2018. szeptember 5., szerda

Anyám másik szürkehályogműtétje

Fél 5-kor keltem, természesen még éjszakai sötétség volt.
Elláttam az otthoni teendőket, gyakorlatilag folyamatosan, hiszen az almozások... etetések Haramiám miatt egy egész embert igényelek volna amúgy is.
Azért készülődtem, és magammal is mindent igyekeztem megcsinálni, mert tudtam, hogy ez estig szól.
Anyámnak 7-re kellett jelentkeznie a Kenézy szemészetén, a VI. emeleten, a bal szeme szürkehályogműtétjére.
Negyed 7-re legjobb tudásommal elkészülve lementem sógornőmhöz raportra. Együtt indultunk autóval anyámhoz. Ott kb. 5 percet töltöttünk, kipakoltam a szárazkenyeret, gönyöleget, valamint anyám 4 befizetett csekkszelvényét egy borítékban. Miután anyámmal bekászálódtunk az autóba, gyakorlatilag 5 perc alatt ott voltunk a Kenézy előtt, ahol seperc alatt azonnal ki is kellett kászálódni. Elbúcsúztunk sógornőmtől, megállapodtunk, hogy ha kész vagyunk, telefonálok -- akkor jön értünk.
Hajnali 6.50 előtt már a liftben voltunk a VI. emelet felé... A liftes nő közölte velünk, hogy nem itt az ambuláns recepción kell jelentkeznünk -- 7 óra lévén nyilván látszik, hogy műtétre jöttünk --, hanem az osztályon. Ez persze anyámnak semmit nem jelentett. Ő fel sem ismert semmit abból, hogy hol járunk egyébként... hogy hol kéne jelentkezni ekkor vagy akkor... vagy hogy hol van az "osztály". De jó, hogy én még tudhatom! Szóval mentünk az osztályos recepcióhoz, minden rendben volt, le is ültünk ott az előtérben (ami egyébként mindenes hely, itt vannak az étkezések stb.), és kisvártatva jött egy nővér, akivel szerencsére az adatfelvétel rövid időn belül lezajlott, hiszen a júliusi volt az alap.
Anyámnak csak néhány alapkérdésre kellett válaszolnia, és aláírnia ugyanazt a sok papírt, mint az első műtétnél.
Közben megkapta a szobáját is, bevitték a cuccát. Bekísértem, átöltöztünk, elpakoltam neki az éjjeliszekrényre a legszükségesebbeket. Mivel tudtuk, hogy délután eljöhetünk, ezért ez most közel sem volt akkora szétpakolás, mint a múltkor. Most a csap melletti első ágyat kapta, a zsúfoltság miatt érdekes, hogy eme helyen majdhogynem az ágyból engedhetett volna magának egy pohár vizet... amúgy meg aki a szobában a csapot akarta használni, mindenkinek szorosan az anyám ágya mellé kellett jönnie. Tehát nekem eljönni onnan, vagy ha ülök, felállni és úgy tán van annyi hely, hogy valaki használhassa a csapot.
Megtudtuk, hogy anyám 5. lesz a műtéti sorban. Egyébként Katarakta nevű műtét lesz a bal szemére. Más, mint az előző, az vágásos volt, ez nem az: lézeres és UH-os.
Elmentünk pisilni, s negyed 10-kor elvitték kerekes széken a műtőbe. Előtte egyezkedett velem, hogy a műtőbe vitelnél adjak pénzt annak, aki viszi, mert azt úgy szokás. Gyorsan elő is kotort egy ezrest. Mikor jött a fickó, átsegítettük anyámat a tolószékbe, s közben a zsebébe tettem a pénzt egy "köszönjük szépen"-nel. Múltkor nem csináltuk, mivel nem is voltam itt közvetlen a műtét környékén, egyedül az ilyeneket egy beteg nehezen intézi. Visszagondolva, volt már pár műtétem... én, sajnos, egyetlen beteghordónak nem sikerült, hogy adjak. Egyedül van az ember, rohanás van... ahogy megjelenik a beteghordó, vetkőzzek pucérra egy köténnyel... még a hajgumit is vegyem ki, s egy sipkát vegyek fel... minden nélkül másszak tolóágyra... egyszerűen lehetetlen erről is gondoskodni. Utána pedig még agonizálunk. Soha nem került nálam erre sor. Ha van az ember mellett valaki, úgy más. Bármi megtehető.
Egyébként meg mivel egész nap ott voltam, és a zsúfolt termünkben 5 friss műtött volt, megfigyelhettem simán, hogy tényleg mindenki adott! Volt, aki előtte odaadta, volt, aki utána. Volt, aki akkor, amikor az utána következő beteget tolták vissza, egy órával az övé után. De mindenki adott, és a beteghordó tényleg mi sem természetesebb alapon simán, szépen megköszönte és kész. És hát nem esne jól kilógni a sorból -- nekem is így volt jobb.
Szilvinek negyed 10 után írtam egy sms-t, hogy most vitték el a nagyanyját...
Másfél óra múlva hozták vissza. Ezalatt ott ücsörögtem az ágya mellett... Persze ez nem azt jelenti, hogy másfél óráig műtötték, dehogy. Az idő nagyobbik részét a műtét előtt tölti. Ezalatt sűrűn cseppentgetnek neki, mérik a vérnyomását, kalucsnit húznak a lábára -- gyakorlatilag ül az előtérben a tolószékben. Az a beteghordó, aki bevitte, egyébként az csinál vele mindent.
Amikor háromnegyed 11-kor visszahozták, anyám azt mondta, hogy ez rosszabb volt, mint az előző. kaphatott volna ugyanúgy a szemcsücsökbe érzéstelenítőt, de nem kért. Olyat kapott, amit 5-6 tűszúrással körbeadagoltak a szemén, de semmiképp olyan lórúgásnyit, mint a múltkor; hogy még a feje is elzsibbadt fél napra. Így szerintem nem csoda, hogy jobban fájt, mint a múltkori -- ám ez tényleg nem vágásos, "csak" lézeres, UH-os volt.
Mikor meghozták, egy kis idő után kérdeztem, hozzak-e neki valamit, hát csokit kívánt.
Így lementem a lifttel, majd el a büfébe, és vettem neki XL-es Sport szeletet, magamnak pedig egy zsemleszendvicset és egy gyömbért. A szendvicset a lift előtti folyosón ettem meg, hogy ne alkalmatlankodjak anyám mellett a zsúfolt kórteremben. Mikor visszamentem, megette a csokit.
Kis idő múlva Etelka telefonált (nekem; anyám nem hozott mobilt), hogy mi a helyzet, nem veszi fel anyám a telefont, meg én sem a vonalast) -- mondtam neki, hogy kórházban vagyunk, és most volt meg a másik szeme műtétje. Beszéltünk pár szót, gyógyulást kívánt, majd elbúcsúztunk.
Egy óra körül megjött az ebéd, szóltak, hogy mehetünk. Nagyon sokan voltak betegek, így volt, akinek nem is jutott hely első körben. Mi szerencsére ki tudtunk addig menni.
Volt zöldségleves, melyből evett anyám, de többet is evett volna, ha nem lett volna olyan sótlan. Bár a múltkor konstatáltuk, hogy mindenképpen sót kell ide hozni legközelebb; hát, elfelejtettük...
A második csirkepörkölt volt tört krumplival, uborka- és káposztasaláta vegyesen, valamint egy körte. Ez utóbbi kettőt én elraktam; a csirkepörköltöt a krumplival anyámnak madnem sikerült megennie. Ott strázsáltam "feltűnés nélkül" a közelében, hogy bármi óhaja lenne, ott legyek. Utána én cepeltem vissza az ebédgarnitúrát a kocsira.
Elmentem az automatához kávéért, mely mindig olyan jólesik neki itt.:)
Fél 3 előtt szóltak, hogy az adjunktusnő vár minket és a többi frissen műtött beteget a vizsgálóba.
Anyámat rögtön másodiknak vette. Olvastatta, megnézte a szemét műszer elé ülve. Mondta, hogy minden rendben van, ő el is bocsátaná. A zárójelentés és a teendők magyarázása közben én megköszöntem egy borítékkal a műtétet. (Anyám nem akart különbséget tenni a kétféle műtét között, azt mondta, neki egyik szeme éppolyan fontos, mint a másik. Úgyhogy erre is egy húszast adtunk.)
17-én kell kontrollra jönnünk a délelőtti órákban.
Ezek után összepakoltam az ágy környékén, anyám felöltözött, és elmentünk. Az arcán a szeménél természetesen most is ugyanúgy ott volt egy domború, lyukacsos műanyag szemvédő, ami rá volt ragasztva a szeme környékére.
Vettem egy Oculotectet neki a gyógyszertárban, mert most nem kaptunk új szemcseppeket, csak azokat kell tovább csepegtetni, melyeket a műtét előtt is már kellett. Viszont mivel még a jobb szeme is kívánja a csepegtetést, ezért gondoltam, hogy mindenképpen jó lesz, ha lesz otthon még egy ártalmatlan szemcsepp. Én is az Oculotectet használom naponta több alkalommal, de reggel és este mindenképp.
A büfében vettem két oroszkrémtorta-szeletet elcsomagoltatva, és telefonáltam sógornőmnek.
Némi kinti várakozás után jött is, és seperc alatt hazakerültünk Mamuhoz. Még ott is jócskán elbeszélgettünk, meg Imre bá'-val is, aki előbb-utóbb megjelenik általában. Sógornőm aztán elbúcsúzott, én pedig még ott voltam este negyed 8-ig.
Többször csepegtettünk. Anyám előző nap főzte, most melegítettük -- ettem sült kacsaszárnytövet tört krumplival, finom volt. Szétnéztem a kertben, macskáztam.:)

 
Megettük a büfében vett oroszkrémtortákat, anyám megnézte a sorozatát.
Készülődtem hazafelé, kaptam sült kacsaszárnytövet tört krumplival otthonra, azután hazagyalogoltam.
Este BK-t és Szulejmánt néztem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése