Marci-akció

Reggel keltem, ahogy Szilviék elmentek az iskolába, és folyamatosan készülődtem. Nem sokat leszek ma itthon.

Összeszedtem a szelektált gyűjtőhelyre való cuccokat, összepakoltam, levittem. Megszabadulva ezektől, vettem fel pénzt az automatából, köszönhetően Istvánom utalásának.
Elmentem a Sparba, vettem anyám macskáinak egy ötkilós almot, ezt innen még valahogy hazabírom egyéb szükséges vásároltakkal együtt.
Otthon e-bankon utaltam a közös költséget és a HM-antológia önköltségrészét.
Megjött -- a megszokott postásunk helyett -- egy kicsi, fiatal, egészkar-tetkós lány, aki hozta a járandóságomat. Azt hiszem, ő hozott múltkoriban Szilvinek is egy ajánlott levelet, úgyhogy valószínűleg helyettesítős.

Említettem már, hogy elég régóta tervezzük és agyalunk anyám macskái ivartalaníttatásán. Nagyobbik unokahúgom hálistennek meglehetősen stabil egzisztenciából vállalta az anyagi vonzatait és az autós részét a dolgoknak, de rám is szükség van egyéb tekintetekben -- pl. ugye, elhoztuk a kisebbik hordozómat, aztán ott lenni a macskát befogni, a rendelőben is asszisztálni és majdan azt követőleg onnan anyámhoz való hazavitelnél is.
Anyámmal már reggel beszéltem, mondtam neki a napra vonatkozó terveket. Természetesen ő is tud kezdetektől a tervekről, így onnantól, hogy fix lett a mai dátum, szintén.
Unokahúgom segíteni szokott az önkéntes macskamentőknek, hordozásilag és időnként anyagilag is. A környékükön bóklászó kóbor cicáknál segít. Így van elhivatott ismerőse, aki általában tudja, melyik rendelőnél van esetleg akció, melyik vállal rugalmasan ivartalanítást mentett és kóbor macskáknál; így most a Főnix rendelőt ajánlotta. Sajnos, most itt sem volt akció és éppen sehol; de roppant rugalmasan kezelik a dolgot. Várni pedig nem igazán akartunk egy következő akcióig, mert addig Mártonunkat el is veszíthetjük, ugyanis idő van! Tudom, anélkül is elveszíthetjük, de legalább nem amiatt, hogy ivaros. Gyakorlatilag gyerekkoromtól kezdve minden fiúmacskánkat elveszítettük még egyéves koruk előtt!
Egyszóval Móni lebeszélte a témát az itteni orvossal, és kaptunk időpontot.
Visszatekintve Mártont kb. 11-12 hónaposnak saccoljuk. Egy év körüli. Anyámhoz úgy márciusban vetődhetett, s akkor már 2,5-3 hónapos körüli kiscica volt. Már akkor sérült volt a jobb szeme, mintha valaki jól fejbe rúgta volna... 😡 pedig amúgy tökéletesen szép arca lenne. De nekünk így is gyönyörű... 💜
A jelek igen félreérthetetlenek, és a cica befogásával nem valószínű, hogy gondok lennének, mert kezdetektől túlzottan is kedves, szelíd; fűnek-fának eldobta magát mindig is.
Mónival fél 12-re beszéltük meg a ház előtt a talit. A hordozó már hetek óta anyámnál várt az akcióra, most szegény Haramiám almostálja volt a soron. Ha már autóval megyünk, vigyem az almostálat is, mert anyám eddig kiszuperált tepsit használt, a dolog nagyját amúgy kint végezték a macskák nagy általánosságban. Honestynek megvan a nagy fedett, ajtós vécéje, neki az az almostál amúgy is kicsi -- Haramia után ki lett súrolva, hipózva, és jobb napokra vár. Plusz még levittem a ma vett 5 kilós almot is. Marci ugyan soha nem almozott még bent, inkább a kicsi feketével fordult ez elő; de most majd műtét után talán fog.
Tök simán ment a hordozóba rakás. Csupán annyi, hogy ez a kisebb hordozó nem áll meg az oldalán, mert íves. Így muszáj valakinek tartani, ergo okvetlen kétemberes a macskaberakási művelet. De Marci annyira, de annyira kedves cica, telis-tele bizalommal, hogy semmi gond nem volt vele. Inkább az, ahogy elcsodálkozott... hogy "hol vagyok? mi a jóisten van? mi lesz ebből?" feje volt.🙀
Móni tartotta meg a hordozót, én pedig beleraktam a tigrincset. Drága kis tündér! Aggódott, de azért még odabent is dorombolt, és nyújtogatta kifelé a kezét...💗 Még ott is képes volt bízni!
Úgy volt, hogy délben beveszik a macskát, és kb. 1-kor már műtik is. Így nemsokára elindultunk, én ültem a hordozóval hátul, közben Marci hordozóból kinyújtott kezét fogtam. Aaaannyira cuki ez a macska!
A Főnix rendelő egyébként szintén tök közel van hozzánk. Én nem is tudtam a létezéséről! Talán még közelebb van, mint a Tara, pedig az is csak másfél buszmegálló, a lakótelep szélén. Ez a Főnix egy igen új rendelő, és egzotikus állatokkal is foglalkozik. A doktornő szintén egy fiatal, nagyon kedves, empatikus, szakmailag kiváló orvos -- ez ellenkező irányban van tőlünk, de gyakorlatilag a kanyarházunk mellett hátrafelé végigmenve átkelek az úttesten, és már ott van.

Egy ideig ültünk a szép, tágas, illusztris váróban-recepcióban, illetve én inkább álltam, és megcsodáltam a polcokon a különleges tápok igen széles választékát.
Később bevittük Mártont, és vizsgálat következett. Persze előzetes megbeszélések zajlottak, ezalatt felváltva mindenki simogatta a kiimádkozott Mártont, aki nem is annyira félt tulajdonképpen, mert körbeálltuk négyen, mindenki simogatta, és ő hangosan dorombolt! Imádom ezt a macskát! Ő még a halál torkában is bízna az emberekben! Pedig... nem bánhattak vele valami jól pici korában... és mégis!
Éreztem már előzőleg is a hordozóban vitelkor, hogy Márton NEM Haramia-súly! Márton komoly állag. Megmérték: Márton 4,30 kg!! És most valahogy hetek alatt lett süldő macskából kandúr. Szép, széles, nagy buci feje lett, és széles henger az egész cica. Pedig még szeptemberben is egy csík volt felülnézetből, keskeny, lánymacskás arccal...
A vizsgálat következtében viszont bizony lett meglepődés. Az van ugyanis, hogy Marcinknak az egyik golyója nem szállt le. Az, hogy én olyan szépen kifejlettnek találtam a dolgot, mindaz csak az egyik golyszli volt! Magyarul: lesz egy normális hímivartalanítási vágás, meg lesz egy hasi... mert a másikat meg kéne keresni a hasüregben. Még magyarabbul: nőstényivartalanítást fogunk fizetni!
És emiatt, mivel ma 10-15 percre lett volna műtétre iktatva, ez most nem tud megvalósulni. A műtétre csak holnap kerül sor, mivel az így csaknem egy órás lesz; viszont beveszik a macskát, tekintettel arra, hogy kinti, befogadott macska. ("Ha már egyszer befogtuk, ez a tény ne menjen kárba...") Szóval abban maradtunk, hogy holnap 3/4 4-kor jövünk érte...
Móni hazavitt, elbúcsúztunk, megbeszéltük, hogy ez időpontkor találkozunk a rendelő előtt.
Utána felhívtam anyámat és beszámoltam a dologról. Természetesen nem győzte sajnálni a macskáját, hogy jajistenem, mi lesz vele. Én megkérdeztem: fog kapni enni. Egy helyiségben egy másik macskával lesz együtt, fog tudni almozni, enni. Másnap természetesen nem kap enni-inni, mivel -- ahogy tudtuk -- délelőtt műtét.
Most ennyi volt a feldolgoznivaló... Telefonálás még Istvánnal is, aztán Survivor, BK.