Szemkontroll -- anyámnál

A változatosság kedvéért megint a kórházba mentünk. Reggel elkészülgettem, összepakoltam, és 10-re lementem sógornőmhöz. Hamarosan már indultunk is autón anyámhoz.
Ő elkészült már szintén, tehát csak indulni kellett, de ki voltam akadva, hogy nem a nyáron általam vett tök jó, kényelmesnek mondott, imádott bőr papucscipőjét vette fel, hanem az otthonra vett fekete műanyagot. Nem volt idő variálni, de valamiért gyanús volt a mismásolása, hiszen annyit dicsérte, hogy milyen klassz az a papucs, és hogy mielőtt elkezdtük júniusban ezt az orvoshoz mászkálást, egyáltalán nem volt utcai lábbelije már, ami ráment volna. Látatlanban vettem meg, nem volt azért egyszerű! Még magamnak sem sikerülne a látatlanban vétel, nemhogy másnak, akinek egyáltalán nem szabványlába van, plusz dagadt is. Nagy volt a tét akkor, mikor a legnagyobb kánikulában, az időpontja előtti nap közölte, hogy nincs cipője... akkor én menjek és vegyek... Oké, az lett a szülinapi ajándéka a Deichmannból, a fekete műanyagot otthonra vettem, azzal együtt a névnapi is meglett. Erre most nem a bőrpapucsot veszi fel... Jaj.
Oké, még jó, hogy fekete... elmegy éppen valahogy; de érteni nem értettem.
Becihelődtünk az autóba, és seperc alatt már ki is pakolódtunk belőle a kórház előtt. Sógornőmmel a szokásos dolgokban egyeztünk meg: ha készen vagyunk, szólok és jön értünk.
Elcsoszogtunk a földszinti folyosón hátulra, a lifthez, majd 6. emelet. Anyámat leültettem, majd elmentem jelentkezni. Erre várni kellett vagy negyedórát, mert nem volt ott a hölgy.
Utána ácsorogtam vagy egy negyedórát a tömegben, mert természetesen annyian hemzsegtek, hogy nekem már nem volt helyem -- tulajdonképpen a betegek az elsők. Egyébként elég sűrűn szólítgatták az embereket, szerencsére három rendelőben is zajlottak a vizsgálatok.
Kétszer is behívtak bennünket. Első alkalommal egy asszisztens olvastatta anyámat mindkét szemére, majd kijöhettünk. Én felfogtam, hogy ez még nem minden, és hogy várjunk, majd még szólítanak -- de jóanyám már ment volna haza... Úgy győztem meg, hogy nem ennyiből áll a kontroll, hát még az adjunktusnő meg sem nézte! Hihetetlen. Úgyhogy visszaültettem, és kb. egy újabb félóra múltán megint hívták. Az adjunktusnő három beteggel is foglalkozott, egyiktől a másikig szaladgált, az a csoda, hogy minden esetet számon tud tartani. Géppel megvizsgálta a szemét, és mondta, hogy ez még jobban sikerült, mint az előző műtét, nagyon szépen gyógyult stb., írt fel neki egy újabbféle szemcseppet, valamint megint kaptunk egy időpontot: október 15. Ha jól értettem, akkor szemüveget fog neki kiírni, addig viszont a hátralévő hónapban még hátha javul is a látása.
A büfében vettem két sajtos rolót és két tortaszeletet anyám óhajára, persze azért kettőt, hogy én is egyem, ne csak ő...
Telefonáltam sógornőmnek, majd lassan kimentünk az épületből. Olyan negyedóra múlva jött is, beszálltunk, hazavitt anyámhoz bennünket. Utána még legalább egy órát beszélgettünk együtt, majd kikísértem sógornőmet.
Anyám megmelegítette a tegnap készített sült csirkecombot rizzsel, azt ettünk.

Aztán bevallotta, hogy miért nem a normális cipőjét vette fel: mert egyszerűen nem leli! Ezt szégyellte volna sógornőm előtt bevallani, ezért inkább azt mondta, hogy a fekete műanyag MÉG kényelmesebb, azért akar abban menni! Ezen azóta is hüledezek, mert tényleg, hát hogy lehet cipőt elhagyni? Úgy gondolta, hogy ahol le szokta tenni -- a műtétkor volt rajta utoljára, és még emlékszem is rá, hogy annyira jól érezte magát benne, hogy míg ott voltam, végig az volt rajta! --, biztos alákerült az ágynak, csak hogy, ugye, neki most nem szabad hajolni, úgy volt vele, hogy akkor majd meglesz egyszer. Ma reggel viszont mikor megpróbált mégis valahogy utánanyúlni és megtalálni, hát nem találta meg. Én is megnéztem most ott, ahol gondolta: nem volt sehol. Még megnéztem pár olyan helyen, ahol elvileg akár lehetett is volna -- nem és nem, nincs sehol! Hát, ebbe eléggé bele lehet őrülni, ha visszagondolok, hogy milyen körülmények között, annyira nem olcsón sikerült megvennem, és még isteni szerencse jóvoltából hihetetlen, de jó is volt a lábára így is, látatlanban megvéve. És ha később bármikor megint jelenése lesz? Kabáttal már csak nem veheti fel a nyári otthoni lyukacsos műanyagot!
El nem tudom képzelni, hova tehette.
De mostanában eléggé sokszor eltűnt valamije. Pl. az első műtét alkalmával bevittünk vagy három hálóinget -- mikor hazajöttünk, én szépen kipakoltam a sporttáskából mindent, és csoportosítgatva elpakoltam. A második műtétre való készülődésnél keresném a hálóingeket, hogy most egyet azokból kiválasztok és elpakolom -- hát nem hogy a hármat, de egyet sem találtunk. Mivel a második műtét hálistennek csak egynapos volt, így eleve csak egyet akartunk vinni, de az egy másikféle, tiszta, de használt hálóing lett, mivel ezt a hármat nem leltük. Nem tudom az ilyeneket nála hova tenni...

Anyám megnézte a sorozatát, én pedig macskáztam, szétnéztem udvaron, kertben.

 

 

 

Már lassan készülődni akartam, mikor csengettek. Etelka jött, aki pár éven keresztül anyámhoz járkált hetente, mint szociális gondozó. Már nyugdíjas, de azért havi 1-2-szer el szokott járni ide...

Kicsit beszélgettünk közösen, majd elbúcsúztunk anyámtól, és együtt elindultunk hazafelé. Ő is a Tócósban lakik egyébként, abban a házban, amelyikben Dani (illetve előtte keresztanyám, az ő révén ismertük meg Etelkát, neki is segítője volt).
Emiatt aztán van is közös témánk, hiszen nagynénémet, anyámat is éveken keresztül istápolta, ismeri öcsémet, Danit stb. Ráadásul úgy egy éve megmacskásodott, menhelyről hozott cicát, ivartalaníttatta is, jól tartja -- szóval van témánk.
Azt nem kedvelem, ha elkezd politizálni, mert kórosan bele tud lendülni, pedig tök felesleges. De hála istennek, most erre nem került sor. Telefonon, ha hív, akkor én általában nemigen jutok szóhoz és igen hosszadalmas is... vannak emlékeim, mikor pl. hót szarul voltam, már majd' elaléltam... szinte fel sem fogtam, miről van szó...
Így, ha személyesen beszélgettünk, valahogy jobban érdeklem én is, viszont ennél az opciónál meg az a ciki, hogy nagyon hangos. Én nem nagyon szeretem, ha bizalmas dolgokról ordítva beszélgetünk utcán, sőt, még ha nem bizalmasak a dolgok, akkor sem szeretem, ha minden 10 méteren belül levő embert szórakoztatunk. Na mindegy.
Egyébként még az ő lakóháza oldalán lévő szervizút mentén lévő padra is leültünk, és még majd' egy órát "nyomattuk" a társalgást.
Előbb-utóbb csak elbúcsúztunk, és hát a hosszú nap végén csak hazakerültem.
Este BK, olvasás, netezés következett még.