, hogy Dani a biciklijét a főkapunál zárta le! Ez nem jutott most kivételesen eszünkbe! Úgyhogy szegénynek vissza kellett gyalogolnia egy teljes buszmegállónyit odáig, tehát itt kellett elbúcsúznunk. Az, hogy nekünk nem jutott eszünkbe, amikor átjöttünk és gyalogoltunk egy csomót a temetőnek ebbe a felébe, az egy dolog. De hogy Daninak sem...??
No mindegy, tény, hogy elfáradtunk ám rendesen!
Bence jól bírta, tényleg nem volt vele a világon semmi baj.
A buszra relatíve elég sokat vártunk, és hát biztosan már a főkapunál megtelt, pedig szerencsére csuklós volt. Vagy 4 megállóig álltunk, aztán végre le tudtunk csapni egy kettes helyre, ahova én meg Bence leültünk. Pár megálló után Szilvi is le tudott mögénk ülni.
Mindig olyan "jól végzett munka" érzésével utazunk hazafelé temetőzés után, tényleg.
Hazaérkezve még volt egy kis difi, ugyanis hiába volt jelezve, a sofőr nem nyitotta ki a középső ajtót. Mire felfogtuk, hogy tényleg nem fogja kinyitni, már nem volt idő előre szaladni... Úgyhogy nem kicsit bosszankodva egy megállóval később sikerült csak az akció!
De úgy mentünk a tereken átlósan és keresztben, hogy szerintünk nem sokkal volt hosszabb a táv, mintha végig kellett volna menni a sétányon.
Jó volt végül is az egész!
Otthon elpakolás, evés, Survivor. Fényképletöltés, -feldolgozás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése