Kirándulás előtt

Külön nem írtam, de Erikával már tűkön ülünk és minden délután "kirándulunk", egyelőre még csak elméletben.
Más tőről erednek az aggodalmak és izgalmak: az övé, ugye, kezdődött, hogy nem biztos, hogy a férje beleegyezik, hogy kiránduljon; másrészt a nehézkes jelentkezés és problémás utalás, aztán nem jött neki visszajelzés... aztán egyenként izgalmas témái voltak a sportcipő, esőkabát, hátizsák hiánya és/vagy beszerzése.
Az enyém teljesen más jellegű: első kézből ismerve jelen állapotomat és stabilitásomat, nem volt-e túl nagy balgaság benevezni magam erre a kirándulásra? Ráadásul ismerem a füzéri várat is, sokszor megmásztuk a '90-es években. Na, pont ezért is van okom az aggodalomra. Akkor azért 35-45 éves korhatárok között voltam, és mégis emlékezetessé vált a füzéri vár meghódításának utolsó párszáz métere... de leginkább az utolsó 50! Nálam meg nemhogy 50, de 2 méter is sorsdöntő lehet.
Jó lett volna túrabot, legalább valami önbizalmat adott volna, azaz kiegészített volna engem. (Ja, meg mi minden jó és szükséges lenne még...)
A másik gondom az volt, hogy a hajnali fél 4-es kelés után a fél 6-os indulásig el tudok-e mindent rendezni magam körül. Mert ha bizonyos dolgok nem sikerülnek, akkor ez a tény akár agyon is csaphatja a napot... mi több, problémák merülhetnek fel, ami igen hátrányos buszos kirándulásnál.
És hát e gondolatok ellen nem lehet előre védekezni, minden élesben fog kiderülni.
Tehát eléggé telve voltam aggodalommal.
Erikáé más jellegű volt, igaz, hogy ő 8 évvel idősebb, de az állóképességével stb. nincs probléma. Ő egyébként már előre is biztat, erősít egész héten, múlt héten, nagyon sokszor mondja, hogy majd segít, ott lesz, támogat. És ismerve őt, tényleg biztos lehetek ebben. Ha mégsem bírnám ki, nem tudnék feljutni, az nem őrajta fog múlni.
Ha ezen agyalok, mindig eszembe jut, hogy végül is nem kötelező felmenni. A többi programot végigcsinálom, itt meg felmegyek az alsóvárig, ami kb. félút és lehet, hogy nekem már az is bőven elég lesz, s ott megvárom a csapatot, míg lejönnek. Utánanéztem az útleírásnak is, nem hosszú az egész, az alsóvárig enyhén emelkedik, utána viszont igen meredek, de ami a lényeg, hogy nem csak egy mezei lépcsőről van szó, hanem a természetes szikla adódó egyenetlenségein kell evickélni, vagy pedig földes-fás (esőben sáros és csúszós) úton felfelé kapaszkodni.
Viszont tudtam magamról a maximalizmust is, hogy "ha már itt vagyok...", pluszban még az Erika biztatása... és ha elindulok, akkor nemigen van visszaút, ott menni kell végig. Időben kell eldönteni, hogy ne menjek, ha bizonytalan vagyok.
Ma is megvolt a pár órát felölelő beszélgetés, persze ez olyan, hogy lehet közben mást is csinálni, nem okvetlen folyamatosan cseverészünk. Csak közösen izgulunk... hisz' "előző nap" van.
Sajnos, akárhogy néztem a köpönyeges időjárás-előrejelző oldalt, épp szombatra és épp azokra a helyekre, ahova éppen megyünk, konkrét és egész napos esőt jelez...0
A tegnapelőtti szekrénypakolásom alkalmával kerestem az esőkabátom, ugyanis anno még a szabadtéri margitszigeti Loreena-koncertre vettem egyet (és sajnos, jó hasznát is kellett vegyem!) -- és mit ad isten, sehol nem találtam. Úgy jártam, mint anyám a cipőjével...😱
Erika még akkor írta, hogy vett magának esőkabátot, kérdeztem, hol?, "hát itt a kisbótban" -- volt a válasz. Mivel én nem találtam az enyémet, és nem egy ökör ára, hát megkértem Erikát, nem venne-e nekem. Dehogynem -- és másnap vett.

Én is előkészültem, mert már kezdtem magam szégyellni, hogy Erika már mióta pakol a kirándulásra.:)
Lementem a Coopba, bevásároltam amúgy is, de vettem kétféle száraznasit, egy félliteres gyömbért, két zsemlét, egy tasak csemegeszalámit. Szilvitől előre elkértem a kicsi hűtőtáskáját, majd abban lesz az ital egy jégakksival meg két szendviccsel. Az meg majd a hátizsákban. De hát előre nem lehet a legtöbb dolgot eltenni.
Lényeg, hogy minden akksit, minden mobilt feltöltöttem, viszem az okosat is fényképezés céljából, hátha nem lesz elég a két fényképezőgép-akksi. (Ördögöm volt: tényleg nem volt elég!)
Gondom volt egy ideig, hogy oké, a hátizsák tiszta sor. De mivel minden belefér, elvégre nem egy hétre megyünk, nem szívesen cipelnék még egy általvetős "retikült" abból a célból, hogy a legszükségesebbek miatt ne kelljen feszt lekavarni a hátit magamról. Pl. pénztárca, pzs, mobil, ilyenek. Felrémlett előttem egy övtáska formájú több rekeszes cucc, fekete színben. Esküszöm, elfelejtettem, hogy nemrégen nekem lett egy ilyen, de lám, a rejtett szürkeállományom egy az egyben úgy elémvarázsolta, mintha tudnám...
Az történt ugyanis, hogy elkezdtem keresgetni valamiféle apró tatyó után olyan helyeken, ahol tudtam, hogy táskafélék vannak -- és hipp-hopp, hamar kezembe került a fenti leírású cucc! És akkor beugrott, hogy Etelka cuccai közül válogattuk még akkor, mikor Szilvivel voltunk anyámnál a nyáron, sok ruhaféle közül, melyeket Etelka visz oda rendszeresen, hogy hátha kell valami valakinek -- sok ilyen cuccunk van! --, és ezt a vadiúj fekete kistáskát ott túrtam magamnak. Nem övtáska, hanem általvetős! Tökéletesen ilyenre gondoltam, és tudat alatt ott is volt...
Több rekeszébe simán belefértek a legfontosabb dolgok, úgyhogy baromira meg voltam elégedve!
Szerencsére szintén két napja mindent kimostam, ami öltözékként szóba jöhetett holnapra, úgyhogy ezek is készen várták a holnapot.

Anyám telefonált, hogy jaj, jaj, hát eső lesz meg minden, hát mégis megyek-e, nem halasztják-e el meg ilyenek.😆 Istenem, hát hogy halasztanák, és mi a garancia, hogy akkor majd nem fog esni; vagy hogy akkor is ugyanúgy rá fog-e érni 50 ember, mint akik már hetek óta ezt a napot kalkulálták be?
Na mindegy.
Danival is cseteltem, este BK-t néztem.
Igyekeztem már 11-kor lefeküdni, nem pedig 1-kor. Na persze ez nem jelenti azt, hogy éjfélkor még nem forgolódtam...
Megkönyörültem magamon, és fél 4 helyett háromnegyedre állítottam az ébresztést.